Interjúk és nyilatkozatok

Süle: Nem érdekel, hogy többet kereshettem volna máshol, mert már így is eleget tettem zsebre

Niklas Süle a Bayern körüli történéseket követő riporter, Christian Falk podcastjében válaszolt néhány kérdésre. Beszélt a Bayernben eltöltött éveiről, a Dortmundról és üzent a bajor szurkolóknak is.

170 mérkőzésen focizott a Bayern mezében, megnyert minden létező klubtrófeát, most pedig a müncheniek legnagyobb riválisának védője lesz. Niklas Süle öt év bajor kaland után 26 esztendősen úgy döntött, a Borussia Dortmundban folytatja és már alig várja a kihívást.

A Bayern-karrierjéről: Szerintem a Bayernbe igazolás volt életem legjobb döntése. Ha visszatekintek az itt eltöltött 5 évemre, a sikerekre, az én szerepemre és hogy miként fejlődtem, nagyon hálás lehetek. Amikor a Bayernbe csatlakoztam, két világbajnok, Boateng és Hummels volt előttem. Öt évvel később itt ülök és elmondhatom, hogy megnyertem mindent, amit meg lehet nyerni. Játszottam körülbelül 170 meccset a Bayernben annak ellenére, hogy egyszer elszakítottam a keresztszalagom.



Lothar Matthäus: Niklas Süle a great signing for Borussia Dortmund

Óriási csaták során szerepelt a Dortmund ellen, júliustól viszont már sárga-feketében fog játszani.

Arról, hogy mit bánt meg: Ami igazán fáj, az az, hogy kihagytam az idei szezon fontos részét izomsérülés és betegség miatt. Visszaverekedtem magam az együttesbe, erre ez történt. Talán tovább segíthettem volna a csapatot a negyeddöntőnél. Ezen napokig gondolkodtam.

A jövőjéről a Dortmundnál: Természetesen hiszek abban, hogy meg tudom nyerni a bajnokságot a Dortmunddal. Teljes meggyőződéssel hoztam meg ezt a döntést. Miután az átigazolást bejelentették, azt mindenképpen bizonyítani akartam, hogy még mindent meg akarok nyerni a Bayernnel. 5 ligatrófeát, két kupát és egy Bajnokok Ligáját zsebeltem be itt. Most azt remélem, hogy ezt a sikert a Dortmunddal is meg tudom ismételni. Ez nem csak reménykedés. Hiszek is benne. A Bayern nagyszerű munkát végzett az elmúlt 10 évben és megérdemelten nyerte a címeket. Most egy olyan klubba megyek, amely mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a Bayernt megfossza a tizenegyediktől. Ha a BVB vezetőségével beszélsz erről, ők is nagyon buzgók.

A Dortmund igazolásairól: Látható, hogy a BVB reagált Haaland távozására és három német válogatott játékost is igazolt Adeyemi, Schlotterbeck és az én személyemben. A vezetőség megmutatta, hogy olyan keretünk lesz jövőre, amely abszolút a bajnoki címre hajt majd. Másképp nem igazoltam volna oda.



Niklas Sule Archives - The Chelsea Chronicle

Többek között a Chelsea-vel és a Newcastle-lel is szóba hozták őt és mindkét klub nagyobb fizetést is kínált neki. Dortmundban körülbelül 8-9 millió eurót tesz majd zsebre évente.

A további, nagyobb fizetést kínáló ajánlatokról: Elmondtam az ügynökömnek, hogy ha egy klub meggyőz engem, akkor nem érdekel, hogy többet kereshetek máshol. Tisztában vagyok azzal, hogy futballistaként már kerestem annyi pénzt, hogy nem kell aggódnom az életem miatt.

A 1995-ös generációról, Kimmichről, Goretzkáról, Gnabryról és magáról: Az U11-es, U12-es korosztály óta ismerjük egymást. Szerintem ritka a futballban, hogy gyerekkori barátokkal játsszon az ember és együtt nyerjen velük BL-t. Remélhetőleg ezután a válogatottban is közösen szerepelünk majd és címekért küzdhetünk.

Arról, hogy mit üzen a Bayern fanatikusainak: Köszönöm, ahogyan fogadtatok és később elfogadtatok ebben az öt évben. Mindig kellemesen éreztem magam ennek a nagy klubnak a részeként. Mindenkinek jó egészséget és a legjobbakat kívánom. Remélhetőleg izgalmas csaták lesznek közöttünk a következő pár évben.

via Bayern & Germany

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top