Csak úgy, mint a nyári turné alkalmával, a téli edzőtáborba is jónéhány ifijátékos elutazhatott a csapattal és a „nagyok” között fejlődhet illetve készülhet fel a tavaszi szezonra. Ennek apropóján most ismerjük meg közelebbről azt az 5 ifijátékost, akiket idén beválogattok az edzőtábor keretébe és már ott vannak a csapattal Dohában.
Arijon Ibrahimovic
A 17 éves támadó – akinek semmi köze nincs névrokonához, Zlatan Ibrahimovic-hoz – 2018 júliusában érkezett a Nürnberg akadémiájáról a Bayern tehetségnevelő központjába és a támadóharmadban bármely poszton bevethető. Az idei szezonban eddig 16 alkalommal lépett pályára az U19-es csapatban, amely során 13 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki. AZ U18-as német válogatott játékos kétszer a B-csapatban is lehetőséget kapott, ahol szintén 2 asszisztot jegyzett.

Arijon Ibrahimovic, a sokoldalú fiatal támadó
Lovro Zvoranek
Az U19-es horvát válogatott játékos szülőhazájából érkezett Münchenbe tavaly nyáron és jelenleg a Bayern B-csapatának tagja. Zvoranek elsősorban középcsatérként szeret játszani, de ezzel egyszerre szélsőként is bevethető a támadóharmadban. A 17 éves támadónak eddig négy gólja és két asszisztja van 21 mérkőzésen az idei szezonban.

Lovro Zvoranek az idei szezonban 6 gólból vette ki a részét a B-csapatban
Yusuf Kabadayi
Kabadayi Münchenben született és nevelkedett, így nem csoda, hogy már 10 éve, 2012-ben csatlakozott a Bayern akadémiájához. A jelenleg 18 éves támadó szélsőként és középcsatárként is bevethető. AZ U18-as német válogatott játékos végigjárta a ranglétrát a klub ificsapataiban, majd 2021-ben a B-csapatban is debütálhatott. Az idei szezonban Kabadayi játékát sérülések hátráltatták, így csak 10 alkalommal léphetett pályára, ezeken összesen 3 gólt szerzett és 1 gólpasszt osztott ki.

Yusuf Kabadayi leginkább a szélről szeret kapura törni
Ritzy Hülsmann
A 18 éves kapus 2017-ben érkezett Münchenbe az Eintracht Trier csapatától, az idei szezontól pedig már a B-csapat tagja, ahol eddig 3 mérkőzésen lépett pályára. A 2 méter magas Hülsmann emelett az U19-es csapatban is játszik, ahol az idei szezonban eddig 5 alkalommal védte az ifik kapuját.

Ritzy Hülsmann tizenegyest hárított az Inter ellen az ifi BL-ben
Tarek Buchmann
Buchmann az idei szezonban az U19-esek csapatkapitánya, ahol középhátvédként fontos szerepet játszik a labdakihozatalban és a támadásépítésben. A 17 éves német védő az idei szezonban eddig 10 alkalommal lépett pályára az ificsapatban, emellett pedig 9 válogatottsága is van az U19-es német válogatottban.

Az idei szezonban Tarek Buchmann az U19-esek csapatkapitánya
