A Bayern München bejelentette, hogy 2026-ig szerződést hosszabbított saját nevelésű horvát védőjével, Josip Stanisiccsal.
A Bayern Stani becenévre hallgató 22 esztendős hátvédje a következő négy szezonban is a csapatot erősíti majd – derült ki a klub hivatalos közleményéből. A 2017-ben a Fürstenfeldbruck csapatától érkező és 2021 óta a profik közt szereplő játékosnak most kijár a jóból, hiszen nemsokára a vébére is elutazik majd a horvát válogatottal.
„Ez a szerződéshosszabbítás jól mutatja a bizalmat a Bayern Münchentől. Ezt a bizalmat szeretném visszafizetni a későbbiekben, hiszen ez motivál engem, hogy tovább fejlődjek. Müncheni születésűként egy igazi álom, hogy ebben a mezben játszhatok. Mióta az eszemet tudom, ennek a klubnak szurkolok. Szerintem ezt édesapámtól örököltem. A célom a minél több cím megnyerése a csapattal.” – nyilatkozta Stani.
„Josip az elmúlt két évben megalapozta a helyét a profikeretben, ez pedig a Campusnak is köszönhető volt, hiszen ott edzettük őt. Nagyon büszkék vagyunk rá. Sokoldalú játékos, akinek a megbízhatósága az edzőt és a csapatot is segíti. Örülök, hogy hosszútávon is számolhatunk vele.” – dicsérte Josipot Brazzo.
A horvát és német állampolgársággal is rendelkező védő eddig 29 találkozón játszott a Bayernben és az előző szezon utolsó fordulójában megszerezte első gólját a felnőttek közt. Kulcsszereplője volt a Bayern II 2020-as harmadosztályú bajnoki címének. Korábban U-válogatottja volt Németországnak, de az elmúlt hónapokban Horvátország nagyválogatottjában szerepelt, eddig összesen 6 meccsen.
Mia san Mia!