A Bayern 20 esztendős csillagának a bal combjában vannak problémák. Sérülésupdate a csapat háza tájáról.
Az új hétre virradóan rossz hírek jöttek Jamal Musialáról. Ahogyan azt posztunkban olvashattátok, Bambi nem tart a német nemzeti csapattal a válogatott szünet alatt. Az ok egy fránya combizomhúzódás a játékos bal lábában.
A Bild beszámolói szerint a középpályás az előző hét során többször is panaszkodott a combja miatt. Julian Nagelsmann a stábjával közösen úgy döntött, nem kezdeti őt a Leverkusen ellen, azonban a szünetben úgy határozott, hogy szükség van a segítségére, így tehát végigfocizta a második játékrészt. A lap úgy tudja, eredetileg is tervben volt Jamal játéka, de a 45 percnél kevesebbet lett volna a pályán.
Az orgánum úgy tippel, Musialának két hetet kell kihagynia, emiatt pedig veszélybe került bevethetősége a Dortmund elleni Klassikeren. Ezt a SPORT1 is lehozta, méghozzá a játékos MRI-vizsgálatára hivatkozva. Ami a Manchester City elleni első mérkőzést (április 11.) illeti, valószínűleg addigra 100%-os lesz. Addig is a Bayern naponta figyeli majd az állapotát.
Musiala ugyan tegnap este megérkezett a válogatott frankfurti hoteljébe, ma reggel már haza kellett utaznia Münchenbe. Hansi Flick számított egykori játékosa jelenlétére a Nationalelfben. Elmondta, hogy sajnálja a sérülését és reméli, hogy minél hamarabb hadba fogható lesz.
Eric Maxim Choupo-Moting is hasonló cipőben jár. Az ő hátproblémáiról már lassan két hete lehet tudni, a legutóbbi két bajnokit pedig ki is kellett hagynia. Meglepetésre meghívót kapott a kameruni csapatba, de nem sokkal később kiderült, hogy nem utazik el Münchenből, hanem marad és a felépülésén dolgozik tovább.
Hogy legyen egy pozitív hír is a cikkben, Lucas Hernándezről is vannak új információink. A vébén keresztszalag-szakadást szenvedő francia bekk ma először húzhatott focicsukát sérülése óta. Ráadásul a Säbener Straße gyepén egy igazán intenzív egyéni edzést is abszolvált. 40 percen keresztül futott, rövideket sprintelgetett, illetve a gyors irányváltásokat is gyakorolta.
Luci korábban úgy nyilatkozott, az a célja, hogy ott legyen a BL-döntőben. Ha ott nem is biztos, hogy szerepelni fog (és nem azért, mert ne jutnánk be), a szezon végén reális esélye van arra, hogy kapjon néhány játékpercet és a szintén hosszú ideje sérült Manuel Neuerrel együtt egészségesen kezdje meg a 2023/24-es évadot.