Josip Stanišić mostanra már stabilan beépült a Bayern felnőtt csapatába. A müncheni születésű játékos az elmúlt két szezonban 40 alkalommal lépett pályára Münchenben. Pályafutása azonban nem volt mindig zökkenőmentes. A klub a nyári turnén interjút készített a 23 éves horvát szélsőhátvéddel Tokióban, aki többek között beszélt az ázsiai látogatásról, a klub iránti szenvedélyéről, az eddigi pályafutásáról, az ifjúsági éveiről, a horvát válogatottról, a családja szerepéről, a saját személyiségéről és az új szezonra kitűzött céljairól is.
FC Bayern: Szervusz, Josip! Jelenleg Tokióban vagyunk. Milyen benyomásokat sikerült eddig gyűjtened a nyári turnéról?
Stanisic: Ez az első alkalom, hogy Ázsiában járok, ezért nagyon különleges. Tokió hihetetlenül lenyűgöző. Az ember azonnal észreveszi, hogy milyen tiszta a város – és az emberek is nagyon udvariasak. Csütörtök délután Leroy és Jamal társaságában sétáltunk a városban. Az emberek folyamatosan felismertek és üdvözöltek minket, szelfit akartak készíteni velünk. Mindenki rendkívül barátságos volt. Nagyon jó, hogy így megtapasztalhattuk az itteni kultúrát.
Van valami, amit különösen vársz az elkövetkező napokban?
A Manchester City elleni meccs óta nagyon izgatott vagyok a következő mérkőzések miatt is. A Liverpool elleni meccs is nagyon jó erőpróba lesz számunkra. Általánosságban elmondható, hogy itt szeretnénk megtenni a következő lépéseket az új szezonra való felkészülésben. Nagyon várom már Szingapúrt is. Az biztosan egy újabb új élmény lesz.
Te vagy az egyetlen müncheni születésű játékos a felnőtt keretben – mit jelent számodra, hogy a Bayernben játszhatsz?
Számomra ez egy gyermekkori álom beteljesülése. Amióta az eszemet tudom, Bayern-szurkoló vagyok – édesapám hatott rám ebben (mosolyog). Az, hogy idáig eljutottam, hatalmas dolog és bizonyára nem volt mindig feltétlenül előrelátható.
Jelenleg még 3 évig van szerződése.
Amint utaltál rá, a karriered kissé szokatlanul alakult. A Fürstenfeldbruck csapatában játszottál egészen 17 éves korodig. Akkoriban még álmodtál a profi labdarúgó karrierről?
Az álom természetesen mindig él. Fiatalkoromban volt néhány alkalom, amikor arra gondoltam, hogy a Bayernhez igazolok. Eleinte azonban maradtam az 1860 Münchennél, mert úgy gondoltam, ott nagyobb esélyem van a boldogulásra. Aztán az U15-ben fizikailag kicsit lemaradtam és amikor már egyértelmű volt, hogy nem maradok az 1860-nál, elmentem a Fürstenfeldbruck csapatához, mert a legjobb haverom ott játszott. Csak focizni akartam, de a hitem sosem szűnt meg.
Aztán mégiscsak megtörtént az átigazolás a Bayernhez…
A Fürstenfeldbruck U17-es csapatával az Unterhaching ellen játszottunk egy 2-2-es döntetlent, azon a meccsen lőttem egy gólt és kiosztottam két gólpasszt is. Ekkor hívtak meg a Bayernhez próbajátékra – nagyon örültem neki. Két-három hónapos közös edzés után pedig összejött az átigazolás.
Ezután megalapoztad a helyedet a Bayern ifjúsági csapatában. Van olyan pillanat, amire különösen szívesen gondolsz vissza?
Az egyik különleges pillanat természetesen az volt, amikor megnyertük a harmadosztályú bajnokságot a B-csapattal. Erre senki sem számított, ezért valami nagyon különleges dolog volt. Az a sok tapasztalat a harmadosztályban sokat segített a fejlődésemben.
Aztán bemutatkoztál profiként – azóta pedig sok minden történt az elmúlt két évben…
Két évvel ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindent fogok megtapasztalni. Persze mindig vannak hullámvölgyek, beleértve néhány sérülést, amit elszenvedtem. De összességében az elmúlt néhány év rendkívül pozitívan alakult. A horvát válogatottban is lejátszottam már az első néhány meccsemet. Pár hónappal korábban álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a válogatottban játszhatok, hiszen akkor még a B-csapatban szerepeltem.
/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_image/image/71763218/1449858646.0.jpg)
Hogyan értesültél az első válogatottbeli behívásodról?
Amikor felhívtak a horvát labdarúgó-szövetségtől, a szüleimmel és a nővéremmel együtt épp utaztunk. A mobiltelefonom rá volt csatlakoztatva az autóra, így mindenki hallhatta a beszélgetést. Közölték velem, hogy meghívást kapok a korosztályos válogatottba. Először zavarba jöttem, aztán jobbra néztem. A szüleim sírni kezdtek, a nővérem is sírt – nagyon érzelmes pillanat volt és nagyon boldog voltam, hogy a családom első kézből élhette át ezt velem együtt.
Milyen szerepet játszott a családod a karrieredben?
Ők juttattak el odáig, ahol most vagyok. A szüleim mindenféle nehézséget felvállaltak. Édesanyám, bármi is történt, mindig ott volt mellettem és mindenről gondoskodott. Édesapám mindig nagyon hajtott engem. Óriási hatással voltak rám.
A tavalyi világbajnokságon Horvátországgal az elődöntőig jutottatok – mit vittél magaddal a világtornáról?
Hatalmas élmény volt. Egy olyan kis országgal, mint Horvátország, harmadiknak lenni egyszerűen csodálatos. Az elmúlt két évben rengeteg pozitív dolgot tapasztaltam, sok olyat, amiről életemben nem is álmodtam volna.
Sok kortársad különösen nagyra értékeli, hogy szorgalmas vagy. Te hogyan jellemeznéd magát?
Keményen dolgozó és ambiciózus, ez jó jellemzés rám. Persze örülök, ha mások is így látják. E két összetevő nélkül nem lehet érvényesülni a profi futballban, hacsak nem vagy hatalmas tehetség. Nálam nem feltétlenül ez volt a helyzet, ezért kellett más tulajdonságaimat is hasznosítanom.
Most a harmadik szezonodat kezded meg profi labdarúgóként Münchenben. Mit tűztél ki célnak magad elé?
Trófeákat akarunk nyerni. Az elmúlt években mindig rendkívül bosszantó volt, ahogy kiestünk a Német-Kupából és a Bajnokok Ligájából. Személy szerint szeretném elkerülni a sérüléseket. Fontos, főleg az én posztomon, hogyha valaki kiesik, én készen állok arra, hogy éljek a lehetőséggel. Az a célom, hogy minél több meccset játsszak. Tudom, hogy a Bayernnél nagy a versengés. Éppen ezért soha nem szabad magától értetődő, ha játszol. Azzal a gondolkodásmóddal megyek neki az új szezonnak, hogy készen állok és amikor az edzőnek szüksége lesz rám, akkor megpróbálom elérni azt, hogy egyre inkább nélkülözhetetlen legyek.
