A Bayern München hátrányból fordítva nyert 4-1-re a tabella utolsó helyén álló Greuther Fürth ellen a Bundesliga 23. fordulójában.
Julian Nagelsmann eszközölt pár változtatást a kezdőben. A háromvédős rendszer ezúttal Hernández, Upamecano és Pavard részvételével állt fel, míg az előzetesen balhátvédnek jelölt Omar Richards (aki november óta először kezdett) a támadásépítésekből vette ki a részét.
Coman nem került be a keretbe izomproblémák miatt, ezért a széleken Sané és Sabitzer startolt. A középpályán Müller, Kimmich és Tolisso játszott, elől pedig Lewandowski rohamozta a kaput.
Vagyis rohamozta volna… legalábbis az első félidőben. A hazai csapat nem játszott valami jól az első negyvenöt percben, Tolisso pedig sajnos megsérült és könnyek között hagyta el a játékteret.
A 42. percben ráadásul jött a hidegzuhany: Hrgota szabadrúgása Sabitzeren pattant meg és a tehetetlen Ulreich mellett a Bayern kapujába vágódott. A szünetre tehát a vendég vezetés tudatában mentek a csapatok.
A szusszanás után némileg megváltozott a csapat. Sabitzer még Tolisso sérülése után került be középre, a francia helyére beálló Gnabry pedig kiment a szélre. A német szélső lendületet hozott a Bayern játékába.
Ez már fél perc után megmutatkozott, hiszen Lewandowski a második játékrész 32. másodpercében egyenlíteni tudott, miután Gnabry benntartott labdája a szintén csereként beállt Choupo-Motingról pattant oda elé.
A 61. percben már vezetett a Bayern, méghozzá a Fürthben is a saját klubja ellen betaláló Griesbeck öngóljával. Húsz perccel később Lewandowski újabb gólt szerzett, miután egy szögletet követően Süle odafejelte neki a labdát.
Choupo-Moting állította be a végeredményt a hosszabbítás első percében, Nagelsmann együttese pedig megszerezte a három pontot és 26-án a Frankfurt otthonában folytatja a szezont.
Lewandowski egyébként nagyszerű eredményt ért el. Amellett, hogy 27., majd 28. gólját is megrúgta, a 26. Bundesliga-csapatnak is betalált karrierje során. Ahány német első osztályú klubbal szembekerült, mindegyiknek gólt lőtt.