A Bayern München a hivatalos felületein jelentette be, hogy 2028 nyaráig szerződtette a Galatasaraytól a francia jobbhátvédet, Sacha Boeyt.
Négy és fél éves szerződést írt alá Münchenben a Süper Lig történetének legdrágábban, sajtóhírek szerint 30 millió euróért és 5 millió eurónyi lehetséges bónuszért értékesített játékosa. A 23 éves Sacha Gaston Boey személyében egy nagyszerűen teljesítő, remek személyiséggel megáldott, tehetséges labdarúgó csatlakozik a német rekordbajnokhoz.
Boey a Párizs szélén fekvő Montreuil településén született és 14 évesen igazolt a Rennes akadémiájára – oda, ahol megismerte haverját, Mathys Telt is. 2021-ben költözött Törökországba. A második szezonjában robbant be igazán. Ebben az évadban is fenntartotta jó formáját. Összesen 83-szor játszott a Galata mezében, tavaly pedig török bajnok lett. Kameruni származású, meg is hívták már a válogatottba, de még nem döntött arról, hogy melyik nemzetet szeretné képviselni. Korábban volt francia utánpótlás-válogatott is.
Nyilatkozatok
Christoph Freund, a Bayern sportigazgatója: Nem csak egy valakit találtunk, ő volt a legjobban kívánt játékosunk. Régóta figyeltük már. Persze sok mindent írtak a lapok, gondolok itt a többi névre. Nagyon, nagyon boldogok vagyunk. Sacha testi erőt hoz a játékunkba, remekül szerel. […] Nem fél a párharcoktól. A Galatasaraynál szurkolói kedvenc volt és nagyszerűen fejlődött az évek során.
Jan-Christian Dreesen, a Bayern vezérigazgatója: Nagyon örülünk, hogy egy ilyen ígéretes fiatal játékossal hosszútávú szerződést tudtunk aláírni. Mindkét ellenünk játszott Bajnokok Ligája-meccsen zseniálisan focizott. Nem csak a keret mélységét növeltük az érkezésével, de a játékosnévsor minősége is jobb lett.
Sacha Boey: Úgy érzem magam, mint egy valóra vált álomban. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen óriási klubban focizhatok, mint a Bayern. Alig várom, hogy megismerjem az új csapatom és együtt játszhassak ezekkel a remek labdarúgókkal. Szeretek támadni, de igazából ugyanolyan jól érzem magam a védekezésben, mint az offenzívákban. Hihetetlen érzés ide igazolni, nagyon izgatott vagyok, nem tudtam aludni. A Bayern egy legendás klub, hatalmas történelemmel. Már az is büszkeséggel tölt el, hogy engem akart a vezetőség és hogy lehetőségem lesz játszani a klub mezében. Beszéltem Mathys Tellel is, aki nagyon jó barátom. Ő is azt tanácsolta, hogy írjak alá Münchenben. Szuper srác.
Legnagyobb erénye a gyorsasága és fáradhatatlansága, igazi szélen robogó bekk. Agresszívan hajt a labdaszerzésekre és rendkívül agilis, jól cselez. Főként a védekező kvalitásait dicsérik, de saját elmondása szerint a támadásokban is rendszeresen részt vesz. 178 centiméter magas és nagy a rugója, óriásiakat tud ugrani. Sajtóhírek szerint csakis a Bayern Münchenbe akart igazolni és amikor megtudta, hogy érdeklődünk iránta, azonnal rábólintott a lehetőségre.
A 23-as mezszám lesz az övé. Rögtön segítségére lesz az együttesnek, hiszen meccsben van (ebben a szezonban már 31 találkozón játszott), a jobbhátvéd poszton pedig vészhelyzet van Konrad Laimer kidőlése és Nous Mazraoui válogatott bevetése miatt. A jövőben a Bayern két barátságos mérkőzést is játszik a Galatasarayjal, hiszen a török klub tájékoztatása szerint ez szerepel a megállapodásban.
Sok sikert Münchenben, Sacha!
Pingback: Ki az a Sacha Boey?