Bundesliga

Pirosak a kékek ellen | Előzetes: Bayern vs. Hoffenheim

A Bayern München 2020 márciusa óta először játszhat teltház előtt az Allianz Arenában ma, amikor 15:30-tól a Hoffenheimet fogadja a Bundesliga 9. fordulójában. Mutatjuk, mit kell tudni az együttesekről.

Újra 15:30-es kezdéssel láthatunk német bajnokit a Bayern főszereplésével. A Hoffenheim lesz az ellenfél, amely eddig 17 gólt szerzett a ligában – 12 különböző játékos közreműködésével. Ebben a mutatóban ők a legjobbak. Hogy előbbi vagy utóbi szám nő-e a délután folyamán, azt fél négytől az Arena4-re kapcsolva tudhatjátok meg.

Az ellenfél

Jól rajtolt a Hoffenheim (két meccs, két győzelem), ám nyolc fordulót követően mégis a tabella kellős közepén, a kilencedik helyen áll Uli Hoeneß unokaöccse, Sebastian Hoeneß csapata. Múlt hétvégén azért odapakoltak a Kékek és a Kölnt 5-0-ra verték meg olyan kiváló játékkal és szép gólokkal, hogy elég csak a mérkőzés rövid összefoglalóját megnézni, hogy átjöjjön az fociélmény.

Önbizalomban tehát nincs hiány jelenleg a Hoffenheim együttesében, amelyben folyamatosan szerepet kap Chris Richards, a Bayerntől kölcösnben lévő amerikai védőjátékos. A pálya másik végében, a támadósorban továbbra is remekel a horvát Andrej Kramaric, aki vezeti a Bundesliga gólpasszlistáját és nem szabad megfeledkezni a Bayernnek már korábban is betaláló Ihlas Bebou-ról sem, aki a Köln ellen duplázni tudott.



Chris Richards először nézhet farkasszemet a Bayernnel.

A felek legutóbbi két mérkőzése 4-1-re végződött. Az előző szezonban az odavágón a Hoffenheim lepte meg a Bayernt a PreZero Arenában, a Rückrundében viszont bosszút állt a Flick-vezette bajor gárda. Azon a mérkőzésen egyébként pont a fentébb említett Bebou-Kramaric duó hozta össze az ellenfél egyetlen gólját.

A Hoffenheimnek egyébként 26 találkozóból csak négyet sikerült megnyernie a német rekordbajnok ellen, ebben az idényben pedig egyelőre nem vendégeskednek valami jól: a lehetséges 12 idegenben megszerezhető pontból csak 4 jött össze nekik.



Upa előtt komoly feladat áll: megállítani a bombaerős Kramaric-Bebou kettőst.

A Bayern

A válogatott szünet nem hogy elvette, hanem szinte megduplázta a Bayern München lendületét és az eddigi két szünet utáni mérkőzésen két szép és nagy arányú győzelmet sikerült elkönyvelni. A bajnokságban legutóbb a Leverkusen kapott a Bayerntől egy ötöst úgy, hogy a találkozó második félidejében teljesen visszavett Nagelsmann csapata, miután az első játékrészben megrúgta góljait. A fiatal német tréner ezúttal nem lesz ott a kispadon, mert mint ismert, koronavírus-fertőzés miatt otthoni karanténba vonult.

Helyét asszisztense, Dino Toppmöller veszi át, aki továbbra is telefonon fog tájékozódni felettese döntéseiről és az oldalvonal mellől segít majd átadni gondolatait a játékosoknak. A Bayern hivatalos oldala szerint Nagelsmann egy kisebb elemző-szettet állított fel otthonában és majd a tévén keresztül követi a találkozót Az edző egyébként extrán szomorú lehet, hogy nem vehet részt a mai összecsapáson, hiszen ő a Hoffenheim legtöbb pontot szerző vezetőedzője az első osztályban (116 mérkőzés, 191 pont). Ami a visszatéréseket illeti, Niklas Sülének is különleges lehet a meccs, hiszen 2010 és 2017 között játszott az ellenfélnél.



Toppmöller sem ügyetlen a labdával.

Szép jubileumokból és rekorddöntögetésekből sem lehet hiány ma délután, hiszen a csapat kapitánya, Manuel Neuer 300. Bundesliga-győzelmét szerezheti meg ma, míg a csapat egy újabb gólgazdag meccsl tovább növelheti a nyolc forduló alatt mindenkori ligarekordnak számító 29 szerzett gól számát.

Az előrejelzések szerint a mai kezdő igencsak rotálva lesz. A Sky szerint Musiala, Sabitzer és Stanisic is bekerülhet, míg Müller és Gnabry pihenőt kaphat. A kiváló formában lévő és az előző mérkőzéseken a középpályán óriási mezőnymunkát is végző Sanét ismét a pálya tengelyében láthatjuk és ott lesz a csapat élén Robert Lewandowski is, aki eddig kilenc gólt szerzett a bajnokságban.



Kimmich és Sané is ott lesznek a kezdőben.

Személyi helyzet

A Bayern Münchenből a megfázás után még nem teljesen százszázalékos Leon Goretzka, a kisebb izomsérüléséből felépült, de még kockáztatott Alphonso Davies és a visszatérésén dolgozó Sven Ulreich fog hiányozni.

A Hoffenhem sérültlistája így néz ki: Ermin Bicakcic (izomszalag-szakadás utáni felépülés), Marco John (vállsérülés), Pavel Kaderabek (bokasérülés) és Benjamin Hübner (hátproblémák).

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Stanisic, Süle, Upamecano, Hernández – Sabitzer, Kimmich – Coman, Sané, Musiala – Lewandowski

Hoffenheim: Baumann – Posch, Vogt, Richards – Akpoguma, Samassekou, Grillitsch, Raum – Geiger – Bebou, Kramaric

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top