A Bayern szerda délután bejelentette, hogy Tanguy Nianzou Sevillába igazolt, állítólag 20 millió euró ellenében. A 20 éves francia védő 5 éves, egészen 2027-ig érvényes szerződést írt alá a spanyol klubnál. A Bayern azonban visszavásárlási opcióval rendelkezik. Ennek apropóján egy játékoselemzéssel próbálunk rávilágítani arra, hogy a visszavásárlási opció tükrében miért lenne érdemes figyelni és egy év múlva visszahozni, nem pedig szélnek ereszteni egy ekkora tehetséget. Nianzou ugyanis valóban a müncheniek egyik alapembere lehet a közeljövőben, ha megkapja a bizonyítási lehetőséget.
Nianzou egy remek képességekkel megáldott középhátvéd. Fizikumát tekintve erős, agresszív védő, aki tankönyvbe illő módon időzíti a becsúszásait, emellett rendkívül robbanékony és atlétikus. Technikailag folyamatos higgadtsággal kezeli és járatja a labdát, elsősorban ennek köszönhető kimagasló passzolási képessége is. Ez a játékoselemzés Nianzou erősségeire fókuszál illetve arra, hogy milyen területeken kell még fejlődnie annak érdekében, hogy a jövő Bayernjének oszlopos tagjává válhasson.
Helyezkedés és sokoldalúság kimaxolva
Az alábbi hőtérkép Nianzou általános helyezkedését ábrázolja a pályán. Jól látható, hogy védő létére legtöbbször a csapatnak a saját térfelén tartózkodik, ahonnan a támadásépítést irányítja, de az is megfigyelhető, hogy a pálya jobb oldalán egyéni megindulásaival időnként az ellenfél térfelére is átlép. Presszing hiányában többször is merészen megindul előre, magabiztosan tolva maga előtt a labdát. A hőtérképről sokoldalúsága is kitűnik, mivel jobb- és baloldali középhátvédként egyaránt bevethető.

Hőtérkép Nianzou helyezkedéséről
Passzolás mesterfokon
94%-os passzpontosság és 62,5%-ban sikeres hosszú passzok a 2021/22-es szezonban. Ez a két statisztika tökéletesen ábrázolja a Nianzou-ban rejlő passzolási képességeket. A támadásépítés során a csapattársak így nyugodtan visszaadhatják neki a labdát, mivel többször is pontos mélységi indításokkal látja el őket hátulról. Emiatt nemcsak a 4, hanem a 3 védős rendszerben is remekül megállja a helyét, ahol belső védőként irányítja a játékot, amint azt az alábbi ábra is szemlélteti.

Nianzou szerepköre a 3 védős rendszerben
Ahogy azt fentebb is említettük, Nianzou remekül jeleskedik a hosszú indítások terén is, különösen akkor, ha keresztlabdákról van szó. Az alábbi képen jól látható, hogy a francia egy Freiburg elleni bajnoki meccsen a saját térfeléről megindulva egészen addig cipeli a labdát, amíg az ellenfél csatárai meg nem támadják, majd az őt érő presszing előtt hirtelen oldalt vált és egy gyönyörű átadással Coman lába elé varázsolja a játékszert a balszélen.

Nianzou briliáns keresztlabdája
Gyors döntéshozatali képességének köszönhetően legtöbbször már labdaátvétel után azonnal megejti a hosszú indítást. Az alábbi ábra szemléltei, hogy egy Hertha elleni bajnoki 75. percében Nianzou, mihelyt labdát kap a jobbhátvéd Stanisic-től, az átvételt követően máris előreíveli azt a balszélre kihúzódó Lewandowski számára.

Nianzou azonnali indítása labdaátvételt követően
Sikeres cselezés
Középhátvéd létére Nianzou viszonylag keveset cselez, viszont fizikumának, gyorsaságának és remek labdatartásának köszönhetően azt a keveset elég hatékonyan (63,6%). Általában akkor szokott cselekhez folyamodni, amikor labdaátvételt követően azonnal megtámadják őt az ellenfél játékosai. Az alábbi kép ezt remekül is szemlélteti, mivel miután labdát kap, a fiatal franciát rögtön két mainz-i játékos helyezi nyomás alá. Bepánikolás és a labda gyors előrerúgása helyett Nianzou gyorsan áthámozza magát az őt megtámadó két játékos között.

