A Bayern München felnőttcsapatának 8 kölcsönjátékosa szerepel szerte Európában. Róluk készítettünk újabb összefoglalót a szezon féltávjánál.
Nübeltől Richardsig, Zirkzeetől Singhig megmutatjuk nektek, ki hogyan teljesít a kölcsönkalandja során. Ez már a második ilyen tudósításunk a bajor csapat kiküldöttjeiről.
Alexander Nübel – Monaco
Azon kívül, hogy gyakorlatilag minden héten legalább egyszer arról cikkez kézenfogva a német és a francia sajtó, hogy van-e jövője a Bayern Münchennél, Nübellel nem történt sok minden a szeptemberi cikkünk óta.
Ami a csapata teljesítményét illeti, a Monaco veretlenül nyerte meg Európa-liga-négyesét, Nübel pedig egy mérkőzés kivételével mindegyik csoportmeccset végigvédte és csak három gólt kapott, ugyanakkor a WhoScored értékelései szerint a ligában jobb teljesítményt nyújt (6, 31 – 6,39). Ott eddig az összes találkozón ő védett. 19 mérkőzésen 23 gólt kapott. Meccsenként átlagban 2,32 védést mutat be.

Nem indult a legjobban Nübel miniállambeli kalandja, de még hátravan a szezon második fele – és a következő szezon.
Joshua Zirkzee – Anderlecht
Amikor az Anderlecht kölcsönvette a Bayern holland játékosát, a felek nem egyeztek meg vételi opcióban – legalábbis a Sky így tudja. Ha lehet hinni a híreknek, ez utólag okos döntésnek bizonyult, hiszen Zirkzee a belga csapat legjobbja idén. 25 mérkőzésen 11 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.
A 193 centis támadót az edző Vincent Kompany szinte csak visszavont támadóként játszatja és úgy tűnik, ez a húzása bevált. A belga élvonal ráadásul most nagyon izgalmas: az első helyen a Leicester City csodáját utánozni próbáló Union SG található, amely tavaly még második ligás volt. Zirkzee és társai az USG-től 9 ponttal lemaradva a harmadikak.
És amellett se menjünk el szó nélkül, hogy Zirkzee az idei 5 U21-es válogatott találkozóján 7 gólt szerzett.
Joshua Dubajban tölti éppen az ünnepeket.
Chris Richards – Hoffenheim
Talán csak egy fiatal védő nyújt jobb teljesítményt Chris Richardsnál a Bundesliga jelenlegi szezonjában: Nico Schlotterbeck, aki annak a Freiburgnak a hátvédje, amelynek Richards a 15. fordulóban győztes gólt fejelt a 94. percben.
Richards minden találkozón játszott a Hoffenheimben, mióta a 3. játéknap után oda szegődött kölcsönben. A Bayern elleni mérkőzésen ugyan volt egy apróbb megingása, csapata azonban mégis ott van az ötödik pozícióban, ami egyáltalán nem rossz teljesítmény.
Sebastian Hoeneß háromvédős rendszerben játszatja Christ, aki tehát meghálálja a bizalmat.

A 15. forduló legjobbja lett Richards a Bundesligában.
Jann-Fiete Arp – Kiel
A Bayern másik kölcsönadott csatárának, Arpnak már kevésbé megy a játék. A Kielben továbbra is csak két találata van 16 mérkőzésen, csapata pedig éppen csak elmozdult a tabella legalsó részéről.
Legutóbb augusztusban talált be, ami nem túl meggyőző.

16 meccsen csak 2 gól.
Ron-Thorben Hoffmann – Sunderland
A The Athletic úgy tudja, Hoffmann maradna Sunderlandben, ha a csapata feljut az angol harmadosztályból. Maga Hoffmann is úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól érzi magát az angol városban. A hányattatott sorsú csapat a League One második helyén áll, egy pontra az első Rotherhamtől.
A hetedik forduló óta Hoffmann végigvédte a ligaszezont, ám a legutóbbi találkozón nem lépett pályára egyelőre ismeretlen okok miatt. Kifejezetten jó mérleggel rendelkezik: csak 22 gólt kapott és 5 clean sheetje is van, ami az angol hamradosztályban szép teljesítménynek számít.
A szintén a Kisbayernben is megforduló jelenlegi csapattársa, Leon Dajaku eddig négy gólt szerzett a csapatban.
![Ron-Thorben Hoffmann: The kicker column from Sunderland, part 2 - "Don't stop the dance!", and what the "fabulous Mr Henderson" adds to it [German, full translation in comments] : r/soccer](https://external-preview.redd.it/9YDB3TI_jiYT7VnVFkdh_Y20ZkT2HBsB63qR19U-AOc.jpg?auto=webp&s=d225640b0baa62466fdd3d702efb07d7ee4687db)
Neuert idéző gólöröm.
Sarpreet Singh – Regenbsurg
Nyár óta szinte megduplázódott Singh értéke a Transfermarkt szerint. Az új-zélandi válogatott szélső a másodosztályban 18 mérkőzésen 12 gólban vállalt szerepet. Október óta szinte minden mérkőzésére jutott egy gólban való közreműködés.
A Regensburg sokáig ott volt a 2. Bundesliga élmezőnyében, azonban az utóbbi fordulókban nem nagyon ment a csapatnak – Singhet leszámítva, akit a Kicker a legjobb szélsőnek választott meg az egész másodosztályban.
A 22 esztendős játékos két meccsen Új-Zéland csapatában is szerepelt. Októberben és novemberben is egy-egy találkozón lépett pályára a nemzeti csapatban.

A korábbi Bayern-védő, Marco Friedl ellen küzd a labdáért Singh ezen a képen. Azon a meccsen egy gólt és egy asszisztot jegyzett.
Lars Lukas Mai – Werder Bremen
Lars Lukas Mai december elején koronavírusos lett. Azelőtt sem játszott sokat, hiszen október végétől edzője, Ole Werner nem szerepeltette.
12 mérkőzésen közel 800 percet focizott eddig Mai, akinek úgy tűnik, nem jött össze ez a kölcsönkaland sem. Természetesen még ott van a 2022-es év, amelynek során tovább szurkolunk neki.

Mainak nem megy Brémában.
Adrian Fein – Greuther Fürth
75 perc. Ennyi játszott Adrian Fein a Greuther Fürthben, mióta a Bayern München kölcsönadta őt. Az eddigi 17 fordulból kilencszer keretbe sem került az 5 ponttal a Bundesliga utolsó helyén álló, -36-os gólkülönbséggel rendelkező csapatban.
Ráadásul úgy tűnik, a Fürth már télen visszaküldheti a Bayernhez a középpályást, akinek 2023-ig van szerződése a Bayern Münchennel. Pont emiatt egyenesen eladnák őt a Bayern döntéshozói. A Kicker szerint két másodosztályú csapat, köztük a Hannover és egy külföldi együttes is érdeklődik iránta.
