Kínkeservesen ugyan, de kedvenceink megszerezték első győzelmüket a nyári turnén Tokióban a helyi csapat, a Kawasaki Frontale ellen. A japánok elleni felkészülési mérkőzésen a Bayern győztes gólját Josip Stanišić szerezte.
„Az ellenfél jobban kezdett, mi elég nehezen vettük fel a ritmust. Aztán később már nagyon jól kontrolláltuk a mérkőzést.” – összegzett Thomas Tuchel a lefújást követően. „Jó volt itt játszani. Hatalmas köszönet a szurkolóknak, akik itt voltak.” – nyilatkozta elragadtatva a győztes gólt szerző Stanišić. Összegyűjtöttük a mérkőzés utáni reakciókat.
Reakciók a Bayern részéről
Thomas Tuchel: Az ellenfél jobban kezdett, mi elég nehezen vettük fel a ritmust. Aztán később már nagyon jól kontrolláltuk a mérkőzést. A második félidőben sok lehetőséget alakítottunk ki. Jó úton haladunk előre, de én úgy gondoltam, hogy ma talán egy kicsit nagyobb lépést is tudunk tenni. De az sem segít, ha túl türelmetlenek vagyunk. Sokat edzettünk, fáradtak vagyunk. Holnap Szingapúrba repülünk, ahol Liverpool ellen megpróbálunk újabb fejlődést mutatni. Kim jól játszott, nemcsak védekezésben, hanem támadásban is. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményével.
Josip Stanišić: Kemény meccs volt, erre is számítottunk. Tudtuk, hogy az ellenfél agresszíven fog játszani. Megpróbáltuk hátulról építeni a támadásokat. Végül nyertünk, gólt nem kaptunk, bár volt egy kis szerencsénk is. Számomra minden gól gyönyörű, mert nem lövök olyan sokat. Először vagyok Japánban, lenyűgöznek a szurkolók. Látszik, hogy megőrülnek a futballért. Jó volt itt játszani. Hatalmas köszönet a szurkolóknak, akik itt voltak.
Joshua Kimmich: Azt hiszem, ma sok szituációban lehetett látni, hogy kicsit pontatlanok és fáradtak voltunk. Általánosságban azonban úgy gondolom, hogy tettünk egy lépést előre. Ha még frissebbek leszünk, akkor ezt biztosan még inkább meg tudjuk valósítani.
Matthijs de Ligt: Az elején az ellenfél nagy nyomást gyakorolt ránk, ami miatt sok labdát veszítettünk. Összességében ma nem volt túl jó a játékunk. De sok lehetőséget alakítottunk ki, a probléma az helyzetkihasználással van. Ezen még dolgoznunk kell. Fontos volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. Kim nagyon gyors, agresszív és erős a párharcokban. Mindenki látta, hogy milyen minőséggel rendelkezik. Persze mindig nehéz, ha 5-6 hétig nem játszottál – ez minden játékosnál így van. De ő jól teljesített.
Reakciók a Kawasaki részéről
Tōru Oniki (a Kawasaki Frontale vezetőedzője): Jó lehetőség volt egy ilyen csapat ellen játszani. Hatalmas intenzitással játszanak. Képesek voltunk nyomást gyakorolni és labdákat szerezni. De a Bayernnek természetesen sok minőségi és gyors játékosa van. Nem játszottunk olyan kompaktan és túl sok helyet hagytunk számukra.
A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg: