z_kiemelt2

Visszatekintő 2021 – Második rész

Eseménydús éven van túl a Bayern, amelyben volt öröm és bánat is, az első rész után tekintsük vissza hát 2021 második felére is.

Nagelsmann a fedélzeten

Július 1-én hivatalosan is megtörtént a már korábban bejelentett edzőváltás Münchenben: Flick a német válogatotthoz távozott, Nagelsmann pedig megérkezett Lipcséből. „Újra otthon vagyok. Ennek örömét pedig tovább fokozza az, hogy Európa egyik legnagyobb klubjának lehetek az edzője” – nyilatkozta a bajorok új trénere.

Döntetlen a szezonnyitón

Nagelsmann az Európa-bajnokság és a sérülések miatt az előszezon nagyrészében a Bayern kulcsjátékosai nélkül kellett operáljon és ez meg is látszott a szezonnyitón is, mivel küzdelmes mérkőzésen csak 1-1-es döntetlent sikerült elérni a mumusnak tartott Gladbach otthonában augusztus 13-án.

Gerd Müller halála

Két nappal a Gladbach elleni szezonnyitót követően óriási megrázkódtatás érte a klubot, augusztus 15-én reggel ugyanis türelemmel viselt betegség után Gerd Müller 75 évesen elhunyt. A Nemzet Bombázójának emléke örökké élni fog a Bayern közösségének szívében.

Szuperkupa-győzelem Dortmundban

Gerd Müller halálának árnyékában a Bayern megszerezte a 2021/22-es szezon első trófeáját, augusztus 17-én ugyanis kedvenceink 3-1 arányban győzték le a rivális Dortmund-ot a Német-Szuperkupa döntőjében, ráadásul a Signal Iduna Parkban. Ez volt egyébként Nagelsmann első serlege is a bajorok vezetőedzőjeként, amelyet már a 2. tétmeccsén sikerült magasba emelnie.

Erődemonstráció Lipcsében és Barcelonában

A szezonnyitón elért döntetlen után a Bayern előbb a Német Kupa 1. fordulójában operált egy tükörsima továbbjutással az ötödosztályú Bremer ellen (12-0), majd a Herthát ütötte ki az Allianz Arénában 5-0-ra. Ezt pedig két erődemonstrációval felérő siker követte: előbb Lipcsében nyertek 4-1-re kedvenceink a Bundesligában, majd Barcelonában arattak 3-0-ás győzelmet a BL-csoportkör nyitányán.

Kiütéses győzelmek sora

Nagelsmann munkájának gyümölcse elég hamar elkezdett beérni, a Bayern ugyanis szinte minden meccsén hengerelt és ontotta a gólokat. Előbb a bajnokságban újonc Bochum-ot mészárolták le kedvenceink 7-0 arányban és ugyan ezt egy Frankfurt elleni váratlan vereség (1-2) követte, a megingás után újra beindult a bajor henger, amelynek sorozatos áldozatai a Leverkusen (5-1), a Hoffenheim (4-0) és a Benfica (4-0) voltak.

Csalódáskeltő kiesés a kupában

Csakúgy, mint az előző idényben, a Bayern az idei szezonban sem tudott túljutni a 2. fordulón a Német-Kupában. A koronavírus-fertőzött Nagelsmann hiányában a csapat egy hatalmas pofonba szaladt bele Gladbach-ban (0-5). A müncheniek így zsinórban másodszor buktak el a kupasorozat korai szakaszában. Ezzel pedig az idei triplázás reményei idő előtt el is szálltak.

Bámulatos BL-csoportkör

Ugyan a kupában ismét elvérzett a csapat, a Bajnokok Ligájában már fel sem merült a kiesés veszélye, a Bayern ugyanis bámulatos meneteléssel mind a 6 csoportmeccsét megnyerte az E-jelű kvartettben. November elején a Benfica elleni visszavágón 5-2-re sikerült legyőzni a Benficát az Allianz Arénában, ezt követte az izzadós kijevi kiruccanás (2-1) – ahol valószínűleg mindenki emlékszik Lewandowski brilliáns ollózós góljára – végül pedig stílusos 3-0-ás győzelemmel zárták a csoportkört a szebb napokat is megélt Barcelona ellen, amely így 2004 óta először esett ki BL-csoportkörből.

Küzdelmes Klassiker

A bajnoki pontvadászat hevében december 4-én egy igazi csemegét láthattunk a Der Klassiker kínálatában, amelyet végül drámai körülmények között a Bayern húzott be 3-2 arányban a Signal Iduna Parkban. A Bayern ezzel a kulcsfontosságú győzelemmel 4 pontra növelte előnyét a Bundesliga élén.

Bundesliga - Le Bayern Munich s'impose à Dortmund (3-2) et creuse l'écart  en tête - Eurosport

Gólzáporos évzáró és 9 pontos előny

A Mainz elleni kínkeserves győzelem (2-1) után két gólzáporos siker következett a Stuttgart (5-0) és a Wolfsburg (4-0) kárára. Ennek és a BVB év végi botlásainak köszönhetően a Bayern megnyugtató 9 pontos előnnyel mehetett a téli szünetre és várhatja a tavaszi idényt. Lewandowski egy újabb rekordot döntött meg: 43 gól bajnoki gól egy naptári évben – erre még senki sem volt képes a Bundesliga fennállása óta.

Ezeket leszámítva volt még egy elcsalt Aranylabda-gála is, arról viszont nem nagyon érdemes több szót ejteni.. Ez történt tehát 2021 második felében, remélhetőleg 2022 egy még sikeresebb év lesz Münchenben.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top