Reakciók

„Megérdemelt győzelem volt” | Reakciók: Werder 1-2 Bayern



A Bayern játékosai és edzői stábja jó hangulatban volt a Werder Bremen elleni 2-1-es idegenbeli győzelem után. Ezzel a sikerrel ugyanis kedvenceink lépéselőnybe kerültek a bajnoki címért folytatott harcban. „Óriási volt az öröm az öltözőben” – nyilatkozta Serge Gnabry a lefújás után. Ezzel Tuchel is csak egyetérteni tudott: „Örülök, hogy nyertünk és boldog vagyok az eredmény miatt. Most a cél az, hogy megtartsuk a vezetést a tabellán” – fogalmazott a tréner. Összegyűjtöttük a mérkőzés utáni reakciókat.

Reakciók a Bayern részéről

Thomas Tuchel: „Örülök, hogy nyertünk és boldog vagyok az eredmény miatt. Megérdemelt győzelem volt, az utolsó 5 percet leszámítva magabiztosan játszottunk. A mérkőzés korábbi szakaszában nagyobb is lehetett volna a különbség. Most 2 nap szünetet tartunk, mielőtt elkezdünk felkészülni a Schalke elleni párharcra. Ez egy jó karakterű csapat. Most a cél az, hogy megtartsuk a vezetést a tabellán.”

Kép

Serge Gnabry: „Ez egy rendkívül fontos győzelem. Tudtuk, hogy szép hétvége lesz, ha nyerünk. De azt is tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs. A kapott gól a semmiből jött. Aztán a vége szoros lett, de jól védekeztünk és megérdemelten nyertünk. Óriási volt az öröm az öltözőben. Jövő héten a Schalke ellen ismét nyerni akarunk. Nagy a nyomás rajtunk. Túl sok pontot buktunk az elmúlt hetekben.”

Kép

Noussair Mazraoui: „Kemény meccs volt. Az első félidőben nem volt sok lehetőségünk, de nyugodtak és türelmesek maradtunk csakúgy, mint a múlt héten. Fenntartottuk a nyomást és egy bizonyos ponton az ellenfelünk elfáradt. Nagyobb területek nyíltak meg és végre ki tudtuk használni a lehetőségeinket. Mindent beleadunk, hogy megnyerjük a bajnoki címet.”

Kép

Reakciók a Werder részéről

Ole Werner (Werder Bremen vezetőedzője): „Sok pozitívum volt a mai játékban. Szenvedélyesen védekeztünk és bátran támadtunk. Az egyetlen dolog, ami ma hiányzott, az a hidegvér volt a kapu előtt, de ha meg akarod verni a Bayernt, ahhoz pontosan erre van szükséged. Összességében nagyon jól játszottunk, még akkor is, ha valójában lehettünk volna jobbak is. Még sincs okunk arra, hogy lehajtott fejjel távozzunk.”

Leonardo Bittencourt (Werder Bremen középpályása): „Meg kellett volna szereznünk a vezetést, akkor talán ki tudtunk volna hozni valamit a meccsből. A Bayern olyan minőséggel rendelkezik, ami miatt mindig képes gólt szerezni. Mindig nehéz, ha ők szereznek vezetést. De a tervünk tulajdonképpen egész jól működött. Szorosan akartuk zárni a területeket, és ahogy láthattátok, ez problémát is okozott a Bayern számára.”

Christian Groß (Werder Bremen középpályása): „Összességében a Bayern jobb volt. Mindent megtettünk a pályán és volt egy-két lehetőségünk is, de ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Meg kellett volna szereznünk a vezetést. Ha ezt nem teszed meg, akkor a Bayern egyszer szétzúz.”

A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg:

A három pont a lényeg! | Werder 1-2 Bayern

 

„Megérdemelt győzelem volt” | Reakciók: Werder 1-2 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top