Interjúk és nyilatkozatok

Nagelsmann ügynöke: „A Bayern őt bízta meg a generációváltással”

Mint ismert, Julian Nagelsmann lesz a Bayern következő edzője – a 33 éves tehetség ügynöke a német Sport1-nek adott nyilatkozatában beszélt a transzfer egyes körülményeiről.

Volker Struth elmondta, hogy tíz nappal ezelőtt kapta meg az első megkeresést a Bayerntől, a klubok közötti megállapodás pedig pár nappal ezt követően született meg. A Bayernnek az esetleges sikerbónuszokkal együtt 25 millióba kerül Nagelsmann, ami világrekordot jelent egy edzőért.

„Julian Nagelsmann az egyik legjobb edző Európában. Az összeg azért tűnik magasnak, mert újdonságnak számít. Ez az első alkalom, hogy ilyen magas összeget fizetnek egy edzőért. Szerintem jó lesz, ha ezt megszokjuk.”

Kahn hat sich eingeschaltet": Details zum Nagelsmann-Deal



A műsorvezető véleménye szerint ez egyenesen szerződésszegésnek számít. Struth kiállt a felek döntése mellett és elmondta:

„A szerződésszegés úgy hangzik, mintha bűncselekménynek számítana. De sem én, sem a partnerem vagy Nagelsmann nem tartott kalasnyikovot a lipcseiek fejéhez és mondta azt, hogy: „Itt a vége!” Elmondta a kívánságát és elkezdődtek a megbeszélések. Ha egy edzőnek idő előtt kell távoznia azért, mert nem megy neki, az is szerződésszegésnek minősül, de erről nem beszélnek így az emberek. Nem volt kivásárlási záradéka, az álma viszont mindig is az volt, hogy a Bayernhez igazoljon. Ezt akarta. Az egyetlen dolog, amit a Lipcse tehetett az az, hogy a lehető legmagasabb pénzt kérte el érte.”

Nagelsmann-Berater über Ablöse: "Müssen uns daran gewöhnen" - Reviersport

A Bayern szempontjából is meg tudta érteni Struth a döntést.

„A Bayern akart egy edzőt a generációváltáshoz és ezzel Julian Nagelsmannt bízták meg – még akkor is, ha kockázatot jelent, hogy egyetlen címet sem nyert még. Ezért viszont fizetniük kell a Lipcsének, ez egyértelmű.”

Nagelsmann ügynöke elmondta, hogy Hasan Salihamidziccsel kezdett el tárgyalni, a végén viszont Oliver Kahn is becsatlakozott a megbeszélésekbe – Rummenigge az év végén távozik, így ő szándékosan kimaradt ezekből az egyeztetésekből. Struth elmondta, sok dolognak kell történnie ahhoz, hogy a transzferdíj ténylegesen elérje a 25 millió eurót.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top