Interjúk és nyilatkozatok

Mané: Angliában meglepődtek ezen az átigazoláson

Sadio Mané a Sky-nak és Florian Plettenbergnek beszélt a szerződésének aláírása után.

Tegnap hivatalosan is bemutatták Sadio Manét, a Bayern új játékosát. Már sajtótájékoztatót is tartott, majd beszélt róla Brazzo és Nagelsmann is. Tegnap este a Sky-nak adott interjújával zárta az eseménydús napot.

A sajtóorgánum német riportere, Florian Plettenberg tehát megkapta a jól megérdemelt interjúját, miután gyakorlatilag két hónapon keresztül folyamatosan beszámolt a legfrissebb Mané körüli hírekről amellett, hogy ő volt az első, aki írt róla.



Image

Plettenberg és Mané.

Az elmúlt egy hétről: Stresszes volt. A tárgyalások sokáig tartottak. Most viszont nagyon boldog vagyok, mert sikerült pontot tenni a  végére. Várom már, hogy megismerjem a csapattársaimat és azt is, hogy mindent megtegyek velük a trófeák megnyerése érdekében.

Arról, hogy kritizálták, amiért Angliából Németországba szerződött: Talán az Angliában élő emberek némiképp meglepődtek. Nyolc évet játszottam a Premier League-ben. Nagyon jó volt, de szeretem az új kihívásokat is. A Bayern a világ egyik legjobb klubja. Büszke vagyok, hogy itt lehetek.

A Bayern által vázolt tervekről: Természetesen a szurkolók és a játékosok jól ismerik ezt a közös projektet. Egy átigazolás előtt tudnia kell az embernek, hogy pontosan mik is a célok a Bayernnél és mit akar elérni itt. Ez a kezdettől fogva tetszett. Lenyűgözött, hogy miként dolgoznak itt az emberek.



Tegnap már Manét éltette az Allianz Arena is.

A Julian Nagelsmannal folytatott beszélgetésekről: Ez nagyon fontos volt a döntésem meghozatalakor. Fontos volt, hogy beszéljek Hasan Salihamidziccsal és az edzővel. Ráadásul ez extra motivációként is hatott.

A Bajnokok Ligájáról: Nem számít, hányszor játszottál a Bajnokok Ligájában. Sok dolognak kell jól működnie. Ezen kell dolgoznunk, erre összpontosítunk majd. Kemény munka kell, mert a Bajnokok Ligáját sosem könnyű megnyerni. A világ legjobb csapatai ellen kell játszani. Nehéz lesz, de készen állunk rá.

A müncheni céljairól: A Liverpoolnál töltött hat év alatt megnyertem mindent. A Münchenbe igazolás egy nagy dolog számomra. Most minden új. Ez motivált, hogy elfogadjam ezt a kihívást. Persze különleges érzés lenne megnyerni ezeket a címeket a Bayernnel is.

via Florian Plettenberg, Bayern & Germany

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top