Vezetőség és stáb

Egy nap a Bayern csapatmenedzserével



Az elkövetkező napokban a klub betekintést nyújt azon személyek munkájába, akik a csapat hátterében dolgoznak a katari edzőtáborban. A videóelemző, Benjamin Glück és a fizioterapeuta, Florian Brandner után a 3. részben Bastian Wernscheid csapatmenedzser munkáját ismerhetjük meg egy kicsit közelebbről. 

„A mi feladatunk az, hogy optimális körülményeket teremtsünk a játékosok, az edzői stáb és a háttércsapat számára” – fogalmazta meg szerepkörét Bastian Wernscheid, aki a Bayern felnőtt csapatának menedzsereként dolgozik, az elmúlt napokban pedig ott volt a csapattal a katari edzőtáborban is. Emellett a játékosok WhatsApp csoportjának is a tagja – sokunk álommunkának tűnhet. A munka azonban rendkívül változatos, emiatt sokféle képességet igényel. „Az én szemszögemből nézve a legfontosabb dolog a futball szakértelem, a pénzügyi folyamatok megértése és az emberi képességek kimaxolása” – fejtette ki a 32 éves szakember. A korábbi labdarúgó a Köln ifjúsági akadémiáján keresztül jutott el a Bayern marketingosztályára. Ezt követően 2017-ben csatlakozott a klub szponzorációs csoportjához, végül pedig 2021-ben lett csapatmenedzser.

230112-adaywith-wernscheid-2-169

Bastian Wernscheid felel mindenért, ami a csapattal történik Münchenben és az utazások során is

Csapatmenedzsment

„Kathleen és jómagam felelünk minden adminisztratív tevékenységért, mi szervezzük a csapat összes programját” – magyarázta mindennapi munkáját Wernscheid. Kathleen Krüger már több, mint 10 éve dolgozik a klubnál és az adminisztrációs részleget vezeti. A Krüger-Wernscheid páros szoros együttműködésben van a csapattal, az edzői stábbal és a vezetőséggel is. A Säbeneren saját irodájuk van a klub épületében, közvetlenül az öltözők felett illetve az edzői és a fizioterápiás szobák mellett. „Igazi nyüzsgés van otthon. Itt Katarban viszont már mi is többet vagyunk kint, mint az irodában. Egyikünk mindig ott van a csapattal, bármi is történjen” – mesélte Wernscheid.



Az edzőtábor megtervezése

A téli edzőtábor zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a csapatmenedzsment már 2022 nyarán elkezdte annak tervezését. Nagelsmann edzői stábjával közösen minden egyes nap programját felépítették, amelyet ezúttal a világbajnokság és a játékosok eltérő idejű szabadsága sokkal nehezebb volt kivitelezni, mint az elmúlt években. „Két év telt el téli edzőtábor nélkül, így örülünk, hogy újra itt lehetünk Dohában, mivel itt tökéletesek a körülmények – a szálloda, a pálya és a klíma is” – nyilatkozott Wernscheid. Miután a teljes program kész, Krüger és Wernscheid tájékoztatják a lebonyolításban részt vevő érintetteket: az utazási irodát (szállodák és repülőjegyek foglalása), a szponzorokat (marketing) és a klubmédiát (tartalomkészítés) is.

230112-adaywith-wernscheid-3-169

Wernscheid és Krüger a 2021-es bajnoki ünneplésen

Rutinmunka Katarban

„Mi egyfajta kapcsolódási pont vagyunk a felnőtt csapat és az egész utazó stáb között” – jellemezte munkájukat Wernscheid. A kommunikációs részleg, a klubmédia és a szponzoráció számára ugyanis minden egyes információra szükség van. Krüger és Wernscheid ugyan előzetesen már összeállították az edzőtábor menetrendjét, ottlétük alatt azonban naponta szükség van arra, hogy módosítsák ezt a programot. Az ebédszünet környékén mindig leülnek az edzői stábbal, hogy véglegesítsék az aznap délutáni és a másnapi menetrendet. Az egyik nap pl. úgy döntöttek, hogy a másnap reggeli futóedzést kiiktatják a kemény munkaterhelés miatt, a csapat ugyanis aznap három edzést is tartott. Az ilyen változtatásokat a játékosokkal vagy maga Nagelsmann közli a csoportos megbeszéléseken, vagy Krüger és a Wernscheid tájékoztatja őket a WhatsApp csoportban.

Ebéd után Krüger és a Wernscheid meghatározzák azt a napi időpontot, amikor a játékosok részt vesznek a marketing- és médiatalálkozókon. Mivel emellett Nagelsmann spontán is beiktathat megbeszéléseket vagy maguk a játékosok kezelési időpontokat egyeztethetnek a fizioterapeutákkal, a Wernscheid-Krüger páros állandóan elérhető, rugalmas és határozott kell legyen.



Napi munka

„Az edzőtáborban végzett munkánk alapvetően két részből áll” – mesélte Wernscheid. Egyrészt a helyszíni teendőkkel vannak elfoglalva, mivel ők tartják a kapcsolatot a csapat szállodájával és az Aspire akadémiával. Ha pl. egy játékos sérülés miatt kénytelen abbahagyni az edzést, előfordulhat, hogy az ő esetében át kell ütemezni a marketing- és médiatalálkozós időpontokat. Ha szükséges, Krüger és Wernscheid rövid időn belül gondoskodnak ezen alternatív megoldásokról mindig ügyelve arra, hogy a pályán kívüli szereplések egyensúlyban legyenek a játékosok sportterhelésével.

230112-adaywith-wernscheid-4-169

Wernscheid adott esetben a cseréket is lebonyolítja a meccsek során

Mindemellett Wernscheid a katari munkája során már az edzőtábor utáni időszakra összpontosít, különös tekintettel az elkövetkező edzéshetekre és meccsnapokra. „Ha nincs meccsnap, külföldi utazás vagy edzőtábor, akkor természetesen egyfajta klasszikus irodai munkát végzünk” – magyarázta a 32 éves szakember. Így a Katarban töltött időt már más témák megbeszélésére is felhasználják. Esténként pl. Salihamidzic, a technikai igazgató, Marco Neppe, az edzői stáb és a csapatmenedzsment összeülnek, hogy megtervezzék az elkövetkező heteket és a 2023/24-es szezon nyári felkészülését is. A munka tehát folyamatos és következetes. Ilyen egy csapatmenedzser élete. A dolgok soha nem állnak meg körülötte.

Az előző részek tartalmából:

Egy nap a Bayern videóelemzőjével

Egy nap a Bayern fizioterapeutájával

Egy nap a Bayern csapatmenedzserével
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top