A brit The Athletic lap pár napja tegernsee-i otthonában kereste fel és készített nagyinterjút a síbalesetet szenvedő Manuel Neuer-el. A Bayern csapatkapitánya a tragédia ellenére nyugodt hangvételben, nyíltan és őszintén beszélt az érzéseiről. A beszélgetés során azonban kiderült, az elmúlt hetek nehézségei mély nyomot hagytak az életében.
The Athletic: Hogy vagy?
Neuer: Jól vagyok. A lábam rendben van. Volt már néhány sérülésem, ami miatt hosszú időre kiestem a játékból és a múltban kénytelen voltam kockázatot vállalni a klubért. Ez viszont egy más helyzet, mert tisztán látom a visszatérésem útját. Nem tapogatózom a sötétben, tisztában vagyok azzal, hogy minden hogyan fog működni: a gyógyulási folyamat, a rehabilitáció és a visszatérés is.
Biztos vagy benne, hogy nem lesz maradandó károsodás és a következő szezonban gond nélkül játszhatsz?
Nem lesz maradandó károsodás. Először lesokkolt a dolog, de korábban is volt már tapasztalatom a súlyos sérülésekkel kapcsolatosan, és akkor is optimistának éreztem magam. 2018-ban, miután eltört a lábközépcsontom, sokan azt mondták, hogy az én karrieremnek vége és soha többé nem térhetek vissza. 2022-ben volt egy vállsérülésem és egy térdműtétem is, elég egyetlen mozdulat ahhoz, hogy megsérüljek.
Lelki ára is van a sérülésnek?
Nincs. De volt néhány más dolog, ami tényleg kiverte nálam a biztosítékot – ez rosszabb volt, mint ami fizikailag történt velem.
Amíg másról kezdenénk el beszélni – hogyan történt a baleset?
Ez a történet nem itt kezdődik, hanem Katarban.
Kezdve a német szurkolók negatív hozzáállásával?
Viszonylag kevés támogatást kaptunk otthonról. Ha csak összehasonlítom ezt pl. a 2010-es VB-vel… az őrületes volt. A politikai kérdésekre nagyobb hangsúlyt fektettünk, mint valaha. Amint megérkeztünk a világbajnokság előtti ománi edzőtáborból, már ott volt a teher a vállunkon. Utólag visszagondolva talán egy kicsit több támogatásra lett volna szükségünk. Így jobban koncentrálhattunk volna a sportra és a Japán elleni meccsre.
Több támogatást kellett volna kapnotok a német szövetségtől is?
Meglepő volt, hogy a FIFA betiltotta a OneLove karszalag használatát. Egy egyértelmű üzenet segített volna nekünk, utólag visszagondolva talán tőlük is egy kicsit több támogatásra lett volna szükségünk.
A Japán elleni meccs után azt mondtad, hogy a FIFA döntése „katasztrofális” volt.
Át kellett gondolnunk, hogy mit teszünk ezután. Sokat beszélgettünk az illetékesekkel. A VB előtt a kritikusok azt mondták, hogy a OneLove karszalag egy értéktelen gesztus. A FIFA döntése után viszont hirtelen a világ labdarúgásának legfontosabb szimbólumává vált. Úgy éreztük, hogy akármilyen döntést is hoztunk, az mindig rossz volt. Nagy nyomás alatt voltunk. Ez az egész egy kicsit sok volt nekünk.
A karszalag betiltása után egyszerűen nem kellett volna tennetek semmit. Bölcsebb lett volna kihagyni a szájtakaró gesztust?
Érett, felelősségteljes játékosok vagyunk és kiállunk az értékeink mellett. Mindig is ezt a hozzáállást képviseltük. Az volt az érzésünk, hogy a FIFA el akar hallgattatni minket. Ezzel a gesztussal szerettünk volna egy kinyilvánítást tenni, aztán pedig a játékra koncentrálni.
A német válogatott játékosai eltakarják a szájukat a Japán elleni meccs előtt
Sikerült ezt elérni?
