Transzferpletykák

Német sajtó: Nagelsmann Laimert akarja, Laimer pedig Nagelsmannt

A német lapok szerint a Lipcse 25 esztendős középpályása, Konrad Laimer lehet a Bayern München következő nyári szerzeménye.

Eddig három igazolást ütött nyélbe a Bayern ebben az átigazolási ablakban. Ez a szám hamarosan változhat – már ha lehet hinni a német sportmédiának. Már egy ideje ugyanis téma a Lipcse osztrák középpályásának, Konrad Laimernek a leigazolása.

A 25 éves labdarúgó korábban két szezonon keresztül dolgozott együtt Julian Nagelsmannal. Igazi „Red Bull-növendék”, hiszen tinédzserkorában a Salzburg akadémiáján játszott, majd 2017-ben a Lipcséhez került.



BVB, Bayern, Liverpool interested in signing Konrad Laimer

Laimer a Bundesliga egyik legjobb teljesítményt nyújtó védekező középpályása volt a mögöttünk hagyott szezonban.

Kerry Hau, a SPORT1 riportere pedig egyenesen úgy fogalmaz: Konrad Laimer most a Bayernbe akar igazolni. Szerinte a játékos transzferára körülbelül 20 millió euró lenne, bár korábbi források szerint a Lipcse ennél többet szeretne.

A bajorok még nem tettek érte ajánlatot és nem is hajtja őket a tatár, hiszen hivatalosan még csak most kezdődött el az átigazolási időszak, amely szeptember 1-ig fog tartani. Laimer biztosan nem fogja meghosszabbítani a szerződését klubjával, ami azt eredményezi, hogy a szigorú transzferpolitikát követő Lipcse csak idén nyáron, ebben a transzferidőszakban tud tőle pénzért megválni.

A lipcsei vezérigazgató, Oliver Mintzlaff mindenképpen külföldre adná el a játékost, akiért az angol sajtó szerint a Tottenham és a Manchester United is érdeklődik. Laimer azonban újra Julian Nagelsmannal szeretne dolgozni.



Midfield madness: Bayern Munich boss Julian Nagelsmann wants Konrad Laimer, Marcel Sabitzer for sale? - Bavarian Football Works

2019 és 2021 között már együtt dolgoztak.

A Bild szerint pedig a 34 éves tréner azért küzd, hogy újra szárnyai alá vehesse Laimert. A lap úgy tudja, Nagelsmann világossá tette a Bayern vezetői előtt, hogy szüksége van a középpályásra a következő szezonban.

Nagelsmann ebben az átigazolásban még fontosabb szereplő lehet, mint az eddigiekben. Mazraoui és Gravenberch megszerzésekor többször is telefonon beszélt a játékosokkal, Mané esetében pedig már az első személyes megkereséskor jelen volt a sportigazgató, Hasan Salihamidzic mellett. Most mentoráltját hozhatja a bajor fővárosba.

Ahogyan arra utaltunk is a cikkben, az átigazolási időszak még csak most kezdődött, úgyhogy akár a legvégéig izgalmas lehet ez a téma. A legfrissebbekről igyekszünk minél hamarabb tájékoztatni titeket a Facebook- és Instagram-felületünkön.

via SPORT1, Bild

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top