Nianzou csellel szabadul ki az ellenfél presszingjéből
Hasonló jelenetsor történik ugyanezen a Mainz elleni bajnoki meccs hajrájában is. Pavard veszélyes hátra passza miatt Nianzou ismét két mainz-i csatár nyomása alá kerül, amelyből ismét sikeresen kiszabadul azáltal, hogy a pálya jobb oldala felé megindulva (fekete kör) kicselezi ellenfeleit, majd a legközelebbi csapattárshoz (Kimmich) passzol.
Párharcok – a fejlődés tere
Na ez az a terület, amelyen Nianzou-nak még fejlődnie kell. A statisztikák alapján ugyanis az előző szezonban a párharcainak kicsivel több, mint a felét (59,8%), fejpárbajainak pedig csupán szűk kétharmadát (63,9%) nyerte meg. A gyenge mutatói ellenére Tanguy-ban minden tehetség és potenciál megvan arra, hogy ezen a területen a közeljövőben a lehető legtöbbet fejlődjön. Az 1 az 1 elleni párharcok során ugyanis gyakran teret hagy maga és az ellenfél támadója között, aki ennek hatására nehezen tudja érvényesíteni azt, hogy kapura törjön. Az alábbi képen megfigyelhető, hogy az előtte lévő üres terület miatt az Ajax csatára befelé tör a labdával.
Nianzou azonban remekül irányt vált és visszazár rá, amelynek hatására az Ajax csatára is visszahúzza a labdát és kívülről tör be a Bayern tizenhatosába. Tanguy viszont erre is kiválóan reagál és egy gyors illetve hatékony irányváltással újabb nyomást helyez az ellenfél játékosára, végül pedig meg is szerzi a labdát tőle.
Becsúszások terén is aktív, sokszor olyan mértékben elkötelezi magát a labdaszerzés mellett, hogy gyakran a saját tizenhatosán belül is képes becsúszni, ami természetesen rendkívül magas kockázattal jár egy esetleges szabálytalanság és tizenegyes miatt. Az alábbi ábrán látható, ahogy Nianzou egy gyönyörű becsúszással választja el a Leverkusen támadóját, Bailey-t a labdától a tizenhatos szélén.
Nem gyakori példa, de időnként előfordul, hogy Nianzou nem helyezkedik tökéletesen. A gyors döntéshozatali képessége ugyanis nem mindig garancia arra, hogy a gyors döntés egyben jó döntést is takar. Tanguy ugyanis gyakran túl agresszívan lép ki a védelmi vonalból annak érdekében, hogy labdát szerezzen. Az alábbi jelenet jó példa erre: a franica védő egészen a pálya széléig kisprintel a labdaszerzés érdekében, pedig egyértelmű, hogy a pálya azon részén ez nem az ő feladata lenne. Azzal viszont, hogy kiszalad, egy óriási üres területet hagy maga mögött (fekete kör), sebezhetővé téve a védelmet.
Az igazi légiveszély
Fejpárbajok tekintetében elképesztően atlétikus játékos. Rendkívül magasra fel tud ugrani fejeléskor. Gyakran már a labda érkezése előtt jóval hamarabb felugrik és az ellenfélnek dőlve megtámasztja magát, így tovább tud a levegőben maradni. Az alábbi kép jól ábrázolja ezt: Nianzou az ellenfél csatárjának nekidőlve simán elfejeli előle a labdát, vissza egészen a középpályáig.
Hasonló jelenetsor történik egy Augsburg elleni bajnoki meccsen is annyi különbséggel, hogy itt Nianzou már a védelemből felhúzódva fejeli el a labdát az ellenfél támadója elől, egészen vissza a tizenhatoson belülre. Az alábbi ábrán jól látható, hogy az ugrás magassága terén mekkora különbség van a két játékos között a fejpárbaj során.
Fejelési technikáját nemcsak védekezés, támadás során, pontrúgások alkalmával is tudja kamatoztatni. Az Union Berlin ellen bajnokin egy kiváló fejesgólt szerzett, az őt figyelő játékost lehagyva és mindenkinél magasabbra ugorva bombaerős fejes révén szerezte meg a Bayern második gólját azon a mérkőzésen.
Összegzés
Az elemzés alapján vannak területek, ahol fejlődni kell, de 20 éves játékosról beszélve ez nem is csoda. Ha azonban a Bayern egy év múlva visszahozza Sevillából és remekül egyengeti ösvényét, akkor Nianzou-ban egyértelműen megvan a potenciál arra, hogy a jövőben a Bayern védelmének oszlopos tagjává és akár vezéréve is váljon – még de Ligt érkezése ellenére is. Kérdés tehát, hogy a klub hogyan lép majd, egy azonban biztos: Nianzou a jövő Bayernjének egyik meghatározó kulcsembere lehet. Csak hát – konkurencia ide vagy oda – ki kellene használni a benne rejlő tehetséget, ez pedig csak úgy lehetséges, ha nemcsak Sevillában, hanem Münchenben is elegendő mennyiségű játéklehetőséget kap, ellenkező esetben egy újabb elprédált fiatal tehetségnek lehetünk szemtanúi.