Igen. A játékosok tanácsának ülésén megvitattuk (a gesztust) és meghoztuk a döntést. És ennyi is volt. Ezután már a labdarúgásra összpontosítottuk a figyelmünket. Nem mintha csak ezzel a konkrét témával foglalkoztunk volna. Ez egy normális megbeszélés volt. Remekül kezdtünk Japán ellen, és az első félidőben mi irányítottuk a mérkőzést. A pályán senkinek nem járt a fejében ez a téma. Úgy éreztük: „Ha ez így megy tovább, akkor 2-0-ra vagy 3-0-ra fogunk nyerni”.
Utólag elhangzott, hogy nem minden játékos örült az óvásnak.
Egyeseknek talán jobban tetszett az ötlet, másoknak kevésbé. Mindannyian régóta ismerjük egymást. Mivel a Ruhr-vidéken nőttem fel, egy nagyon sokszínű régióban, én vagyok az első, aki másképp látja a dolgokat és megérti a mások nézetét is. Senkit sem erőltettek, senkit sem kényszerítettek. Együtt döntöttünk.
Azt mondod, hogy gyorsan elintéztétek, de ugyanakkor teher is volt számotokra. Nem ellentmondásos ez?
Német válogatottként mi voltunk a reflektorfényben, teljesen egyedül, mivel az emberek reakciót vártak a részünkről. Nem akartunk rossz döntést hozni. Néhány európai nemzet beleegyezett a karszalag viselésébe, de mi magunkra maradtunk, ami ezt a gesztust illeti. Senki más nem csinált ilyesmit.
Nyugaton többnyire pozitív volt a fogadtatása, de az arab világban elutasításba ütközött ez a gesztus.
Az egész a FIFA ellen irányul és semmiképpen sem az arab világ vagy az iszlám ellen. Vannak muszlim játékosok a mi köreinkben is, hatalmas tisztelet övezi őket. Együtt élünk és lélegzünk a sokszínűséggel, ez számunkra természetes állapot. Ismétlem: gelsenkircheni vagyok. Az egész Ruhr-vidék gazdaságilag a lengyel, török és olasz bevándorlóktól függött, csak nekik köszönhettük, hogy virágzó életünk volt. Hálás vagyok, hogy így nőttem fel.
Visszatekintve, miért nem jutott tovább Németország a csoportkörből?
A japán elleni meccs második félideje miatt. Az kimondhatatlanul rossz volt. A spanyolok elleni meccs nagyon jó volt, a világbajnokság egyik legjobbja, mondták az emberek. Costa Rica ellen is remekül játszottunk. Végül a gólkülönbség miatt estünk ki.
Hiányzott az egyensúly is a védekezésben?
Ez nem újdonság. A zonális védekezés már régóta nehezen megy számunkra. Láthattátok ezt a VB-n kapott gólokban és a Dohába utazás előtt játszott barátságos mérkőzésen is. Omán vezethetett volna is ellenünk. Ez riasztó volt.
Németország korai kiesése után egyesek az elszállásolást okolták. Nyilvánvalóan túl fényűző volt, túlságosan is nyaraló hangulatot árasztott.
Minden világesemény után az emberek kitalálnak egy olyan forgatókönyvet, amely illik az eredményhez. Mindenki mindig azt mondja, milyen nagyszerű volt a 2014-es világbajnokság. Az igazság az, hogy akkor is elég sok problémánk volt a szállásunkkal. Az én szobámban beázott az eső. Reggel hat órától állatok sikoltoztak, kanárik vagy majmok. Olyan volt, mintha a dzsungelben lennénk. Ilyen hangokra senki sem akar kelni. Én személy szerint jobban aludtam Vatutinki-ban (Németország 2018-as moszkvai szállása).
Hogyan értékelnéd a saját teljesítményedet Katarban?
