A Bayern München 2-0-ra legyőzte a Wolfsburg csapatát a Bundesliga második fordulójában. Mutatjuk, mi történt a meccsen.
Az első két tétmérkőzésen két győzelemmel, egy trófeával és 11 rúgott góllal kezdett a Bayern. Mivel a csapat most nagyon szuperül focizik, Nagelsmann nem változtatott a kezdőn. Ott volt tehát Neuer, Davies, Hernández, Upamecano, Pavard, Sabitzer, Kimmich, Musiala, Gnabry, Mané és Müller is.
A bajorok kispadjáról a félidőben Sané, majd a hajrában Mathys Tel és Ryan Gravenberch szállt be.
Az első 15 perc jó vendég támadásokat hozott, de az első ivószünet után már a Bayern játszott fölényben. Az idei szezon első hazai gólját Sadio Mané szerezte meg a 20. percben, azonban les miatt visszavonták a találatot.
A 33. percben aztán Jamal Musiala szabályosan vágta be, miután Müller passzát követően szépen megtartotta a labdát. A lövése klasszis volt és ezzel a találatával a góllövőlista élére került.
11 perccel később Thomas Müller maga is gólt szerzett, méghozzá olyan tradicionális „Müller-módon”: Joshua Kimmich lövésébe tette bele a lábát, majd legendás gólörömével ünnepelt. Ezzel le is zárult az első félidő és a végeredmény is kialakult.
Persze állhatott volna más is az eredményjelzőn a hármas sípszó pillanatában, ám a játékvezetői csapat a második félidőben is annulált egy Mané-gólt. A szenegáli csalódottan hagyta el a játékteret bő 10 perccel a lefújás előtt.
A második negyvenöt percben jóval alacsonyabb iramban játszottak a felek. A védelem teljesen becsukta a kapuit, a csapatnak nem volt gyengepontja, a másik oldalon pedig Casteels védett nagyokat.
A Bayern tehát végül 2-0-ra nyert és ezzel továbbra is a tabella élén áll. A következő ellenfél a Bochum lesz, idegenben, augusztus 21-én.
Pingback: Jamal Musiala, a Bayern varázslótanonca