Adventi naptár

Adventi Naptár #9 – Bastian Schweinsteiger szabadrúgásgólja a Mainz ellen



Idén decemberben minden este nyolckor nosztalgiázunk egy kicsit veletek és egészen szentestéig naponta visszaemlékszünk egy-egy ikonikus Bayern-gólra.

Ma Bastian Schweinsteiger, a Fußballgott a soros. A kétezres évek Bayernjének és német válogatottjának ikonikus alakja volt, aki szinte mindent megnyert pályafutása során, amit meg lehet nyerni. Az egész középpályát be tudta játszani és elképesztő akaratereje, valamint küzdőszelleme volt.

A 2014/15-ös idény Hinrunde-záróján a 21. percben hátrányba került a Bayern a Mainz otthonában. Az ellenfél edzője az idén a dánokat Eb-elődöntőbe repítő Kasper Hjulmand volt, a csatára pedig Shinji Okazaki, aki egy évvel később kiváló kiegészítő embere volt az angol csodát végrehajtó Leicester Citynek. A bajorok kispadja pedig tele volt fiatalokkal (Lucas Scholl, Gianluca Gaudino, Mitchell Weiser, Sinan Kurt).

Három perccel a Mainz vezető találata után szabadrúgást kapott a bajor gárda és Schweini állt a labda mögé. Egészen nagyszerűen találta el a labdát, amely Loris Karius kapujának felső sarkában kötött ki. A fordítást és egyben a győzelmet jelentő gólt pedig Robben lőtte, stílusosan a 90. percben.

Talán ez, talán nem ez volt a Bayern történetének egyik legfontosabb gólja, de azt biztosan jól mutatja ez a találat, mennyire sokoldalú volt Basti és ezt az erényét milyen fontos pillanatokban csillogtatta.

Adventi Naptár #9 – Bastian Schweinsteiger szabadrúgásgólja a Mainz ellen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top