Mindig önkritikus vagyok. Mindent kielemeztünk Andreas Kronenberg-el (a Nationalelf kapusedzője), ő nem hibáztatott engem. Mindig a tükörbe nézek, és megkérdezem magamtól: „Mindent beleadtál, jó döntéseket hoztál?”. És nem lehet mindig igennel válaszolni. A kapott gólokat tekintve mindig van egy érv, hogy valamit másképp is csinálhattál volna. De az indokolatlan kritikát azt nagyon rosszul viselem pláne azután, hogy vagy 20-szor megnéztem lassítva egy-egy visszajátszást… Amikor az emberek azt mondták, hogy én vagyok a felelős Németország kudarcáért, az nagyon pofon volt; bizonyos értelemben nagyon fájt. Azt gondoltam: „Hűha! Ha ez az oka, akkor tudom, hogy mi folyik itt”. Nem tudom, hogy ez egy ellenem irányuló kampány volt-e, de ebbe az irányba ment el. Ami azonban mindennél jobban bántott, az a sportszakmai eredmény, a kiesésünk. Már 2018-ban is kudarcot vallottunk, és most megint. Én vagyok a legnagyobb csapatjátékos. Számomra az volt a legrosszabb, hogy együtt, csapatként buktunk el.
Japán Németország elleni 2-1-es győzelme a katari VB egyik legnagyobb meglepetése volt
Aztán hazautaztál.
Úgy volt, hogy december 19-én Izlandra megyünk nyaralni, addig nem tudtunk elutazni. Az első napon itthon ültem és sz*rul éreztem magam. Nem tudtam nyugton ülni, az elején a meccseket sem akartam nézni. Nem bírtam elviselni. Így aztán az első napon elmentem 10 km-t futni, majd a második napon is. És észrevettem: ez motivációt adott. Melyik kapus fut 10 km-t két egymást követő napon? Csak egy idióta tenne ilyet. Én nem ismerek ilyeneket. Fiatalabb koromban a „Hyper” becenevet kaptam, mert mindig mozgásban voltam. Biciklizés, tenisz, olyan ember vagyok, aki a szabadban sportol és szüksége van arra, hogy kapcsolatban legyen a természettel. Így találom meg az egyensúlyt. Érzelmileg az egész dolog megviselt, mentálisan is. Rájöttem: „Ez számomra terápia”. Mások pszichológusokkal vagy egy bizalmasukkal beszélgetnek, én viszont inkább elmentem futni. A harmadik napon egy hosszú túrára mentem, a negyedik napon pedig egy sítúrára a legközelebbi barátaimmal. Több mint 30 éve síelek. Számomra ez nem egy ünnepi tevékenység, olyan, mintha pékségbe mennék. Egy hozzánk közel lévő helyi hegyre mentünk. Mi „Schwabenrunde”-nak (sváb kör) hívjuk, mert nem kell fizetni a sífelvonóért.
És ekkor történt minden.
Volt valami a hó alatt, ami megállított. Talán 10 vagy 12 km/h-val mentem. Ez nem olyan volt, mint amikor osztrák síparti helyszínekre (Ischgl vagy Solden) megyünk, ahol megiszunk néhány barackpálinkát, majd száguldunk lefelé a hegyről. Ez egy edzés volt, egy újraindítás a testnek és az elmének. Számtalanszor mentem már le ezen a pályán, akár egyedül is. Általában gyerekjáték.
Mi járt a fejedben, amikor érezted, hogy eltört a lábad?
Először is, reméltem, hogy nem súlyos. Nem imádkoztam, hanem hazudtam magamnak: „Nem olyan vészes, nem nagy dolog”. Vannak, akik jobban tudják kezelni a fájdalmat, másoknak viszont, akiknek még sosem volt ilyenben részük, nehezebb lehet. Mivel a Bayern-nél sokszor fájdalommal küzdve játszottam végig meccseket, elég magas az ingerküszöböm. A barátaim mindannyian meglepődtek a reakciómon), amikor kiderült, hogy mekkora nagy a baj. Tudták, hogy valami baj van, de nem gondolták, hogy ekkora.
Féltél attól, hogy vége a karrierednek?
