Gazdaság

Százmilliós számadatok és a kritikák a klubtagoktól – ez történt az idei közgyűlésen



Rekordforgalom, a vezérkar tagjainak beszéde és a Mitgliederek topikjai – ezeket hoztuk el most nektek ebben a cikkben!

A Bayern minden év őszén megrendezi az éves közgyűlést. Ezen a klub vezetőségének összes tagja, illetve a klubtagok vesznek részt. Az esemény nyolc napirendi pontból állt. Előbb az elnök, Herbert Hainer és a vezérigazgató, Jan-Christian Dreesen szólalt fel, majd a pénzügyi igazgató és alelnök, Michael Diederich ismertetett minden pénzügyi adatot. Az utolsó, leghosszabb részben 17 klubtag mondhatta el a véleményét néhány topikról.

A közgyűlés elején külön köszöntötték Karin Dannert, aki idén nyáron 28 év után visszavonult a Bayern női részlegének vezető pozíciójából. Herbert Hainer úgy fogalmazott, hogy „ő a Bayern Frauen Uli Hoeneße”. Az esemény egyik fő pillanata az volt, amikor bejelentették, hogy a legfrissebb számítások szerint 316 ezer klubtaggal rendelkezik a Bayern. Ez 21 ezerrel több, mint tavaly októberben. Ehhez kapcsolódik még, hogy világszerte több mint 4500 fanklubja van a rekordbajnoknak, amik összesen 360 ezer fanklubtagot számolnak.

Ami a proficsapatot képviselő személyeket illeti, Thomas Tuchel négy órát töltött a közgyűlés helyszínéül szolgáló Rudi-Sedlmayer Arenában, ahol rövid ideig ott volt három válogatott meghívót nem kapó játékos, Matthijs de Ligt, Jamal Musiala és Raphael Guerreiro is. A vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy azért távozott, mert már várták a gyerekei.



A legérdekesebb gazdasági számadatok (euróban)

• Nagyjából 20 ezer „Kane” feliratú mez kelt el azon a hétvégén, amikor az angol csatár aláírt a Bayernnél.

• A klub forgalma 854,2 millió volt a 2022/23-as időszakban. A nettó profit az előző időszakban elkönyvelt 12,7 millióhoz képest 35,7 millióra nőtt.

• A klub szponzoroktól érkező bevétele 246 millió, a meccsnapokhoz köthető bevétele 212 millió, a mez- és egyéb klubtárgyakból származó bevétele 110 millió, a transzferbevétele pedig szintén 110 millió volt ebben az időszakban. Mindegyik szám nagyobb, mint az előző évben, az átigazolásoknál pedig 811%-os, tehát több mint nyolcszoros pénzmennyiségről van szó.

• A klub 0 eurónyi adóssággal rendelkezik és 536 millió euró saját tőkéje van.

• A hazai TV-közvetítési jogokból (Bundesliga, Német Kupa és Német Szuperkupa) befolyó bevétel a 2018/19-es szezon óta folyamatosan csökken. Akkor 113,2 millió, a 2022/23-as idény után pedig 89,9 millió euró volt ez a szám. Ez 21%-os csökkenés.



Rede Herbert Hainer auf der JHV 2023 des FC Bayern

„Jamal Musiala, Josip Stanišić, Frans Krätzig és Aleksandar Pavlović csak a kezdet.”

Herbert Hainer klubelnök legfontosabb gondolatai

„Egyértelmű a célunk. Meg akarjuk nyerni sorozatban a 12. bajnoki címünket is. A 12-es szám egyet jelent a klubtagjainkkal és a támogatásotokkal. Írjuk tovább közösen a történelmet.”

„Egy dolog biztos: (Noussair Mazraoui instagramos megnyilvánulásához) hasonló dolognak nem szabad megtörténnie még egyszer. Általánosságban kijelenthetem, hogy a világon sehol sincs helye az antiszemitizmusnak. Békét akarunk.”

„Szeretném megköszönni Julian Nagelsmannak az előző szezon bajnoki címét. A legjobbakat kívánjuk neki és sok sikert a válogatottnál.”

„Természetesen Oliver Kahn és Hasan Salihamidžić a jövőben is a Bayern ikonja marad. A menesztésükkor sajnos elértünk egy olyan pontot, amikor a vezetőséggel közös döntést hoztunk: változtatni kell.”

„Nagyon örülünk, hogy Christoph Freund Jochen Sauerrel közösen azon dolgozik, hogy minél több tehetséget neveljünk ki a Campuson. Jamal Musiala, Josip Stanišić, Frans Krätzig és Aleksandar Pavlović csak a kezdet. Még több játékost hozunk majd fel, hogy velük írjuk tovább a Bayern München történetét.”

