Reakciók

„Sok területen játszhatnánk jobban is” | Reakciók: Bayern 1-1 Frankfurt



A Bayern zsinórban harmadszor játszott 1-1-es döntetlent az újévben. Szombat este ugyan Sané előnyhöz juttatta a Rekordbajnokot, a második félidőben viszont Kolo Muani révén egyenlíteni tudott az Eintracht Frankfurt. „Az első félidőben jól játszottunk, a második játékrészre azonban szétestünk. A Frankfurt pedig nagyon megnehezítette a dolgunkat, kompaktan védekeztek, így nem nagyon tudtunk helyzeteket kialakítani” – fejtette ki a csapatkapitány, Müller. „Sok területen játszhatnánk jobban is, különösen a labdajáratást illetően” – ismerte el Nagelsmann. Összegyűjtöttük a meccs utáni reakciókat.

Reakciók a Bayern részéről

Julian Nagelsmann: Jól bekezdtünk, aktívak voltunk a játékban. Aztán túlságosan visszavettünk a tempóból a játék összes területén. De így is volt lehetőségünk eldönteni a meccset, két vagy három gólhelyzetünk is volt a 2-0-hoz. Az ő góljukhoz hibáink sorozata vezetett. A döntetlen igazságos eredmény annak ellenére, hogy nyerni szerettünk volna. Sok területen játszhatnánk jobban is, különösen a labdajáratást illetően. A mélyen védekező csapatok ellen azonban mindig nehéz. A hajrában viszont nem volt lenyűgöző a teljesítményünk. Ez nem egy jó eredménysorozat.

Thomas Müller: A hozzáállásunk elfogadható volt. Az első félidőben jól játszottunk, a második játékrészre azonban szétestünk. A Frankfurt pedig nagyon megnehezítette a dolgunkat, kompaktan védekeztek, így nem nagyon tudtunk helyzeteket kialakítani. Továbbra is a tabella élén állunk, de az előnyünk elolvadt. Nyilvánvalóan nem vagyunk boldogok három nyeretlen meccs után, de ez nem lehet negatív hatással a jövőre nézve.

Matthijs de Ligt: Mindig nyerni akarunk és most is meg voltak a lehetőségeink ehhez, de nem éltünk velük. Aztán a Frankfurt egy gyors kontrából kiegyenlített. Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, de az egész mérkőzésen így kellene játszanunk. A kontráink sem mindig voltak túl hatékonyak. Jobban kell játszanunk, Münchenben nem lehet három meccset egymás után döntetlenre hozni.

Reakciók a Frankfurt részéről

Oliver Glasner (Frankfurt vezetőedzője): A döntetlen igazságos eredmény, boldog vagyok. Az első félidőben azonban voltak nehézségeink, főleg a gólnál. A második játékrészben viszont már bátrabbak voltunk. Összességében a fiúk nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

Sebastian Rode (Frankfurt csapatkapitánya): Csak akkor lehetsz teljesen elégedett, ha nyersz. Jól játszottunk, kompaktak voltunk és a második félidőben alig adtunk ki a kezünkből az irányítást. Egyértelműen több lett volt bennünk, ha a kontratámadásaink jobban sikerülnek, de arrogáns lennénk, ha azt mondanám, hogy megérdemeltük volna a győzelmet.

Randal Kolo Muani (Frankfurt csatára): Ez egy intenzív meccs volt. Azért jöttünk Münchenbe, hogy jó eredményt érjünk el. Ez sikerült is, úgyhogy örülhetünk. Védekezésben rendkívül kompaktak voltunk.

A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:

Már csak egy pont az előnyünk az élen | Bayern 1-1 Frankfurt

„Sok területen játszhatnánk jobban is” | Reakciók: Bayern 1-1 Frankfurt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top