Nem. Amikor kiderült, hogy operálható, biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. Ami inkább padlóra dob, az az, hogy el kell mondanod a környezetednek, hogy mi történt, hogy meg kell műteni. Nagyon érzelmes típus vagyok, ez nagyon megviselt. Amikor telefonon beszélsz velük, és a másik azt mondja: „Ne szórakozz velem, hol vagy? A háttérben beszélgetnek az emberek?” „Igen, ők az orvosok.” És akkor nem tudtam tovább beszélni. Gombóc volt a torkomban és potyogtak a könnyeim. Csak annyit mormoltam: „Hívd fel a csapatorvost”. Megöl, ha megbántom a körülöttem lévő embereket. Ezt nem tudom kezelni.
Volt olyan érzésed, hogy cserben hagytad a csapatot és a klubot? Vagy, hogy most már nélkülözniük kell téged?
Igen. Nem közvetlenül a sürgősségi osztályra kerülés, hanem a műtét után. Feltettem egy képet a WhatsApp-csoportunkba, és bocsánatot kértem. Felhívtam a vezetőséget is és tőlük is bocsánatot kértem. Nem vagyok gyáva, aki elbújik. Mindent elmagyaráztam nekik, beleértve a sztori hátterét is.
Hogyan reagáltak a Bayern vezetői a hírre?
Sokkot kaptak. Először senki sem tudott mondani semmit. Talán ezért voltak velem szemben kissé tartózkodóak. De meg tudtam érteni. A világbajnokság után a klubnak sem volt könnyű feldolgozni a játékosok csalódottságát.
Volt lelkiismeret-furdalásod?
Abban az értelemben, hogy sok munkát okoztam a vezetőségnek és esetleg ártottam a csapatnak, igen. Nem akartam ezt. Én vagyok a legboldogabb, ha a cserekapus, Sven Ulreich jól teljesít, ahogy azt mindig is tette, amikor beugrott helyettem. Amikor leigazolták Yann Sommer-t, közöltem a vezetőséggel, hogy ezzel egyáltalán nincs semmi bajom. Szerintem jó, hogy két nagyszerű kapusunk van. Csapatjátékos vagyok. Számomra fontos, hogy mi történik a Bayern-nél. Az összképet nézem, nem csak magamra és a fájdalmaimra gondolok és így tovább. Van egy hivatásom, van egy munkám. Fontos része vagyok a csapatnak és a klubnak is és azt akarom, hogy a klub és a csapat minél sikeresebb legyen. Ez a legfontosabb számomra.
Oliver Kahn azt nyilatkozta, hogy meglepte őt a reakciód Sommer átigazolása után.
Régóta ismerem Yann-t, remek srác – és jó kapus. A klub remek megoldást talált. Fontos volt számomra, hogy van ott valaki és nem kell aggódnom. Bár Sven Ulreich is kiváló munkát végzett volna. De számomra ez volt a természetes reakció. Ilyen vagyok én. Mindannyian jól járunk, ha a csapat és a klub sikeres. Még én is, aki otthon ülök mankóval a kezében.
Sommer átigazolása egy dolog. De a hosszú ideje kapusedzőként dolgozó Toni Tapalovic menesztése teljesen más téma, nem?
Ez egy óriási csapás volt számomra.
Neuer hosszú időn át dolgozott Toni Tapalovic kapusedzővel
Ki közölte veled a hírt?
A vezetőség. A semmiből jött a bejelentés. Toni számára is. Egyáltalán nem értettem. Tényleg nagyon megdöbbentem.
Közeli barátok és régóta munkatársak vagytok. Ez csak még nehezebbé teszi ezt az ügyet.
Toni mindig csapatjátékos volt nálunk, mindenki így látta. 11 és fél évig nem nekem dolgozott, hanem az egész kapuscsoportnak, az edzői stábnak és a klubnak is. A munkát és a magánéletet mindig el tudtuk választani egymástól. Megértem, hogy ez úgy hangozhat, mintha nem lennék objektív vagy nem lennék hiteles, de én tényleg meg tudom különböztetni. Számomra ez egy csapás volt – amikor már a földön feküdtem. Úgy éreztem, mintha a szívemet szakítanák szét. Ez volt a legbrutálisabb dolog, amit a pályafutásom során átéltem ennyi idő után.
Vagy 2011-ben, amikor a Schalke-tól Münchenbe igazoltál: A Schalke szurkolói szidalmaztak, a Bayern-ultrák pedig nem akartak elfogadni téged.
Az is brutális volt. De ami most történt, az egy teljesen más szint. A kapuscsoportunkból mindenkit darabokra téptek. Az emberek sírva fakadtak.
Tényleg megkönnyeztétek?
Úgy gondolom, ez mindent elmond. Mi kapusok egy külön csapat vagyunk a csapatban, de Toni az egész csapat körében népszerű volt.
Thomas Müller nyilvánosan búcsúzott tőle, és hangsúlyozta a csapat sikerében betöltött szerepét.
Thomas már ott volt, amikor Toni és én megérkeztünk, akkor még Jupp Heynckes volt a vezetőedző. Toni állásinterjúja Heynckes házában történt. Mi volt fontos Jupp számára? Hogy valaki hogyan illeszkedik be a csapatba, hogy milyen ember. Toni pedig több, mint 30 trófea és több évnyi profi futballtapasztalat után sem változott ezen a téren.
Mivel hoztak fel neked Tapalovic menesztésének okaként?
Nem volt olyan ok, amit el tudtam volna fogadni. Olyan dolgok hangzottak el, amelyekkel nem értek egyet. Semmi olyat nem hallottam, ami kizárta volna annak lehetőségét, hogy beszéljenek egymással és rendezzék a dolgokat.
Gondolod, hogy ez összefügg Alexander Nübel kijelentésével, miszerint Tapalovic nem vette fel vele a kapcsolatot, amióta kölcsönbe ment Monaco-ba?
Ezt nem hinném. Tapalovic érdeme, hogy Nübel 2020-ban Münchenbe került: ő figyelt fel Alex-re a Schalke-nál, amikor még egyetlen más klub sem figyelt fel rá igazán, és azonnal felajánlotta a klubnak. Ő dolgozott Alex, Sven Sven Ulreich és Christian Früchtl számára illetve számomra is. Ennyi év alatt soha egyetlen edzőtől sem hallottam, hogy bármi negatívumot mondott volna Tony-ról. Kérdezzétek csak meg erről Pep Guardiolát, Carlo Ancelotti-t vagy Niko Kovac-ot is.
A hírek szerint Tapalovic-ot többek között azért rúgták ki, mert állítólag információkat adott át a játékosoknak az edzői stábtól és ezek így bekerültek az öltözőbe.
Nem. 100%, hogy ez nem igaz. Toni soha se tenne ilyet, egyetlen edzővel se.
Nagelsmann elmondta, hogy ő és Tapalovic soha nem dolgoztak együtt megfelelően. Ezt mivel magyaráznád?
Nem tudok semmit mondani ezzel kapcsolatban. Nem vagyok az edzői stáb tagja.
Mi járt a fejedben, amikor ez történt? Úgy gondoltad, hogy Tapalovic menesztésével bántani akartak téged?
Sok mindenen gondolkodtam, a klubnál való jövőmet illetően is. De a Bayern vezetősége biztosított arról, hogy ez nem így van. Elmondtam, hogy nem értek egyet a felhozott indokokkal és úgy éreztem, hogy ezt meghallgatták. Oliver Kahn nem csak a Yann Sommer érkezésére adott reakciómról nyilatkozott, hanem más összefüggésekről is. Azt hiszem, tetszett neki, hogy erős voltam, még akkor is, ha – újra el kell mondanom – váratlanul ért és rosszul érintett. De ez a klub döntése, el kell fogadnom.
Neuer-t keményen megviselte kapusedzőjének és közeli barátjának, Tapalovic-nak a menesztése
Mit hagy maga után ez a történet?
