Bajnokok Ligája

Kiejtettük a párizsiakat, továbbmentünk! | Bayern 2-0 PSG



Továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe az FC Bayern München, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a francia bajnok PSG alakulatát, miután a franciaországi 1-0 után 2-0-ra nyert Bajorországban.

A nőnapi mérkőzés egyértelműen a szezon egyik legjobban várt összecsapása volt. Egy Stuttgart elleni 2-1-es sikerrel hangolt rá a Bayern és nem meglepő módon ugyanaz a kezdő startolt, amely a bajnokin.

A piros lapja miatt eltiltott Pavard hiányában Josip Stanisic kezdett a védelemben. Sok olvasónk kritizálta Nagelsmannt a döntés miatt, de a 90 perc mindannyiukra rácáfolt. Csak Neuer és Hernández nem volt egészséges és idén először a keretbe került Mazraoui is – persze ez csak jelképes húzás volt, hiszen pályára nem lépett.



Image

Az első félidő nagyon izgalmas, ugyanakkor gólnélküli volt. A PSG gyorsan próbálta rohamozni a Bayern védelmét, amely egy-két kivételtől eltekintve állta a sarat. Két nagy helyzete volt a vendégeknek: az elsőnél Davies szenzációs becsúszással mentett Lionel Messi elől, majd de Ligt is blokkolta az argentin közeli próbálkozásait.

A holland ezután bemutatta a szezon legnagyobb mentését, amikor Sommer figyelmetlensége után a gólvonalról mentett.

A Bayernnek egy igazi ziccere volt az első 45 percben: Jamal Musiala jól tolta el a tizenhatos bal oldalán a labdát és éles szögből tüzelt, de Donnarumma le tudott érni és hárította a fiatal támadó kísérletét.

A hajrára ugyan még pörgősebbé váltak a támadások, gól nem született a szünet előtt, így döntetlennel, de összesítésben egygólos bajor előnnyel mehettek öltözőbe a felek.



A második félidőben aztán már sokkal többet vállalt támadásban a Bayern, ez pedig részben azért is történt, mert a PSG támadóbb taktikára váltott és némileg kinyílt.

Aztán egyszer csak jött egy Bayern-gól, ám Choupo fejesgólját nem adta meg a játékvezető, mert Müller a megcsúsztatott bőrgolyó útjában helyezkedett el és lesen volt. Alig tíz perc telt el és már szabályos gólt ünnepelhetett a csapat, amikor Thomas egy letámadás után Goretzkához passzolt, aki középre tette a játékszert, Csupó pedig 2-0-ra változtatta az összesített állást.

Ezután még inkább kinyíltak a párizsiak, miközben pályára lépett Leroy Sané, Sadio Mané, Joao Cancelo és Serge Gnabry is. Ez a szakasz a védelemről is szólt, amelynek főszereplő hármasa, Stanisic, de Ligt és Upamecano falként állította meg Mbappéékat. Sommer pedig Sergio Ramos fejesénél hatalmas bravúrt mutatott be.



Image

Cancelo és Gnabry hozta össze a tényleg mindent eldöntő újabb találatot. A portugál szélsővédő kiválóan iramodott meg, majd passzolt a formán kívül játszó németnek, aki lazán eltette Donnarumma mellett a labdát.

2-0 lett a vége, összesítésben pedig háromgólos különbséggel nyert a Bayern München és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Ebben a BL-szezonban 8 mérkőzésen 8 győzelmet aratott a csapat, 7 kapott gól nélküli találkozóval.

Legközelebb az Augsburgot fogadja a gárda a Bundesliga 24. fordulójában, március 11-én. A BL következő körének sorsolása 17-én lesz. Eddig a Benfica, a Chelsea és a Milan van ott, de jövő héten újabb négy klub iratkozhat fel az április közepén esedékes negyeddöntőkre.

Kiejtettük a párizsiakat, továbbmentünk! | Bayern 2-0 PSG
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Jó ómenek, klubrekordok, eurószázmilliók | Érdekességek: Bayern 2-0 PSG

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top