Szombat este a Bayern a Lipcse ellen nyitja a 2022/23-as szezont Német-Szuperkupa döntőjében. 2012 óta csupán 3. alkalommal fordul elő, hogy a Bayern nem a rivális Dortmund ellen játszik ezért a trófeáért (2015-ben a Wolfsburg, 2018-ban pedig a Frankfurt volt az ellenfél). De vajon mennyire is értékes ez a kupa?
A Német-Szuperkupa fogalmát a legjobban talán a korábbi Bayern-edző, Niko Kovac határozta meg: „Ha megnyerjük a Szuperkupát, senki nem fog beszélni róla. Ha veszítünk, akkor már igen. Ennek a trófeának nincs túl nagy jelentősége Németországban. Számomra viszont a kupa az kupa, a csapat számára is.”
A Német-Szuperkupa múltja elég hosszú időre nyúlik vissza, a lebonyolításának ötlete ugyanis már az 1940-es években felmerült, hivatalosan mégis csak 30 (!) év múlva, 1987-ben került be a német labdarúgás körforgásába. 10 év elteltével, 1997-ben viszont ki is vették a naptárból, helyét a Német-Ligakupa vette át, amely szintén nem tudott mély gyökeret verni. 2010-ben ugyanis újra visszakerült a Szuperkupa és azóta is megrendezésre kerül, minden szezon elején, a bajnok és a kupagyőztes között. Abban az esetben, ha a Bundesligát és a Német-Kupát is ugyanaz a csapat nyeri – amelyre az utóbbi években elég sokszor volt példa a Bayern sikerei révén – akkor a bajnok a tabellán második helyen végző csapattal játszik a Szuperkupáért.
Fontosságát tehát már az is megkérdőjelezi, hogy egyrészt nagyon nehezen sikerült beivódnia a német labdarúgásba, másrészt évikig nem is szerepelt a naptárban (1997-tól 2009-ig). Továbbá a nagy kupadöntőkön ha döntetlen az eredmény 90 perc után, 2×15 perces hosszabbítás következik a drámai izgalmak fokozására. A Német-Szuperkupa döntőjében viszont rögtön tizenegyespárbajok következnek, ha a rendes játékidő után egyenlő az állás. A Szuperkupákat egyébként a többi topligában (Olasz-Szuperkupa, Spanyol-Szupekupa, Community Shield) sem veszik túl nagy trófeának, hierarchia tekintetében valahol a Ligakupa és a Klubvilágbajnokság szintjén emlegetik őket. Amikor a triplázásról beszélünk, a három nagy trófea (Bundesliga, Német-Kupa, Bajnokok Ligája) lebeg a szemünk előtt, a Német-Szuperkupát nem is nagyon emlegetjük, pedig a Bayern már 9 alkalommal nyerte meg ezt a serleget. A közelmúltban a legnagyobb jelentőséggel talán a két legendás évben, 2013-ban és 2020-ban bírt, amikor a három nagy trófea mellett a három „kicsit” (Német-Szuperkupa, UEFA-Szuperkupa, Klub-VB) is be kellett húzni ahhoz, hogy tökéletes szezont teljesítsünk. Ez legutóbb Hansi Flick irányítása alatt sikerült. Nagelsmann is megnyerte tavaly a Német-Szuperkupát, csak hát a triplázás nem jött össze…
Értékét tekintve el is marad a többi nemzeti kupától: amíg a Német-Kupa 108 ezer eurót, a Salátástál pedig 54 ezer eurót ér, a Német-Szuperkupa értéke kb. 40 ezer euróra becsülhető. Ami a statisztikát illeti, ezt a kupát is a Bayern nyerte meg a legtöbbször Németországban, szám szerint kilencszer. Ezt követi a Dortmund 6, a Werder Bremen pedig 3 győzelemmel.
Mindent összevetve tehát klub- és sporttörténeti szempontból nincs túl nagy jelentősége, pszichológiailag és morális szempontból viszont annál inkább. Mivel a legjobb indítani egy szezont? Hát persze, hogy egy kupagyőzelemmel. Mivel pedig idén Nagelsmann korábbi csapata, a Lipcse ellen játszunk ezért a kupáért, csupán a presztízs szempontjából is felértékelődik a Német-Szuperkupa a Bayern-szurkolók körében.
Ez a kupa tulajdonképpen egy idény eleji pszichológiai hadviselést szimbolizál, győztese ugyanis egy mentális és morális előnnyel indíthatja az új szezont. Minden rivális német csapat elől elhappolt trófea pedig Bayern-drukkerként egy külön kéjmámorral tölt el. Most pedig még inkább rendhagyó jelleggel bír, hiszen a nem túl sikeresnek mondható első szezonja után Nagelsmann alatt jelenleg igen kemény nyomás van Münchenben, miszerint taktikák mellett mostmár trófeák tekintetében is le kellene tegyen valamit az asztalra. A tavalyi Szuperkupa-győzelem egy remek debütálás volt az új tréner számára, az idei pedig egy trófeákkal és sikerekkel teli szezon első állomása lehet. Reméljük, hogy így is lesz.
