Ezt érdemes tudni Nagelsmann első edzéséről
A keddi teljesítménytesztek után szerdán megkezdődött a Julian Nagelsmann-fémjelezte korszak a Bayern Münchennél. A 33 éves edző délelőtt először válaszolt a bajorok edzőjeként az újságírók kérdéseire, délután pedig először tartott edzést az megjelentek számára.
Nagelsmann és az új stáb három kapus mellett 17 mezőnyjátékost, tíz profit és kilenc tehetséget foglalkoztatott magas intenzitással a pályán, méghozzá kicsivel több, mint 90 percen keresztül. Először tréningezett Upamecano és Omar Richards a csapattal, Chris Richards egy korábbi combsérülése miatt másik pályán, egyéni edzésen vett részt.
Terítéken volt sok új játékforma és taktikai elem, amelyet az új edző aprólékosan magyarázott el a játékosoknak – még egy mágnestáblán is szemléltette az elképzeléseit. Gyakorlat közben aktívan kommunikált az edzői stábbal és a játékosokkal, hajtotta, bíztatta őket, minden jelenetet kommentált, tippeket adott, a legapróbb hibát is korrigálta – fütyült, de nem síppal, hanem a szájával vagy az ujjaival – számolt be a tréning tanúbizonysága szerint a klub és a BILD. A lap szerint Cuisance az edzőmeccsen sokat ért a labdához, a fiatalok közül pedig Armindo Sieb és Malik Tillman is erős teljesítményt nyújtott. Nagelsmann négy és háromvédős felállásban is szerepeltette a csapatot.
Profijátékosok: Sven Ulreich, Ron-Thorben Hoffmann, Michaël Cuisance, Adrian Fein, Tanguy Nianzou, Omar Richards, Marc Roca, Bouna Sarr, Dayot Upamecano, Joshua Zirkzee
Tehetségek: Johannes Schenk, Josip Stanišić, Christopher Scott, Malik Tillman, Remy Vita, Jamie Lawrence, Taylor Booth, Torben Rhein, Armindo Sieb
Nagelsmannak a sajtótájékoztató és az edzés után arra is maradt energiája, hogy egy élő insta-bejelentkezés során válaszoljon pár szurkolói kérdésre. Elmondása szerint Choupo-Moting 12-én, Lewandowski és a franciák július 26-án, Musiala, Süle, Goretzka, Sané, Gnabry 26-án, Müller, Kimmich és Neuer pedig július 31-én veszi fel az első edzését.
További képek és teljes videó az edzésről: