Interjúk és nyilatkozatok

Brazzo: Kiváló keretünk van – csak gazdasági határainkon belül mozoghatunk

Hasan Salihamidzic a klub hivatalos oldalának adott interjút – mondatait alább olvashatjátok.

💬 Az a tervünk, hogy olyan eredményesek maradjunk, mint amilyenek voltunk is. Természetesen örülök az egy címnek – iszunk egy sört, örülünk neki, élvezzük, ugyanakkor már azon gondolkozom, mit teszünk, hogy megerősítsük ezeket a sikereket? Egy millimétert sem fogok visszavenni. Játékosként napokon át ünnepelsz, kicsit ki is kapcsolhatod az agyad, vezetőként azonban rögtön a következőre gondolsz – cím, cím, cím, ezért dolgozunk nap mint nap, ez az amivel tartozunk a rajongóinknak. A klubunk célja az eredményes, látványos foci, ez a Bayern München. Ez a követelményünk, az én elvárásom a jövőben is.

💬 Az eddigi négy évem során felmerülő negatív dolgokkal soha nem foglalkoztam sokáig. Mi lepett meg? Szívesebben mondom, aminek örültem: Örültem, hogy a számos címünk mellett Robert Lewandowski személyében a világ legjobb focistáját, Manuel Neueréban pedig a világ legjobb kapusát adtuk – rajtuk kívül Kimmich, Davies, Thiago is ott volt a 2020-as év csapatában a FIFA-nál. Ez nem csak a játékosok egyéni elismerése, hanem egy olyan megerősítés az egész klub számára, amely kifejezi, hogy a Bayern egy kiváló hely a nemzetközi élfociban és mindannyian jó munkát végzünk itt.

💬 Játéknapokon mindenki a meccsre koncentrál. Akkor én is ott vagyok a folyosón és megpróbálok a stábnak és a csapatnak segíteni, ha valami különleges dologra van szükségük. Nincs fontosabb annál, hogy megnyerjük a meccseket, ekkor minden feladat a háttérbe szorul. Egy futballcsapat vagyunk, ha győzünk, akkor jó minden.



Rummenigge lobt das künftige Führungstrio Kahn, Salihamidzic und Hainer - Eurosport

💬 Olli Kahnnal egy nagyon jó, szoros, bizalmi kapcsolatban vagyunk. Régóta ismerjük egymást, kilenc éven át fociztunk együtt a Bayernnél és egymás mellett éltük meg a kudarcokat és a csúcspontokat is. Tudjuk hogyan ketyeg a másik. Az aktív karrierünk után mindketten továbbfejlődtünk – nem tudok jobb partnert elképzelni Olivernél. Közösen fogunk meghozni minden fontos döntést, biztos vagyok benne, hogy ő a megfelelő utódja Karl-Heinz Rummeniggének. Az egész vezetőségnek egy csapatként kell működnie, mindig egyeztetnünk kell a felügyelőbizottsággal és az elnökünkkel, Herbert Hainerrel. Az a cél, hogy a Bayern érdekében kölcsönösen egészítsük ki egymást.

💬 Továbbra is sikeréhesek vagyunk – Oliver 2020-ban még nem volt vezérigazgató, tehát a Bajnokok Ligája-győzelem az új célunk, mindketten ezért is vagyunk felelősek. Nem veszünk vissza. A BL-cím mindenesetre egy nagy kihívás. Gazdaságilag egy nagyon nehéz időszakot élünk át, a korona keményen betalált – főleg a Premier League-kluboknak vannak világos pénzügyi előnyei.

💬 Julian személyében egy fiatal, nagyon innovatív edzőt szereztünk, sok európai topklub tudta volna szívesen őt a soraiban – ezért is örülünk annak, hogy amellett döntött, hogy itt írja tovább a saját és a mi sikertörténetünket. A Bayern nagyon örül neki.

💬 Kiváló keretünk van, amelyben csakúgy mint eddig, most is ott a potenciál, amely képes továbbfejlődni. Magyarul már most is remekül össze vagyunk állítva – Dayot Upamecano és Omar Richards megszerzésével korán elvégeztük a házit. Ennek ellenére mindig a legvégéig figyeljük az átigazolási piacot – bár a korona miatt idén nyáron megvannak a gazdasági határaink, és csak ezeken a határokon belül is mozoghatunk.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top