Beharangozó

Az elődöntő kapujában | Beharangozó: Bayern-Freiburg



A Bayern kedd este (20:45, Sport1) még egy lépéssel közelebb kerülhet a berlini döntőhöz, mivel a Német-Kupa negyeddöntőjében a Freiburg látogat az Allianz Arénába. Ez az első mérkőzés a baden-württembergi csapat elleni kettős párharcból, a két csapat ugyanis szombaton (15:30, Aréna4) ismét összecsap a Bundesligában. Beharangozónkban szokás szerint igyekszünk minden fontos információt megosztani veletek a kupaküzdelemről.

Helyzetjelentés Münchenben

A Bayern szombaton a Borussia Dortmund elleni kulcsfontosságú 4-2-es győzelemmel visszavette a vezetést a Bundesliga tabelláján. Ez önbizalmat adhat kedvenceink számára az előttük álló sorsdöntő hetek előtt, amelynek a mostani kupameccs mellett része a Manchester City elleni párharc is a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az új edző, Thomas Tuchel számára tehát a sikeres bemutatkozás ellenére sincs megállás, de a 49 éves szakember nagy motivációval áll neki a kihívásnak.

„Most a lényeg az, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból holnap. A győzelem a legjobb felkészülés a következő mérkőzésre. Nehéz meccs áll előttünk. Ez egy kieséses párharc, amit nagyon meg szeretnénk nyerni. Ez egy hatalmas versenysorozat. A berlini döntő egy csodálatos esemény, amelyet nagyon szeretnénk odaérni” – nyilatkozta a vezetőedző a hétfői sajtótájékoztatóján, aki 6 évvel ezelőtt a Dortmund trénereként már egyszer megnyerte a Német-Kupát. Most mindezt a Bayern irányításában akarja elérni. A müncheniek pedig kedd este egy lépéssel közelebb kerülhetnek ehhez a célhoz.



Tuchel sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

„Musialával nem kockáztatunk” | Sajtótájékoztató: Bayern-Freiburg

Az ellenfél

A Bayern-Freiburg párharcnak nincs nagy múltja a kupában – a két klub eddigi egyetlen összecsapása 2005 márciusában volt sorozatban, amikor a bajorok 7-0-ra nyertek az elődöntőben a Bundesliga akkori második helyezettje ellen. Mintegy 18 évvel később már nem ennyire egyértelműek a szerepek. A Freiburg ugyanis tavaly fennállása óta először jutott be a berlini kupadöntőbe, ahol aztán tizenegyesekkel kapott ki a Lipcsétől. A baden-württembergi csapat pedig idén is folytatja remek szereplését, jelenleg ugyanis a 4. helyen állnak a bajnokságban, amely pillanatnyilag BL-kvalifikációt ér számukra.

„Bizonyos értelemben különleges eseményeken megyünk át” – nyilatkozta Christian Streich vezetőedző csapata a jelenlegi fénykoráról, a Freiburg ugyanis idén a nemzetközi porondon is jeleskedett és először jutott be a legjobb 16 közé az Európa Ligában, ahol aztán kiesett a Juventus ellen. Ennek ellenére magabiztossággal utaznak Münchenbe, bár még soha nem nyertek idegenben a Bayern ellen. „Eddig mindennel próbálkoztunk Münchenben, kétszer sikerült döntetlent elérnünk. Nincs vesztenivalónk, de nincs is miért feladnunk magunkat” – tette hozzá Streich.



Kerethelyzet

A Bayern részéről a hosszú távú hiányzók – Neuer és Hernández – mellett Tel továbbra sem áll rendelkezésre, miután a 17 éves támadó izomhúzódást szenvedett a válogatott szünet végén. Tuchel azt is megerősítette, hogy Mazraoui betegség, Choupo-Moting pedig kisebb ütődés miatt nem tudott részt venni a meccs előtti záróedzésen, hozzátéve,  Choupo esetében ez csak elővigyázatosságból történt, így a kameruni csatár minden bizonnyal játszhat majd.

A túloldalon a Freiburg középhátvédje, Philipp Lienhart ütődés miatt nem bevethető, de a hétvégi bajnoki meccsre állítólag már felépül. A másik középhátvédjük, Lukas Kübler játéka szintén kérdéses betegség miatt, a támadó középpályásuk, Daniel-Kofi Gyereh pedig keresztszalag-szakadása miatt továbbra sem áll rendelkezésre.

Edzői esélylatolgatások

Thomas Tuchel: „A Freiburg egy rendkívüli történet él át. Nyugalom és folyamatosság jellemzi a klubot. Ehhez hasonló az Union Berlin és a Mainz is esete is – ezek a csapatok túlteljesítenek, ez pedig figyelemre méltó. Nem lehet őket eléggé dicsérni. Ez egy kieséses párharc, amit nagyon meg szeretnénk nyerni.”

Christian Streich (Freiburg): „A tavalyi döntőbe jutás után ismét a itt vagyunk a Német-Kupa negyeddöntőjében. Hihetetlen, amit a csapat elért. Ha veszítünk Münchenben, akkor hazamegyünk, de ha nyerünk, akkor az egy szenzáció lesz. Azért utazunk oda, hogy bejussunk az elődöntőbe, ehhez pedig meg kell vernünk a Bayern-t.”

Az elődöntő kapujában | Beharangozó: Bayern-Freiburg
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top