A Bayern 3-0-ra kikapott a Manchester City ellen a 2022/23-as Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján. „Nehéz innen fordítani de nem adjuk fel” – nyilatkozta Tuchel az április 19-én, az Allianz Arénában rendezendő visszavágóra való tekintettel. „Nehéz elfogadni az eredményt, de bízunk benne, hogy a visszavágón ki tudunk hozni valamit” – tette hozzá Kimmich. Összegyűjtöttük a mérkőzés utáni reakciókat.
Reakciók a Bayern részéről
Hasan Salihamidzic: „A 70. percig jól játszottunk, jól tartottuk magunkat és helyzeteket alakítottunk ki. Előfordulnak olyan látványos gólok, mint a Rodrié, de mi kitartottunk, jól kezdtük a második félidőt és voltak lehetőségeink. Egyéni hibák is előfordulnak, nem kellett volna. Az utolsó 20 percben a City dominált. következő 20 percben domináltak. Ismét jól építkeztünk hátulról, de nem sikerült gólt szereznünk.”
Thomas Tuchel: „Az eredmény nem tükrözi a játékot. Hátrányba kerültünk egy távoli góllal. De jól reagáltunk erre, különösen a második félidő elején játszottunk jól, de ennek nem lett meg a jutalma. Megpróbáltuk a lendületet a magunk javára fordítani. Nyilvánvalóan mindenki csalódott. Nem éreztem 3-0-ás vereséget, de ez van. Nehéz innen fordítani, de nem adjuk fel. Van még egy hazai mérkőzés Németországban. Addig nincs vége, amíg le nem fújják.”
Thomas Müller: „Ezt nehéz elemezni. Voltak olyan szakaszai a játéknak, amivel nagyon elégedettek vagyunk, de hiányzott az átütőerő. A szünet után egyenlíthettünk volna. Sajnos a második félidő közepén megfordult a játék képe. Ilyen nagy különbséggel kikapni nagyon fáj.”
Joshua Kimmich: „Ez brutális. Az első 60 perc nagyon jó volt. Újabb távoli gólt kaptunk, mint a Freiburg ellen. Ez nem történhet meg többször. Nem sokkal előtte Jamal révén volt esélyünk megszerezni a vezetést. 2-0-nál hibák csúsztak be. Addig egy kiegyenlített meccs volt. Nehéz elfogadni az eredményt. Az első félidő önbizalmat adott nekünk. Volt terünk, jól védekeztünk és a második félidőben megindultunk, hogy kihozzunk valamit a meccsből. Hittünk abban, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Ma mindenképpen láttuk, hogy fel lehet venni velük a harcot és nyerni. Bízunk benne, hogy a visszavágón is ki tudunk hozni valamit.”
Matthijs de Ligt: „A bokám fáj egy kicsit, de ilyen a futball. A City-nek voltak jó lehetőségei az első félidőben, de nekünk is. Kár, hogy így eladtuk a meccset. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, de nyilván mi is jók vagyunk. Nekünk is voltak helyzeteink – de nem annyi, mint a City-nek. Jobban játszottak, mint mi. Össze kell tartanunk. Most a Hoffenhem következik – ami fontos meccs számunkra -, aztán a City otthon. A mai eredmény nem túl jó a visszavágó előtt, de a futballban bármi megtörténhet. A legfontosabb, hogy összetartsunk és elemezzük a játékot. Előre kell tekintenünk, mert még nagyon fontos meccsek várnak ránk.”
Leon Goretzka: „Túl sok hibát követtünk el ma, ezt tudjuk. Újabb távoli bombát kaptunk, mint a Freiburg ellen – de így is kézben tartottuk a meccset. Szerintem egész jól játszottunk. Egy kicsit futottunk az eredmény után. Próbáltunk mindent beleadni és megváltoztatni a továbbjutási esélyeinket a visszavágó előtt, de a 3-0 óriási hátrány. Úgy gondolom, hogy a második félidő első 15 perce jobb volt. Sok mindent jól csináltunk. Nem hiszem, hogy sok csapat képes lenne idejönni és ilyen dominánsan játszani, de egy egyéni hiba kizökkentett minket a játékunkból. Ez megtörténhet. Tanulni fogunk belőle és mindent megpróbálunk a visszavágón – de borzasztó helyzetben vagyunk.”
Reakciók a City részéről
Pep Guardiola (Manchester City vezetőedzője): „A 65. percig kemény meccs volt. Voltak lehetőségeink, de nehéz volt megfékezni őket – különösen a szünet után, amikor ők nyomtak. A hajrá aztán jobban sikerült. Három fantasztikus gólt szereztünk, ez egy csodálatos eredmény. A visszavágón ismét jól kell játszanunk, hogy továbbjussunk.”
Rodri (Manchester City középpályása): „Ez egy nagyszerű eredmény számunkra, de a csapat játék is nagyszerű volt. Számomra a mai nap kulcsa a védekező teljesítményünk volt. Megértettük, hogy nem lehet mindig 80%-os labdabirtoklásunk. Három gólt szereztünk, de lehetett volna négy is. De nem gondoljuk, hogy máris továbbjutottunk. Megpróbálunk nyerni Münchenben.”
A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:

Pingback: Kahn: Az nem segít, ha siránkozunk