„Ez a trófea Hansi Flick érdeme is.” | Reakciók: Dortmund 1-3 Bayern
A Bayern München 3-1-re verte meg a Borussia Dortmundot és elhódította története kilencedik DFL-szuperkupa-címét. A meccs után természetesen megszólaltak a főszereplők is, mi pedig kigyűjtöttük, ki hogyan reagált.
Julian Nagelsmann: Szertinem nagyon jól védekeztünk, főleg az első félidőben. Hihetetlenül agresszívak voltunk, jól szereztük meg a labdákat és három óriási helyzetünk volt. A vezetés megérdemelt volt. A második félidőben egyértelműen látszott, hogy a BVB nagyobb nyomást helyez ránk. De összességében ez egy megérdemelt győzelem volt számunkra. Nekem fontos, hogy ez a trófea úgy funkcionáljon, mint egy jutalom az előző szezonért. Ezért is egy olyan cím ez, amit Hansi Flick és a csapat érdemel meg.
Robert Lewandowski: Sokat jelent, ez egy újabb trófea. Nagyon klassz volt, hogy a szurkolók előtt játszhattunk, ráadásul ez egy jó meccs volt a nézők számára is, sok támadással mindkét féltől. A szurkolókért játszik az ember. Amit ma véghez vittünk, nagyszerű volt. Amikor az első gólt szereztem, egy szép beadást kaptam Gnabrytól. A 16-os vonalától támadtam a labdát és befejeltem. A második gólomnál szerencsénk is volt, viszont Coco nagyon jól támadott le. […] Gerd Müller különleges játékos és ember volt. Mindig igyekszem figyelni arra, hogy Gerd, hogyan csinálta.
Leon Goretzka: Jó volt a hangulat ma, nagyon jó szórakozás volt. Az, hogy egy kupát nyertünk a szezon elején, ráadásul egy ilyen meccsen, valami elképesztően király dolog. A Dortmund is megmutatta ma, mire képesek. Ez a legfontosabb rangadó Németországban és meg akartuk mutatni az igazi erőnket. Ezt is tettük. A mi munkánk az, hogy megnyerjük ezeket a meccseket. Az még szebben hangzik, hogy még egy trófeát is nyertünk. Megérdemelten győztünk.
Joshua Kimmich: A kilátogató szurkolók számára ez egy nagyon érdekes meccs volt, nagy intenzitással. Mindkét fél nagyon magas presszinggel játszott. Oda-vissza támadtunk. Egy árnyalatnyival több helyzetünk volt és megérdemelten győztünk. A Dortmund ellen, tehát egy olyan csapat ellen, amelynek óriási kvalitásai vannak, ez a győzelem duplán számít.
Serge Gnabry: Szuper meccs volt. Boldog vagyok, mert magabiztosságot ad. Ma jobbak voltunk. Meg akartuk nyerni a kupát és jó jel, ahogyan játszottunk.
Niklas Süle: A felkészülés nem volt könnyű. Előbb be kell illeszkedni. Volt ma egy kis szerencsénk is. Egy ilyen trófeát nyerni, ilyen ellenfél ellen idegenben, mindig különleges érzés. Jól védekeztünk és jó meccset játszottunk.
Dayot Upamecano: Ez az első trófeám a Bayernnel. Remélem, jó sokat szerzünk még. Nagyszerű meccset abszolváltunk, bátrak voltunk és a szívünk is a helyén volt. Minden meccset meg akarunk nyerni, ehhez pedig egy jó csapatunk van.