A Bayern München június 1-jén bejelentette, hogy Karl-Heinz Rummenigge idő előtt, június 30-án távozik a posztjáról és július 1-jétől kezdve már nem ő lesz a klub vezérigazgatója. A legenda saját akaratából döntött úgy, hogy ez lesz a legkézenfekvőbb megoldás.
„Stratégiailag ez volt a legésszerűbb és leglogikusabb időpont. Vége a gazdasági évnek, egy új edzővel egy új fejezetet kezdünk. Az új szezon kezdetétől Oliver Kahn lesz a vezérigazgató. Már két éve is elmondtam, hogy körültekintően tervezzük az átmenetet, ez pedig most megvalósulni látszik. Ennek így kell lennie.”
Rummenigge szerződése eredetileg 2021. december 31-éig szólt, de fél évvel megrövidítette a munkaidejét – így is 40 éven át szolgálta a klubot: tizet játékosként, 1991 óta 30 esztendőt menedzserként töltött a klub állományában.
„Elégedettséggel és büszkeséggel búcsúzom, sportszakmailag, gazdaságilag és szerkezetileg is egy sértetlen klubot adhatok át, és ez fontos volt számomra. Sok embernek, az igazgatóság tagjainak, a klub alkalmazottainak, a rajongóknak is szeretnék köszönetet mondani, – remélem, hogy hamarosan a stadionban támogathatjuk a csapatunkat.”
Herbert Hainer is köszönetet mondott Rummeniggének a klubra gyakorolt hatásáért, azért amiért Uli Hoenesszel együtt a nemzetközi labdarúgás egyik legjobb állomásává varázsolta a Bayernt.
Rummenigge utódjaként a klub legutóbbi döntéseibe eddig is bevont Olli Kahn veszi át a stafétabotot.
„Eljött az idő, hogy felelősséget vállaljak az FC Bayern München AG irányítása fölött. Az elmúlt 18 hónapban megismertem és pontosan tudom a klub működését és azt, hogy milyen kihívások várnak rám. Tudatában vagyok a feladatomnak és a felelősségemnek.”
Rummenigge 1974-ben, 18 évesen érkezett Münchenbe, itteni pályafutása során 422 tétmeccsen játszott és 217 gólt lőtt. Kétszeres bajnoknak, kupagyőztesnek és BEK-győztesnek, háromszoros gólkirálynak vallhatja magát, ezenkívül egyszer világkupát is nyert a Bayernnel. Kétszer az év játékosának választották meg Európában, 1980-ban EB-győztes és az év játékosa lett Németországban is. 1984-ben az Interhez igazolt, majd 1987-től két évet húzott le a Genf csapatában. 1991-ben, alelnökként tért vissza a Bayernhez és a klub sikerkorszakának egyik fő letéteményesévé vált.