Tovább szomorítottuk a sereghajtót | Összefoglaló: Fürth 1-3 Bayern
A Bayern egy 3-1-ás győzelemmel gyűrte le a Fürthöt úgy, hogy a második játékrészben emberhátrányban futballozott.
Julian Nagelsmann háromvédős rendszerben küldte pályára listavezető fiait, Gnabry és Musiala erőnléti hiányosságai miatt pedig Davies és Pavard voltak a szélek képviselői. Elől a Sané, Lewa, Müller hármas kezdett.
A mérkőzés történései
A csapat nem várt sokáig: a tizedik percben Davies húzott el a bal szélen, majd középre tette a labdát, amely egy leheletnyit megpattant és Müller elé került, a világbajnok támadó pedig ballal bevágta azt. Ez volt a 32 esztendős játékos 218. gólja a Bayern mezében, ezzel pedig már egyedül áll a klub mindenkori góllövőlistájának harmadik helyén.
Ezt követően kicsit pontatlanná vált a vendégek játéka, a 31. percben mégis sikerült megduplázniuk az előnyüket Kimmich révén, aki kiválóan találta el a labdát a tizenhatoson kívül. A gólpasszt Sané szerezte, aki elől és hátul is sokszor volt játékban.
A második játékrészre kiérve azonnal megfogyatkozott a rekordbajnok, miután Benjamin Pavard piros lapot érő becsúszást eszközölt a korábbi Bayern-játékoson, Julian Greenen. A hazaiak viszont így is nehezen jutottak el Neuer kapujáig, a félidő nagy részében pedig elég idegennek tűnt a mérkőzés: sok szabálytalanság, pontatlan passz és kemény párharc tarkította a találkozót.
A 68. percben aztán jött a harmadik Bayern-gól. Lewa érkezett egy beívelésre, ám nem róla, hanem a Fürth játékosáról, Griesbeckről pattant a labda a hálóba. A második negyvenöt percben beállt Sabitzer, Gnabry, Stanisic és Musiala is. Az utolsó pillanatokban a fürthiek örülhettek, hiszen szépítettek és ezzel beállították a végeredményt – ám így is a Bayern javára döntött az eredményjelző.
A Bayern legközelebb a Dinamo Kijevet fogadja a Bajnokok Ligája második csoportmeccsén, jövő hét szerdán.
Pingback: Thomas Müller a Bayern történetének harmadik legeredményesebb játékosa
Pingback: “Maradunk az élen, szóval nincs baj” | Reakciók: Fürth 1-3 Bayern
Pingback: “Ez már súrolja a határt” – Nyilvánosságra hozták Süle üzeneteit?