Brazzo: Amatőrök lennénk, ha nem figyelnénk Haalandot
A SkySport beszélgetős műsorában válaszolt rengeteg kérdésre Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója. A Brazzo becenévre hallgató egykori bajor játékos beszélt Erling Haalandról, a keret összetételéről, korábbi feletteseiről és új bajtársáról, Julian Nagelsmannról is.
A szombati ligagyőzelem után sokan jó kedvvel nyilatoztak. Köztük volt Hasan Salihamidzic is, aki beült a Sky stúdiójába és érdekes témákat feszegetett.
Jamal Musialáról: Mindig is azok között a labdarúgók között volt, akikben volt egy kis különlegesség. Az én szememben mindig is a három legjobb tehetség között volt. Minden meccsen telejs fókuszban van, emellett fejleszteni akarja magát és tanulni szeretne. Úgy gondolom, nagyszerű képessége az is, hogy nyugodt és nem pánikol a tizenhatoson belül. A gólok, amiket szerez, egyszerűen szépek. És még mindig sok potenciál van benne.
A Lipcséről: Most hétpontos hátrányban vannak mögöttünk. Viszont nagyon jó keretük van és egy új edzővel rendelkeznek. Néhány folyamatnak alappá kell válnia először. Mindig úgy számítunk rájuk, hogy versenytársaink lesznek.
A hátsérülést szenvedő Gnabryról: Necces lesz. Kapott ápolást és jobban érzi magát. De várnunk kell és látnunk kell, hogy készen áll-e keddre.
A válogatott szünet alatt a Nationalelftől idő előtt távozó Reusról: Meglepő, hogy Marco Reus elhagyta a válogatott csapatot, aztán pár nap múlva újra játszott. A mi játékosaink maradnak és játszanak. Ráadásul ez nem is az első alkalom. Ha sérült vagy, rendben van, viszont itt nem ez volt a helyzet. Serge Gnabry maradt és most sérült meg.
A keretről: Teljes mértékben hiszek ebben a keretben. Kiváló csapatunk van. Természetesen lehetne még több játékosunk a keret mélyítése érdekében. Viszont egy pandémia közepén vagyunk és ismerjük a futball jelenlegi gazdasági helyzetét. Ezért is vagyok nagyon elégedett azzal, amit tettünk az átigazolási piacon annak érdekében, hogy erősítsük a csapatot. Ha mindenki top formában lesz, akkor mindhárom címért küzdhetünk.
A tavalyi utolsó pillanatokban leigazolt játékoskról (pl.: Sarr, Douglas Costa): Minden nyomással, ami ránk nehezedett akkor, valószínűleg nem úgy tettem volna a dolgokat, mint ahogyan alakult. Ez nem a játékosokra vonatkozik, inkább az időzítésre. Persze szeretnéd, ha olyat tudnál adni az edzőnek, ami miatt boldog lesz. A média is nyomást helyezett ránk. A játékosok, akiket megvettünk, teljesen rendben voltak. Voltak a kvalitásaik, de kevés játékpercet kaptak és ez nem volt valami kielégítő. Ennek viszont már vége.
Haalandról: Mondtam már korábban, hogy amatőrök lennénk, ha nem figyelnénk őt. De ott van Lewandowski, aki karrierje legjobb szakaszában van és belead mindent. Persze olyan játékosok, mint Haaland, mindig figyelmet érdemelnek.
Florian Wirtzről, a Leverkusen szupertehetségéről: Az a srác nagyon jó spíler, viszont most a Leverkusenben focizik. Szerintem a német válogatott jól fog járni vele és Musialával a jövőben.
Nagelsmannról: Amikor Niko (Kovac) távozott, már felvettük a kapcsolatot vele. Onnantól kezdve tudtam, hogy felhívjuk, jönni akar majd. Amikor Hansi jelezte, hogy távozni szeretne, minden olyan gyorsan történt. Sokat jelent, amikor egy tréner minden nap felkeres téged, mert szeretne beszélni arról, mi volt jó és mi nem. Mind a négyen, Julian és a segítői. A kommunikáció nagyon fontos. Hansi is ezt tette, de más módon – és nem is ennyiszer.
Munkakörének változásáról: Az elején Kalle és Uli (Hoeneß) is itt volt. Elővigyázatosnak kellett lennem, hogy egyikőjüket se sértsem meg. Egyikük A-t mondott, aztán a másik B-t, nekem pedig nyilatkoznom kellett egy arany középutat keresve, hogy ne bántsam meg őket. Most már más a helyzet, hiszen kimondhatom a véleményem úgy, ahogy van.
A Barcelona elleni keddi mérkőzésről: Nincs Messi, de mindig nehéz a Camp Nouban játszani. Csak szeretnénk egy jó meccset játszani. Szerintem jó úton haladunk efelé. Pihennünk kell és utána felkészülni. Magabiztosan vagyunk, de Barcelonának jó labdarúgói vannak, még Messi nélkül is.
Sanéról: Leroy önkritikus. Nem volt boldog a teljesítményével. Szeretnénk, ha vezető egyéniség lenne és eldöntene meccseket. Még mindig sokszor veszít labdát, de biztos vagyok benne, hogy Julian (Nagelsmann) fejleszteni fogja etéren. Jobbá és jobbá fogja tenni őt. Leroy veszélyes lesz és gólokat fog lőni, hiszek benne.
Goretzka szerződéséről: Magabiztos vagyok. Ő nagyon fontos láncszem. Egy olyan játékos, aki különleges középpályás képességekket bír, amolyan igazi box-to-box típusú. Jól haladnak a tárgyalások.