Egyéb

Értékelés: Inter 0-2 Bayern

Várakozásainknak eleget téve magabiztos győzelmet arattak kedvenceink Milánóban a 2022/23-as BL-csoportkör 1. fordulójában. De lássuk egyenként, hogyan teljesítettek játékosaink ezen a kontroll alatt tartott BL-nyitányon (1-pocsék, 2-gyenge, 3-átlagos, 4-jó, 5-kiváló).

Kezdőjátékosok

Manuel Neuer – szerkesztői értékelés: 4

Túlságosan nem szórta meg az Inter lövésekkel Neuer kapuját, a csapatkapitány azonban két fontos védést így is bemutatott, az első félidőben D’Ambrosio, a második játékészben pedig Dzeko lövését hárította – mindkét alkalommal a tizenhatoson belül. Emellett lábmunka terén is remekelt, hosszú indításainak nagyrésze (9/13) pontos volt. Jó teljesítményt nyújtott.

Benjamin Pavard – szerkesztői értékelés: 4

Védekezés tekintetében Pavard viszonylag stabil volt szerda este, 3 tisztázást, 2 szerelést és 1 becsúszást bemutatva. Párharcainak nagyrészét (1/4) azonban így is elvesztette, két fejpárbajából pedig csak az egyiket nyerte meg. Passzjátékban viszont jeleskedett, 93%-os passzpontosságot ért el, hosszú indításainak pedig több, mint fele (3/5) sikeres volt. Összességében jó értékelést írunk a neve mellé.

Matthijs de Ligt – szerkesztői értékelés: 4

De Ligt szép lassan kezdi megmutatni, hogy megérte leigazolni őt Münchenbe. A holland szerda este a védelem legstabilabb pontja volt, 2 tisztázást, 2 szerelést és 2 becsúszást is bemutatva. Emellett majdnem az összes párharcát (3/4) és fejpárbaját (2/3) megnyerte. Továbbá passzjátéka is kiváló volt, 96%-os (!) passzpontossága mellett az összes hosszú indítása (3/3) pontos volt. Jó teljesítményt nyújtott.

Lucas Hernández – szerkesztői értékelés: 4

Upamecano helyett a kezdőbe visszakerülve de Ligt társaként Hernández sokkal nagyobb stabilitást hozott a Bayern védelmébe, 4 szerelést, 2 tisztázást, 1 becsúszást és 1 blokkolt lövést bemutatva. Emellett összes párharcát (4/4) és szinte az összes fejpárbaját (4/5) megnyerte. Passzpontossága viszont nem volt túl kiemelkedő (87%), hosszú indításainak nagyrésze (5/8) azonban így is sikeres volt. A hajrában egy szarvashiba révén majdnem ajándékozott egy szépítő gólt az Inter-nek, ennek ellenére összességében jó értékelést kap.

Alphonso Davies – szerkesztői értékelés: 4

Szokásához híven Davies ezúttal is rendkívül támadó szellemben lépett pályára, több alkalommal is fejfájást okozva az ellenfél jobb oldali szárnyvédője, Dumfries számára. 1 kapuralövése mellett 2 kulcspassza és 1 beadása is volt, két hosszú indításából pedig az egyik volt pontos. Emellett védekezésben is remekelt, 3 becsúszást és 1 szerelést bemutatva, egy alkalommal azonban kicselezték. Egyetlen fejpárbaja volt, azt elveszítette, párharcainak nagyrészét (5/8) megnyerte. Összességében jó teljesítményt nyújtott.

Joshua Kimmich – szerkesztői értékelés: 4

Kimmich rendkívül támadó szellemben, igazi hévvel kezdte a mérkőzést, több – szám szerint 4 – kapuralövéssel is tesztelve Onana reflexeit. Az első félidő közepén aztán egy remek meglátás révén brilliáns gólpasszt osztott ki Sané számára. Gólpassza mellett Joshua szokásához híven ismét kontroll alatt tartotta a középpályát, amely ezúttal elsősorban kitűnő passzjátékában nyilvánult meg: 93%-os passzpontosság, 5 hosszú indítás (ebből 4 sikeres), 4 beadás, 1 kulcspassz. Az offenzívebb szerepköre miatt azonban védekezésben nem igazán jeleskedett, mivel majdnem az összes párharcát (1/6) elveszítette. 3 szerelés és 1 blokkolt lövés viszont így is a nevéhez fűződik. Jó értékelést írunk a neve mellé.

Marcel Sabitzer – szerkesztői értékelés: 4

Ahogy azt az új szezonban már megszokhattuk, Kimmich offenzívebb szerepköre miatt az Inter ellen is Sabitzer volt a romboló játékos a középpályán. Ezt a számok is igazolják, mivel az osztrák szinte az összes párharcát (7/9) megnyerte, folyamatosan megakadályozva az Inter támadásait. Emellett volt egy veszélyes kapuralövése, egy beadása és egy sikeres hosszú indítása is, passzpontosság terén viszont csak 84%-ot ért el. Bő egy óra játék elteltével aztán lecserélte őt Nagelsmann, ennek ellenére jó teljesítményt nyújtott.

