Bajnokok Ligája

„A Salzburgnál nincs nagyobb meccs, mint a Bayern elleni!” – Reakciók a BL-sorsolás után



A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolása után mindkét fél képviselői nyilatkoztak.

Mint ismert, február 16-án és március 8-án előbb Salzburgban, majd Münchenben csap össze a Bayern München és a Red Bull Salzburg együttese. A bajorok vezetőségéből Kahn és Salihamidzic nyilatkozott, a csapatból Nagelsmann, Müller és Neuer beszélt, de megszólalt a sorsolással kapcsolatban a Salzburg egyik fontos embere is.

Oliver Kahn, a Bayern elnöke: Várjuk már a Salzburg elleni meccseinket. Ez a csapat megmutatta, hogy mire képes a csoportkörben és először sikerült az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálnia magát. Nagyon fiatal és tehetséges gárda. De természetesen mi vagyunk a favoritok.



Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója: A Salzburgnak egy nagyon érdekes elképzelése van a fociról egy izgalmas edzővel. Jól teljesített az elmúlt években és az első osztrák csapatnak mondhatja magát, amelynek sikerült továbbjutnia a kieséses szakaszba. A Bajnokok Ligájában muszáj mindig a legjobbadat nyújtanod. Tavaly nehéz csoportmeccseket játszottunk a Salzburggal, az eredmények pedig előkelőbbek voltak, mint amit a mérkőzés képe mutatott.

Julian Nagelsmann: Ilyen hibák bármikor becsúzhatnak és csak akkor igazságos a folytatás, ha mindegyik csapatnál megismétlik a sorsolást. A Salzburg egy tipikusan olyan ellenfél, amelyik az igazi RB-focit játssza, sok magas presszinggel. Egy nagyon fiatal és sikerre éhes csapatról van szó. Kellemetlen ellenük focizni. Az edzőjük, Matthias Jaissle mindig jól felkészíti őket. Muszáj nagyon összpontosítanunk, mert ha nem, akkor az elejétől fogva komoly nyomás alá fognak helyezni minket.

Champions League: Bayern München löst Achtelfinal-Ticket gegen couragierte Bullen - Bundesliga | ligaportal

Müller és Bayern tavaly már játszott az RB-vel a csoportkörben.

Thomas Müller: Bajorként persze jól ismerem Salzburgot. Rövid az út oda. Ismerjük sokan a várost. A csapatuk az utolsó csoportkörös fordulóban kvalifikálta magát a kieséses szakaszba, ráadásul először vannak ott, szóval hajtani fognak. Meglepetéscsapat, amelyet nem szabad alábecsülni. Neknünk tovább kell jutni, ez a célunk. Érdekesek lesznek a meccsek.

Manuel Neuer: Jól ismerjük Salzburgot, hiszen már játszottunk ott Bajnokok Ligája-meccset. Nem könnyű a feladat, ami most előttünk áll, de ott kell lennie bennünk annak a szintű önbizalomnak, hogy mindkét meccs után győztesen vonuljunk le a pályáról. Tudjuk, hogy jó focit játszanak. Esélyesként vágunk neki a meccsnek, de nem fogunk lenézni egyetlen ellenfelet sem.



Christoph Freund, a Salzburg sportigazgatója: Ez egy nagyon különleges párharc lesz. Talán nincsenek nagyobb meccsek a Salzburg történetében, mint a Bayern elleniek. Számomra ez az egyike a világ három legjobb csapatának. Két nagyon fiatal német edző néz majd farkasszemet egymással. Azt megígérhetem, hogy beleadunk mindent. A Bayern a nagy esélyes, de ha meg akarják nyerni a BL-t, előbb meg kell verniük a Salzburgot.

via Bayern München, @iMiaSanMia

„A Salzburgnál nincs nagyobb meccs, mint a Bayern elleni!” – Reakciók a BL-sorsolás után
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top