„Jó volt arra, hogy felvegyük a ritmust.” | Reakciók: Bremer 0-12 Bayern
12 góllal nyert az ötödosztályú Bremer SV ellen a Bayern München, ezzel pedig bejutott a Német kupa második fordulójába. A mérkőzés után mindkét fél képviselői értékeltek.
Julian Nagelsmann
A meccsről: Arra hogy a meccs egyoldalú lesz, lehetett számítani. A Bremer játékosai is tudták ezt. Egyébként pedig szerintem mindig jó belemenni egy ilyen meccsbe egy cseppnyi reménnyel. Jól teljesítettek az első hat vagy hét percben. Bátrak voltak, jól játszottak az előremenetelek során. Nem meglepő, hogy mi nyertünk a végén.
A hozzáállásról: Biztosan egy szép élmény volt ez mindenkinek. Nyerni akartunk, de nem beszéltünk egy végeredményről egyszer sem. Ahogy mondtam a meccs előtt, ez a tiszteletről is szól. Beszéltünk a félidőben is arról, hogy a második játékrészben a kontrákat és a letámadást fogjuk gyakorolni. Nagyon élesek voltunk a Dortmund ellen, viszont nem annyira a Köln ellen. Számomra ez mindig arról szólt, hogy van-e lendületed, függetlenül attól, hogy az ellenfél a Bajnokok Ligájában játszik vagy az Oberligában félprofiként.
Egyéni teljesítményekről: Jó munkát végeztünk a második félidőben. Látni lehetett, hogy Choupo mindig jól védekezett és Leroy is nagyon eltökélt volt. Ez jó. Azok, akik beszálltak, szintén jól játszottak és be akarták fejezni a meccset úgy, ahogy illik. Szerintem meg kell dicsérni egy ilyen csapatot, mint a Bayern, hogy tovább nyomták.
Eric Maxim Choupo-Moting
A játéklehetőségeiről: Mindegy, hogy kapsz sok játéklehetőséget vagy nem, ha esély nyílik előtted, mindent bele kell adnod. Minden mérkőzés fontos. Mindent bele is adtunk az első perctől az utolsóig, ezért is sikerült ilyen jól számunkra ez a találkozó. Sok pozitív dolog volt. Sikeres estét hagytunk magunk mögött. Azt hiszem, ez az első mesternégyesem a profi karrieremben. Szép kis dolog. De az a legfontosabb, hogy jól szórakoztunk és megnyertük a meccset.
Arról, hogy több játékos is feliratkozott a jegyzőkönyvbe: Természetesen örülök minden gólnak és minden asszisztnak. A második félidőben én voltam az első, aki aztán előkészítette Jamalnak a gólt és utána a többiek is próbálgatták magukat. Jó, amikor ennyire szétszóródnak a gólok közöttünk. Nagyon nagyon pozitív élmény volt és boldog vagyok.
Joshua Kimmich
A meccsről: Nem kezdünk jól, a Bremer pedig komolyan focizott és egy vagy két lövése volt is a kapunkra. Aztán viszont átvettük az irányítást és komolyan akartuk venni a találkozót.
Jamal Musiala
A meccsről: Szórakoztató volt. A lényeg az volt, hogy gólokat rúgjunk, jó ritmust vegyünk fel és magabiztosságot építsünk a következő meccsekre. Jó volt az új játékosok számára is, hogy játéklehetőséget kaptak, mert a Bundesliga már egy magasabb szint.
A teljesítményről: Én minden meccsen a 100%-ot akarom nyújtani és teljesíteni mérkőzésről mérkőzésre. Igyekszem összpontosítani a teljesítményemen és a legjobbamat mutatni.
Benjamin Eta, a Bremer SV trénere
A meccsről: Óriási tapasztalat volt. Tartok tőle, hogy ők más szinten vannak! Na, de az, hogy egyáltalán itt játszhattunk és az első percekben voltak ó pillanataink… A nézők hangulata nagyszerű volt és ezt magunkkal visszük majd. Amikor már 0-7 volt, igyekeztünk tovább focizni és valamennyire sikerült is. Amikor a Bayern teljes sebességbe kapcsolt, a gólok elkerülhetetlenek voltak. Tovább akartunk hajtani, de egy idő után már nem voltunk rá képesek.
Nagelsmannról: Odajött hozzám a mérkőzés után és mindenre válaszolt, amire kiváncsi voltam. Azt kérdeztem, hogyan készült a találkozóra és azt válaszolta, hogy „Ó, úgy is nyerni fogunk.” De amúgy elemzett minket és a rendszerünket. Nagyon szimpatikus volt. Meghívott a Bayernhez is. Azt mondta, ha a koronavírus véget ér, majd elrendezzük. Nem hiszem, hogy minden Bundesliga-edző ilyet mondana. Nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna, nagyszerű.
Malte Seemann, a Bremer SV kapusa
A meccsről: Hihetetlen. Leírhatatlan érzés. Nagyon jól szórakoztam. A srácaink jók voltak és a Bayern játékosai pedig kedvesek. Sose felejtem el.