A szezon utolsó mérkőzése előtt Thomas Tuchel tartott sajtótájékoztatót.
Szombat délután fél négytől utolsó idénybeli mérkőzését játssza a Bayern München. A Hoffenheim fogadja a rekordbajnokot, a tét pedig a második hely és a szinte biztosan ezzel járó Német Szuperkupa-szereplés.
Vezetőedzőnk a szokásos témákra történő válaszadások mellett megerősítette, hogy biztosan távozik az évad végeztével, így pont került a vele kapcsolatos pletykák végére is. Mutatjuk, miről beszélt a Säbener Straßén tartott utolsó sajtótájékoztatóján!
Szezonvégi távozásáról: Ez az utolsó sajtótájékoztatóm a Säbener Straßén. A napokban tárgyalásokat folytattunk, de végül nem tudtunk megegyezni, úgyhogy a februári döntésünk van érvényben. A februári megállapodás óta világos volt számunkra, hogy ennek a fejezetnek vége lesz. Múlt hét csütörtöktől egészen tegnapig tárgyaltunk, de nem sikerült egyetértenünk a dolgokban. Szomorú vagyok, hiszen nem szeretek elhagyni csapatokat. 60-70 emberrel találkoztam nap mint nap, beleértve a parkológarázs őreit és a konyhai dolgozókat is. Nehéz megemészteni. A Bajnokok Ligájában elért sikerek közelebb hozták egymáshoz a csapatot. Az elmúlt hetek visszajelzései miatt fordulhatott elő, hogy tárgyalásba kezdtünk. Nem sikerült megegyezni, azt viszont nem fogom elmondani, hogy miért.
A Bayernnél töltött időszakáról: Ez a hivatás teljes erőbedobást igényel, ugyanakkor rengeteg energiával is feltölt. Úgy gondolom, egy jó edzés egy kiváló nap alapja. Nagyon kevés szórakoztatóbb hely van egy fociöltözőnél. Az egyértelmű, hogy egy trófea nélküli szezon sosem számít kielégítőnek egy Bayern méretű klubnál, ezzel egyetértek én is. A Német Kupában nyújtott teljesítmény mindig is csalódást keltő marad. Annyi ponttal állunk a második helyen, amennyivel az előző 11-ből 9 évben is bajnokok lettünk volna, mindezt rengeteg sérülttel és úgy, hogy a Leverkusen közben eldöntötte, hogy nem fog kikapni. A Bajnokok Ligája-szezonunk a 87. percig szinte tökéletes volt. Az ilyen vereségek is előfordulnak. Ezt el lehet fogadni anélkül is, hogy szégyenkeznénk miatta. Önkritikusak vagyunk, nem bújunk ki a felelősség alól. Emelt fővel hagyhatjuk magunk mögött ezt a 15 hónapot.
Az átigazolásokba való beleszólásáról: Nem úgy működnek a dolgok, hogy leírok egy papírra néhány nevet és azt mondom, hogy őket igazoljátok le, különben távozom. Angliában sem így csináltuk. Amellett, hogy edzőként a csapat folyamatos fejlődése a cél, több szempontot is figyelembe kell vennünk, beleértve a pénzügyi lehetőségeket és azt, hogy egy transzferben legalább négy félnek kell megegyeznie. A mai napig nagyon büszke vagyok Harry Kane leigazolására. Nagyon emlékezetes volt, ahogyan harcoltunk érte.
A személyi helyzetről: Harry Kane-t a magánorvosa kezeli. Nem tud velünk utazni. Már Madridban is teljesen kihajtotta magát. Fájdalmat érzett a hátában és egyre csak rosszabb lett a helyzet a mindennapi teendők miatt. Leroy Sané és Jamal Musiala sem lesz keretbe nevezve. Eric Maxim Choupo-Moting még mindig beteg és nem bevethető. Kim Mindzse is sérült. Sacha Boey sajnos magánéleti, szomorú okok miatt hiányzik. Rapha Guerreiro és Serge Gnabry szintén sérült. Kingsley Coman az Európa-bajnokságért küzd, de a holnapi keretben ő sem lesz ott.
Leon Goretzkáról: Már korábban megtudta, hogy nem kap meghívót a válogatottba. A segédedzőim beszéltek vele. Nem tudom, mennyire segítene, ha én is hosszasan leülnék vele beszélni. Szerintem remek szezonja volt, különböző szerepkörökben focizott, főleg akkor teljesített jól, amikor kikerült a válogatottból.
Mindent megtett a meghívóért. Természetesen nagyon csalódott.
Aleksandar Pavlovićról: Szenzációs játékos. Öröm nézni a játékát. Amikor tavaly áprilisban felhoztuk a nagyokhoz, láttuk, hogy van benne valami különleges. Nagyon magabiztosan focizik. Kedves és mindig mosolygós. A legnagyobb dicséret jár neki, megérdemli a meghívót az Európa-bajnokságra. Nem egyszerű bekerülni a Bayern középpályájára.
Az Uli Hoeneßszel folytatott vitájáról: A Real elleni visszavágó során találkoztunk és elástuk a csatabárdot. Nincs értelme haragtartónak lenni. Minden rendben van.
Pingback: Búcsú | Hoffenheim-Bayern