A Bayern München 1-1-es döntetlent játszott a Hoffenheim otthonában a Bundesliga 26. fordulójának szombati játéknapján.
A hétközi, Salzburg elleni 7-1 után magabiztosan várta az újabb bajnokit a csapat. Az a Hoffenheim volt az ellenfél, amely a liga legjobb formában lévő együttese volt a mérkőzést megelőzően.
Julian Nagelsmann nem eszközölt változtatást a kezdőben. Ugyanaz a tizenegy startolt, mint kedden. Neuer volt a kapuban, előtte Hernández, Süle és Pavard, a középpályán Kimmich és Musiala focizott, elől pedig a Coman, Sané, Müller, Gnabry, Lewa ötös rohamozta a kaput.
Volt is masírozás rendesen. A találkozó az elejétől a végéig izgalmakat hozott, ugyanakkor már az első félidőben kialakult a végeredmény. A hazaiak szerezték meg a vezetést a 32. percben az osztrák válogatott Baumgartner találatával.
Nem kellett sokat várni a válaszra: Robert Lewandowski 29. szezonbeli ligagólját fejelte a hosszabbítás második percében. Két másik gólt is szerzett a Bayern Müller révén, ám mindkettő lesállás után született.
A szünetet követően egy újabb lesgólt jegyzett a csapat – ezúttal Lewandowski volt az elkövető. A hazaiak kapusa, Oliver Baumann hat védést mutatott be és óriási védései is voltak. A másik oldalon az ötször hárító Neuer sem unatkozott
Gnabry a kapufát is eltalálta a végén és volt egy kezezésgyanús eset is a gólvonal előtt, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. A Bayern végül sorozatban második 1-1-es döntetlenét játszotta a Bundesligában.
A bajoroknak 10 pont az előnyük a ma a Bielefeld ellen focizó Dortmund előtt. A rivális sárga-feketék két mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A Bayern legközelebb 19-én lép pályára, a Union Berlin ellen az Allianz Arenában.