Adventi naptár

Adventi Naptár #8 – Giovane Élber tekerése a Rostock ellen



Idén decemberben minden este nyolckor nosztalgiázunk egy kicsit veletek és egészen szentestéig naponta visszaemlékszünk egy-egy ikonikus Bayern-gólra. A Barca elleni mérkőzés miatt egy kicsit hamarabb tesszük közzé a naptár mai ablakát.

Giovane Élber 1997-ben csatlakozott a Bayern Münchenhez, miután otthagyta a Stuttgart együtesét és az ő általa is alakított Magisches Dreieck támadóhármast. Már első teljes szezonjában 21-szer talált be, ugyanúgy, mint a következőben, amelynek tavaszi szakaszában nagyot ment a gárda.

Az 1998/99-es idényben bajnokságot és ligakupát nyert a Bayern, a kupában, valamint a Bajnokok Ligájában viszont ezüstérmesként végzett. A DFB-Pokalban tizenegyesekkel kapott ki a csapat, a BL-ről pedig úgy döntöttünk, inkább nem írunk.

Na de vissza a februári találathoz: Élber és a csapat a Hansa Rostock otthonába látogatott és egészen a 69. percig nem született egyetlen gól sem a meccsen. Az utolsó húsz perc viszont hozott négyet is – mindegyiket a Bayern rúgta.

A brazil támadó szerezte az első gólt, méghozzá nem is akármilyet. A szögletzászló felé tartó labdát nagyon gyenge helyezkedéssel közelítette meg a hazaiak kapusa, Élber pedig megszerezte azt. Miután a játéktér felé pöckölte, ballal a kapura ívelt vele szinte nullszögből, a labda pedig beakadt a kapuba. Élber a fejét fogva szaladt az oldalvonal mellett és ölelte át Hasan Salihamidzicet. A találatot megválasztották az év góljának.

Adventi Naptár #8 – Giovane Élber tekerése a Rostock ellen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top