Bundesliga

Sima győzelemmel hangoltunk a kupára | Összefoglaló: Bayern 4-0 Hoffenheim



A Bayern München 4-0-ra győzte le a középmezőnyben küzdő Hoffenheim csapatát és továbbra is őrzi első helyét a Bundesliga tabelláján kilenc forduló után.

Dino Toppmöller ült ezúttal is a kispadon és vezette az edzői stábot Xaver Zembrod segítségével, mivel Nagelsmann továbbra is otthoni karanténból kényszerül igazgatni a csapatot. A mester erre a találkozóra három helyen is változtatott: bekerült a bal szélre a csodatini, Jamal Musiala, a jobb oldalra Serge Gnabry és a balszélső védő posztjára, a Bayernes karrierje első startját elkönyvelő Omar Richards is.

A meccs részletezése

Az angol bekknek sokáig nem kellett aggódnia csapata miatt, hiszen Gnabry már a 8. percben előnyhez juttatta a Bayernt – igaz, ezt a gólt még nem adták meg les miatt. A 16. percben viszont már szabályosan talált be a német támadó és ezzel megszerezte szezonbeli hatodik gólját. Az asszisztot Musiala jegyezte.



Image

A csapat újra nagy arányú győzelmet aratott.

 

Nem telt el sok idő a második gólig, mindeközben pedig A Hoffenhem semmiféle ellenállást nem tanúsított. Egy magasan felívelt labdáért harcolt Thomas Müller és a Bayerntől kölcsönben a Kékeknél szereplő Chris Richards és végül a veterán világbajnok győzött. Lekészítette a labdát Lewandowskinak, aki egy szédítően nagy gólt varázsolt a vendégek hálóőre Baumann kapujába. A lengyel klasszis egyébként a korábban a Freiburgban is focizó kapusnak lőtte karrierje legtöbb gólját (17).

A félidőig még akadt helyzete a Bayernnek, főleg Lewa révén aki két óriási ziccert is elhibázott. A szünetben lejött a pályáról Lucas Hernández, akiről később Toppmöller elmondta, egy kisebb vádliproblémára panaszkodott, ezért döntöttek a csere mellett. A sérülés nem súlyos, tehát Lucas ott lehet a következő meccsen.

Ha már az első negyvenöt percben is kettőt lőtt a Bayern, a másodikban is így tett: rádaásul mindkét gólnál a mezőny egyik legjobb játékosa, Dayot Upamecano asszsisztált. Előbb Kramaric tisztázása pattant le a hátáról, majd került a labda a csereként beálló Choupo-Moting elé, aki köszönte szépen, bevágta azt.



Image

Choupo újra betalált – ahogyan Tolisso is, ám a francia gólját elvették les miatt.

Öt perc múlva, a 87. minutumban Kingsley Coman kapott egy szenzációs labdát Upamecanótól és szépen be is fejezte a kialakult lehetőséget, beállítva a 4-0-ás végeredményt. Ezzel a Bayern még mindig a Bundesliga első helyén áll, egy ponttal megelőzve a rivális Dortmundot és három egységgel maga mögé utasítva az idény meglepetéscsapatát, a még mindig veretlen Freiburg együttesét.

Manuel Neuer 300. győzelmét könyvelhette el a bajnokságban, míg a klub új rekordot döntött: 9 játéknap után 33 gólt szereztek. Több játékos is szerepelt volt klubja ellen: a Bayernből Gnabry és Süle is játszott a Hoffenheimben, a vendégeknél pedig a kölcsönben játszó Chris Richards és a két padról beálló középpályás, Angelo Stiller és Sebastian Rudy is nosztalgiázott.

A folytatás szerdán lesz, a Mönchengladbach ellen, amikor a Bayern a DFB Kupa második fordulójában fog vitézkedni.

Videós összefoglaló

Sima győzelemmel hangoltunk a kupára | Összefoglaló: Bayern 4-0 Hoffenheim
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top