Szánalmas, 3-1-es bajnoki vereséget szenvedtek kedvenceink szombat délután a középmezőnyben tanyázó Mainz otthonában. Sadio Mané ugyan az első félidőben még vezetést szerzett a Bayern számára, de a Mainz a szünet után felpörgött és a katasztrofális bajor védekezést illetve szétesést kihasználva előbb Ludovic Ajorque révén egyenlített, majd Leandro Barreiro és Aaron Martín góljaival megfordította a mérkőzést és otthon tartotta a 3 pontot.
Tuchel irányítása óta a Bayern először lépett 3 védős felállásban pályára a Sommer – Stanisic, Upamecano de Ligt – Cancelo, Kimmich, Goretzka, Davies – Müller (C), Musiala – Mané kezdőcsapat révén. Davies már a mérkőzés elején combizomsérülést szenvedett, amelynek következtében kénytelen volt elhagyni a pályát, helyére Mazraoui állt be. A második félidőben a Gravenberch, Tel, Sané és Gnabry négyes is lehetőséget kapott csereként a Kimmich, Müller, Musiala, Mané kvartett helyén.
A meccs a Bayern dominanciájával kezdődött Mainzban, amelynek bő negyed óra után meg is lett volna az eredménye, Mané gólját azonban les miatt érvénytelenítette a VAR, millimétereken múlott. Szűk 30 perc elteltével aztán csak sikerült megszerezni a vezetést, Cancelo bal oldalról érkező tökéletes beadását ugyanis Mané a kapu torkából fejelve váltotta gólra. A müncheniek így egy gólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

A szünet után előbb Musiala lövése kötött ki a hazai blokkban, majd de Ligt fejelte kapu fölé a labdát egy szöglet után. A Mainz bő egy óra játék elteltével egy szabadrúgásból kiegyenlített, egy katasztrofális védekezés és Sommer potyája után Ajorque bólintott közelről a hálóba. Ezt követően a Bayern egymás után több szögletet is kiharcolt, de ennek semmi értékelhető eredménye nem lett.
10 perccel az egyenlítést követően aztán a Mainz meg is fordította a mérkőzés állását, egy újabb botrányos müncheni védekezés után ezúttal Barreiro talált be Sommer kapujába. A második gól még inkább feltüzelte a hazaiakat, akik a hajrában Aaron Martín 20 méterről lőtt találatával végleg eldöntötték a 3 pont sorsát. A Bayern ezt követően már teljesen szétesett és a lefújásig nem tudott mit kezdeni a Mainz masszív védelmével.
Ezen borzalmas vereség alapján végleg kijelenthető: krízishelyzet van Münchenben. Egy tűrhető első félidő után ugyanis egy katasztrofális védekezésnek és szétesésnek köszönhetően sikerült 15 perc alatt elveszíteni a meccset a középmezőnyben tanyázó Mainz otthonában – a látottak alapján teljesen jogosan. A Bayern ezzel elveszítheti vezető helyét is a bajnoki tabellán, ha a rivális Dortmund szombat este (18:30, Aréna4) legyőzi a Frankfurtot hazai pályán. Folytatás és javítás lehetőség jövő vasárnap a Hertha ellen az Allianz Arénában.
