Bajnokok Ligája

„Minden csapatnak fura, hogy nincs Messi” | Sajtótájékoztató: Barca vs. Bayern

Nagelsmann és Neuer is nyilatkozott a rangadó előtt.

Holnap este 21 órakor egymásnak feszül a Bayern és a Barcelona az ikonikus Camp Nou stadionban. 40 ezer néző előtt vezetheti pályára bajtársait a csapatkapitány, Manuel Neuer és az edző, Julian Nagelsmann. Mindketten nyilatkoztak a sajtónak, mielőtt Barcelonába repült volna a csapat.

Julian Nagelsmann

A személyi helyzetről: Serge velünk utazik. Coco viszont nem. King is velünk lesz, azonban ő még nem opció arra, hogy kezdjen, szóval várnunk kell holnapig. Ugyanúgy idő kell Sergenek is. Lewa esetében minden jól alakult.



Sabitzer szerepeltetéséről: Minden játékosunk úgy tart velünk, hogy a kezdőbe nevezhető legyen. Szerintem Sabi jobban tud majd játszani, mint ahogyan tette a Lipcse ellen. Adva volt a helyzet, a kifütyülés, nem volt könnyű számára. Ráadásul egy nehéz időszakban cseréltem be.

A kezdő lehetséges változásairól: Még nem döntöttem el véglegesen. Ami a teljesítményt illeti, nincs ok a változtatásra. Bouna Sarr is aktívan kivette a részét a tegnapi edzésből. Holnap közösen döntök az orvosi csapat bevonásával.

A Barcelonáról: A Barcelonának még Messi nélkül is vannak játékosai, akik fontos szereplők lehetnek, mint például Frenkie de Jong és Pedri. Felkészültünk mindenre. Nem hiszem, hogy sokkal rosszabb csapat lennének Messi nélkül. Viszont mindenképpen a három pontot akarjuk.



A Bajnokok Ligájáról: Szerintem minden játékos újra meg akarja nyerni ezt a címet. Ez természetesen rám is igaz, azzal a különbséggel, hogy a mondatból ki kell venni az „újra” szót. Kemény idegenbeli start lesz, ugyanakkor ez egyben egy olyan meccs is, amit már nagyon várunk. Igazán megéri a fáradtságot ez a túra, remélhetőleg számunkra jó végeredménnyel zárul. A Bayern ambíciója, hogy a három legjobb klub között legyen Európában. Ezért is akarunk minél sikeresebbek lenni európai szinten ebben a szezonban.

Arról, hogy ki is az igazi favorit: Favorit vagy nem favorit… ez mindig kérdés a médiában. Két világhírű csapat csap össze egymással. A napi forma dönt ilyenkor, na meg a motiváció. Utóbbi pedig nagyon magas szinten fog mozogni nálunk.



Messi hiányáról: Nagyon különböző a játékuk (Messi nélkül). Lionel egy olyan labdarúgó, aki mindig a középpontban van. Most megosztott a felelősség. Depay és de Jong személyében két új és nagyon érdekes játékossal rendelkeznek, különböző kvalitásokkal. Nem mondanám, hogy rosszabbak lettek.

Sané bal oldalon való játszatásáról: Edzőként úgy szeretném felkészíteni a játékosaimat, hogy meg tudjanak oldani meccs közbeni szituációkat a bal és a jobb oldalon is. Ez mindenki számára cél lehet a Bayernben.

Image

Neuer is nagyon várja már a mérkőzést.

Manuel Neuer

A korábbi találkozókról: Természetesen az ilyen meccsek (mint a 8-2), felejthetetlenek, de a Barcelonának már teljesen más csapata van. Akik most fognak játszani, nagyobb felelőséggel lépnek majd a pályára, mert Messi nem lesz többé ott. Taktikailag jobbak lesznek, mint 2020-ban. Az a meccs egyébként biztosan fáj a Barcelonának. Alig várjuk az idei Bajnokok Ligája-kalandot.

A holnapi mérkőzésről: Klassz, hogy jó sok néző lesz most a stadionban. Ezt láthattuk a hétvégén Lipcsében is. Nehéz megsaccolni a csapatok erősségét most, hiszen még mindig a szezon elején vagyunk.



Messi hiányáról: Nem megszokott persze egyik csapatnak sem, hogy Messi nelküli Barcelona ellen játszon. Viszont nem mondanám, hogy sokkal nyugodtabb vagyok emiatt, mert így is nagyszerű játékosaik vannak a támadósorban és sokkal inkább kiszámíthatatlanok. Ha a Barcelona ellen lépsz pályára, sosem lehetsz relaxált állapotban.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Visszavágnának a katalánok | Előzetes: Barca vs. Bayern

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top