Kingsley Coman – szerkesztői értékelés: 4

Tempójának és hirtelen irányváltoztatási képességének köszönhetően Coman állandó veszélyforrás volt a jobb szélen, többször is átjátszva magát az Inter védelmén. Emellett rendkívül hasznos szereplője volt a Bayern támadójátékának, mivel 5 kulcspassz, 3 beadás, 2 hosszú indítás, 1 kapuralövés és 1 nagy kialakított helyzet is a francia nevéhez fűződik. Párharcainak nagyrészét (4/10) azonban elveszítette és viszonylag sokszor veszített labdát – szám szerint 15 alkalommal. Összességében viszont jó értékelést kap.

Leroy Sané – szerkesztői értékelés: 5 – Meccsembere

Az Union Berlin elleni csalódáskeltő teljesítménye után Sané szerda este ismét bizonyította, hogy még mindig képes világklasszis teljesítményre. Leroy több alkalommal is okosan sprintelt be az Inter védelme mögé, egy ilyen elfutásból született a gólja is. Emellett a második találatban is oroszlánrészt vállalt, mivel az öngól előtti remek csapatösszjátéknak és egyérintős kényszerítőknek ő volt a mozgatórúgója. Továbbá 3 kulcspasszt is bemutatott, 3 cselezési kísérletéből 2 sikeres volt, párharcainak nagyrészét (3/4) pedig megnyerte. Emiatt csakúgy, mint az UEFA-nál –  nálunk is egyértelműen ő a meccs embere.

Kép

Thomas Müller – szerkesztői értékelés: 4

Raumdeuter szerepkörével Müller az Inter védelmének is feladta a leckét, 3 kapuralövést, 1 kulcspasszt és 1 hosszú indítást bemutatva. Emellett klubikonként igazi vezéregyéniség volt a pályán, aki fáradhatatlanságával 90 percen keresztül hajtotta és biztatta saját magát és csapattársait is. Védekezésben is remekelt, 1 szerelést, 1 tisztázást és 1 blokkolt lövést is bemutatva. Párharcainak nagyrészét (1/4) ugyan elveszítette, három fejpárbajából azonban kettőt is megnyert. Összességében jó teljesítményt nyújtott.

Sadio Mané – szerkesztői értékelés: 3

A remek szezonkezdés után kisebb hullámvölgybe került Mané az új csapatában. A szenegáli támadó szerda este igencsak el volt veszve a pályán. Ezt tökéletesen igazolja az, hogy a 90 perc alatt mindössze 30 labdaérintése és 18 passza volt. 2 kulcspassz ugyan a nevéhez fűzhető, de csatárként csupán 1 kapuralövése volt – ami egyébként ziccer is volt – ezt azonban kihagyta, 2 cselezési kísérletéből csak az egyik volt sikeres, párharcainak nagyrészét (3/9), két fejpárbajából pedig mindkettőt elveszítette. Átlagos értékelést írunk a neve mellé.

Cserejátékosok

Leon Goretzka – szerkesztői értékelés: 4

Sabitzer cseréjeként a már fitt Goretzka félóra játéklehetőséget kapott, amely alatt 100% passzpontosságot (15/15) ért el, volt 2 beadása, két hosszú indításából mindkettő pontos volt, emellett pedig volt 1 kapuralövése is. Védekezésben is jól mozgott, mindkét párharcát megnyerte és 1 tisztázást is bemutatott. Leon tehát jól szállt be  a meccsbe és szemmel látható, hogy a térdműtétét követően fokozatosan kezdi visszanyerni régi jó formáját. Jó teljesítményt nyújtott.

Serge Gnabry – szerkesztői értékelés: 3

Gnabry – csakúgy, mint az Union ellen – ezúttal is a kispadon kezdte a mérkőzést, majd a 75. percben állt be Coman helyére. Negyed óra játék alatt sokat nem tudott felmutatni – 1 kapuralövés, 82%-os passzpontosság, 14 labdaérintés, 3 labdavesztés és 1 elvesztett fejpárbaj. Átlagos értékelést kap.

Dayot Upamecano – szerkesztői értékelés: 3

Upamecano a sárga lapot beszedő de Ligt helyére érkezett a védelemben és Gnabry-hoz hasonlóan ő is 15 perc játéklehetőséget kapott. Sok ideje neki sem volt tehát villogni, 1 tisztázást azért bemutatott, 2 párharcából pedig az egyiket megnyerte. Átlagosnak mondható a teljesítménye.

Jamal Musiala – szerkesztői értékelés: –

Sané késői cseréje volt, így nem játszott eleget ahhoz, hogy értékelni lehessen a teljesítményét.

Josip Stanisic – szerkesztői értékelés: –

Hernández késői cseréje volt, így nem játszott eleget ahhoz, hogy értékelni lehessen a teljesítményét.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top