„Manuel Neuer a kapuban, Joshua Kimmich a passzokkal, Harry Kane a gólokkal – és ott van Thomas Müller, aki Thomas Müller! Viszont ti, akik klubtagok vagytok, ti vagytok az egész klub szíve.”



FC Bayern CEO Jan-Christian Dreesen Discusses Marketing, Competing with Premier League at Annual General Meeting - Archysport

„A halnak a vízben van a helye, Manuel Neuernek pedig a kapuban, ennyire egyszerű.”

Jan-Christian Dreesen vezérigazgató legfontosabb gondolatai

„Ki gondolta volna? Egy éve elbúcsúztam az egyik legsikeresebb gazdasági és sportszakmai évünk után. Köszönöm, hogy többet láttok bennem, mint csak a számok emberét.”

„A célunk a bajnoki cím és London. A Bajnokok Ligája döntője a Wembley Stadionban lesz és mindent megteszünk azért, hogy eljussunk oda.”

„A Bayernnek ki kell állnia a gyűlölet ellen. Noussair Mazraoui világosan elmondta, hogy elzárkózik az embertelen gondolatoktól. Az biztos, hogy ha a jövőben is lesznek kihágások a klubon belül, megfelelő büntetést fogunk kiszabni.”

„Nagyon, nagyon nehéz hetei vannak Daniel Peretznek és a családjának. Mellette és Izrael oldalán állunk.”

„A 100 millió átigazolás kivétel marad. Harry Kane egy igazi középcsatár, akiben máris megtalálható a Bayern DNS-e. Egy igazi sport- és úriember. Soha nem nézték meg annyian a közösségi oldalainkat, mint azon a napon, amikor megérkezett. Segíteni fogunk neki, hogy a nevéhez fűződjön néhány trófea.”

„A halnak a vízben van a helye, Manuel Neuernek pedig a kapuban, ennyire egyszerű.”

„Üdvözöljük Christoph Freundot. A Red Bull Salzburgnál nyolcszoros osztrák bajnok volt és már ott együtt dolgozott Jochen Sauerrel. Még több tehetséget akarunk a keretben tudni. A nemrég profi szerződést kapó fiatalok jó példák.”



Bayern annual general meeting: Tuchel beams next to Hoeneß: FCB wants to “make history” News

Tuchel a tiszteletbeli elnök és a sportigazgató között csücsült.

A klubtagok által felhozott témák

• Egy tag azt a kérdést tette fel, hogy ha a klub színei piros és fehér, akkor miért kellett a Galatasaray elleni otthon meccsen a fekete színű vendég szerelésben játszani, miközben az ellenfél a hazai mezében focizott. Azon tagokat is kritizálta, akik eladták jegyüket a török drukkereknek, akik így jóval nagyobb (egyes források szerint több tízezres) számban jelentek meg az Allianz Arenában.

• Egy másik tag szerint több nyilvános edzést kéne tartani a Säbener Straßén, hogy a drukkerek minél közelebb kerüljenek kedvenceikhez. Valaki pedig szóvá tette, hogy egyrészt nagyon nehéz autóval megközelíteni az Allianz Arenát, másrészt a felső karéjokba igazi kihívás feljutni.

• Az is felmerült, hogy a radikálisan szélsőjobboldali klubtagokat ki kell zárni. Ezt a kijelentést egy rasszizmus és antiszemitizmus elleni beszéd előzte meg, utalva a palesztin-izraeli konfliktusra.

• A klubvezetők dicséretet kaptak azért, mert Thomas Tuchelt védelmébe vették, amikor a tréner folyamatos kritikákat kapott a tévés szakértőktől (Lothar Matthäus és Didi Hamann). Azt a mottót fogalmazták meg, hogy „meg kell védeni az edzőt”. Valaki azt az ötletet is felvetette, hogy minden olyan interjút bojkottálni kellene a csapatnak, amire a Sky kéri őket.

• „Inkább nyernék csak 7 bajnoki címet 10 év alatt, ha látom, hogy a helyi tehetségek, akik igazán azonosulni tudnak a klubbal, felkerülnek a nagyok közé.” – fogalmazott egy sokadik tag, aki a Bayern II müncheni születésű kapusát, Lukas Schnellert nevezte meg példaként és Manuel Neuer lehetséges utódjaként.

• Illetve kritizálták a vezetőséget amiatt, hogy Josip Stanišić és Benjamin Pavard úgy távozott, hogy nem jött a helyükre senki, valamint amiatt, hogy a keret nagyon rövid és sokkal szűkebb, mint a két triplázós idényben (2013-ban 27, 2020-ban 29 kerettag).

Százmilliós számadatok és a kritikák a klubtagoktól – ez történt az idei közgyűlésen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top