2022 utolsó Bayern-meccsén is nyertek kedvenceink és a Bundesliga élén zárták a félszezont. Most jön a világbajnokság és majd csak januárban folytatódik az idény.
Az utolsó helyen álló, szebb időket is megélt Schalke fogadta a Bayern Münchent a bajnokság 15. fordulójában. Már a meccs előtt biztos volt, hogy a Bayern válogatott játékosai az első hely tudatában utaznak Katarba.
Julian Nagelsmann ennek ellenére 6 német, 4 francia és Choupo-Moting személyében egy kameruni válogatott labdarúgót nevezett a kezdőbe. Mazraoui kimaradt, hiszen nem sokkal a meccs előtt összeszedett egy apró sérülést, ezért jobbhátvédként Kimmich kezdett. Goretzka volt az egyetlen szűrő, előtte pedig öt támadó állt: Coman, Sané, Choupo és Gnabry, kiegészülve a félelmetes mérkőzést játszó Jamal Musialával.
Merthogy Bambi tett arról, hogy emlékezetes legyen a 100. tétmeccse a Bayern színeiben. A kezdeti enyhe mezőnyfölényt végül a 38. percben tudta gólra váltani a vendégcsapat, amikor is Jamal sarkazott kiválóan Gnabry elé, akinek rengeteg ideje volt a befejezésre. Serge ezzel meglőtte szezonbeli 10. találatát.
Ugyan Neuernek is voltak védései, a hazaiak nem jelentettek nagy veszélyt a kapujára. A Bayern nem a szokásos tempójában, de így is meggyőzően focizott.
A szünet után hét perccel Choupo-Motingnak is gólpasszt adott Musiala: az egykori klubja ellen játszó csodacsatár úgy szerezte meg 11. találatát a 2022/23-as évadban, hogy a Bayern a saját tizenhatosától indulva kíméletlenül jutott fel az ellenféléig egy gyors kontrával.
Musiala aztán kétszer nagyon közel állt ahhoz, hogy gólt is szerezzen: előbb lesállás után lőtt egy szép találatot pár cselmozdulatot követően, majd Schwolow védte a kísérletét Coman passza után.
Csereként Gravenberch és a 16 éves Wanner is beállt a fiatalok közül. Utóbbinak 11 perc alatt 3 szerelése, egy kulcspassza, illetve 6-ból 4 megnyert párharca volt.
A Bayern tehát végül nyert és a vasárnapi mérkőzések előtt hatpontos előnyre tett szert az első pozícióban. Január 20-án a Lipcse ellen jön majd a folytatás. Most jön a válogatott-szünet, benne a vébével, majd az újév hatodik napján edzőtáborba vonul a csapat. A Münchenben maradó játékosok december 10-ig edzenek a Säbeneren és utána mehetnek pihenőre.