Bajnokok Ligája

Ezt érdemes tudni a Bayern felkészüléséről

A Bayern július 7-én, Julian Nagelsmannal és új stábjával kezdi meg a felkészülést a 2021/2022-es szezonra. Mutatjuk, hogy mit lehet, vagy érdemes tudni a szezon további alakulásáról.

A klub a járványhelyzet miatt idén sem tart külföldön edzőtábort, ehelyett a virtuális térben adnak betekintést a csapat életébe és a felkészülésbe, több videóval, kihívással és szórakoztató tartalommal is készülnek a rajongók számára – továbbá egy Ajax elleni felkészülési mérkőzés is lefixálásra került, amely július 24-én, 16:30-kor veszi kezdetét az Allianz Arénában. Emellett egy Köln, egy Mönchengladbach és egy Napoli elleni mérkőzést is bejelentett a klub.

 

A Német Kupa új kiírásának párosításait vasárnap, azaz július 4-én bonyolították le – a 64 résztvevő klubot két kalapra bontva tartották meg a sorsolást, az oberligás Bremer SV jött ki ellenfélül. Az első mérkőzésre augusztus 6 és 8 között kerül sor.

Az első nagy megmérettetésre augusztus 13-án pénteken, a Bundesliga nyitómeccsén, immáron az Adi Hütter irányította Mönchengladbach ellen kerül sor, a címvédő a hagyományokkal ellentétben idegenben, várhatóan 18 ezer néző előtt lép pályára.



A Bundesliga hivatalos meccslabdája.

Négy nappal később, 17-én jön a szintén idegenbeli, Dortmund elleni Szuperkupa-összecsapás, majd első hazai tétmeccs a Köln ellen. Ezután sorban a Dárdai vezette Hertha, Nagelsmann korábbi csapata, a Lipcse, valamint a feljutó Bochum elleni találkozókon léphet pályára a Rekordbajnok. Az év utolsó meccsét, december 17 és 19 között hazai pályán a Wolfsburg ellen játsszák a srácok, majd három hetes szünet után, január 7-9 között folytatódik a pontvadászat. A szezon utolsó bajnokiját május 14-én, a Wolfsburg otthonában abszolválja a Bayern.

A Bundesliga-meccsek kezdőrugásának időpontjai minimális mértékben változnak: a pénteki 20:30-as mérkőzés, a szombat délutáni meccsek 15:30-as, valamint az aznapi 18:30-as topmeccs kezdete is megmarad. Újdonságot jelent majd, hogy a vasárnap esti mérkőzés az eddigi 18 óra helyett 17:30-kor veszi kezdetét, valamint a hét utolsó napján összesen tíz mérkőzésen 19:30-kor szólal fel a kezdő sípszó, a hétfői bajnokikat pedig egy az egyben eltörlik.

A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását augusztus 28-án bonyolítják le az UEFA központban – az első és a második kalapban szereplő csapatok mezőnye már kialakult, a harmadik és negyediket a selejtezőből továbbjutó csapatok és elmúlt öt év együtthatói határozzák meg.

Első kalap: Chelsea, Villarreal, Atletico, City, Inter, Bayern, Lille, Sporting

Második kalap: Real Madrid, Barcelona, Juventus, PSG, MU, Liverpool, Sevilla, Dortmund

A harmadik kalapban ott lesz a Porto, az Ajax, a Leipzig, az Atalanta és a Zenit is.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top