Egy nagy csalódást. Itt az emberi oldalról van szó, arról, ahogyan egy értékes alkalmazottal bántak. A Bayern Münchennél mi mások akarunk lenni – egy család. És akkor történik egy olyas valami, amit még soha nem tapasztaltam. Szomorú dolog ez mindenki számára: a klub, Tapalovic, a stáb és az összes kapus számára, beleértve engem is.
Mit jelent ez a Julian Nagelsman-nal való kapcsolatodra nézve?
Megbeszélem a dolgokat vele, mindig is nagyon egyenesek voltunk egymással. Tudja, hogy hol állok. A klub jólétéért küzdök és soha nem leszek akadály. Csapatjátékos vagyok és kapitányként különleges felelősséggel tartozom.
A korábbi német kapus, Toni Schumacher azt javasolta neked, hogy pályafutásod utolsó éveiben a Bayern-re összpontosíts és vonulj vissza a válogatottól. Mit gondolsz erről?
Bárki tehet javaslatokat. Először meg kell néznem, hogyan fogok visszatérni. Ha eljön az idő, belenézek a tükörbe és igazat mondok magamnak, mint mindig. Ha nem teljesítek, akkor megüresítem a pozíciómat. De erre ne számítsatok.
Játékosként lehetsz-e igazán őszinte önmagadhoz, ha éveket töltöttél azzal, hogy legyőzd a kétségeidet?
Nos, nem segít, ha hazudok magamnak. Ambiciózus vagyok, vannak céljaim, de ha ártok a csapatnak és a klubnak, akkor nem lehetek boldog. Nem volt rossz évem a világbajnokság előtt. Az, hogy az emberek kételkednek bennem, az a magas elvárásoknak köszönhető. Nem változtattam a játékomon és az erődobásomon és valószínűleg ez a probléma. Az emberek megszokták, hogy úgy tisztázom a labdát, mint egy söprögető-kapus. Nem látják közben, hogy ez egyébként csatárként egy hatalmas gólszerzési lehetőség lett volna.
Élvezed még a futballt?
Határozottan. Persze, már idős vagyok (36 éves). De ha visszatekintek emlékszem, hogy olyan idős játékosokkal játszottam együtt a Bayern-nél, mint Ivica Olic és Daniel van Buyten. De ez a szép benne: mindig vannak új játékosok, mindig megújul csapat – és én még mindig itt vagyok. Bár van egy olyan érzésem, hogy néhány embernek elege van abból, hogy a régi játékosokat látja.
Talán jó példa erre a német válogatott korábbi igazgatója, Oliver Bierhoff is. Neki a világbajnokság után mennie kellett, mert olyan sokáig volt ott. Vagy valamit rosszul csinált szerinted?
Tudom, hogy Oliver mindig is a legjobbat akarta a csapatnak.
Hát nem ezt akarja mindenki?
Vannak olyanok is, akik azt akarják, ami a legjobb nekik. Ezért mondtam ezt.
Van-e megállapodás a szövetségi kapitánnyal arról, hogyan mennek tovább a dolgok a válogatottban?
Hansi Flick felvette a kapcsolatot velem, beszélgetünk. De a válogatott kapusedzőjével, Andreas Kronenberg-el is tartom a kapcsolatot. Hansi biztos benne, hogy vissza fogok térni, én pedig mindent megteszek ezért. Biztos vagyok benne, hogy képes leszek rá.
Tegyük fel, hogy a nyárra teljesen fitt leszel és Sommer addigra már bizonyít a Bayern kapujában, a válogatottban pedig Marc-André ter Stegen vagy Kevin Trapp is jól teljesít. Mi történik akkor? Küzdenél a helyedért és az edzők fognak dönteni?
Aki a legjobb, az fog játszani. Ha játszani akarok, nekem kell a legjobbnak lennem. Ez mindig is így volt.
Pingback: Brazzo: A Chelsea költekezése őrültségnek hangzik