Jamal Musiala az ESPN-nek és a Bildnek is interjút adott az elmúlt napokban. Ezt a kettőt gyúrtuk most össze nektek!
A Leverkusen és a Manchester United elleni sztártalálkozók után most egy újabb nagy megmérettetés jön. Ezúttal viszont nem München, hanem a lipcsei...
Szombat este rangadóval folytatódik a Bundesliga-szezonunk: a bajnokságban mindössze egy ponttal mögöttünk álló RB Leipzig otthonában vendégeskedünk. Thomas Tuchel még Münchenben nyilatkozott...
A Német Kupa első fordulójának elcsúsztatott mérkőzésén 4-0 arányban felülmúltuk a 3. Ligában szereplő Preußen Münster együttesét. Mutatjuk a részleteket!
Münsterben indul a kupakalandunk! 30 csapat már továbbjutott a következő körbe, most pedig rajtunk a sor. Mutatjuk, mit kell tudni a szezon...
Thomas Tuchel a keddi kupamérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót.
Münchent és Bochumot 620 kilométer választja el légvonalban, a két város klubja között pedig még ennél is nagyobb a különbség a sikeresség...
A Bundesliga 5. fordulójában ismét hazai pályán játszunk. Ezúttal a Bochum utazik hozzánk.
Thomas Tuchel a Bochum elleni bajnokit megelőzően állt a sajtó rendelkezésére.
A DFB bejelentette, hogy megegyezett a Bayernnel és a klub fizetéslistáján lévő és 2026-ig szóló szerződéssel rendelkező edző mától a Nationalelfnél fog...
A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában három ponttal nyitottunk a Manchester United ellen. Az utolsó percek hozták a legnagyobb izgalmakat, ugyanakkor szinte...
„Die Meister, Die Besten, Les grandes équipes, The champiooons!” Szerda este 9 előtt pár perccel mindenki libabőrös lesz ezektől a soroktól, hiszen...
A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-start előtt Thomas Tuchel és Harry Kane ült a mikrofonok elé.
Visszatér a Bajnokok Ligája! Szerda este Bayern-United találkozót rendeznek, mi pedig ezzel a cikkel igyekszünk közelebb hozni titeket a vendégcsapathoz!
Ma este fél kilenckor megküzd egymással a Bundesliga tabellájának első két helyezettje, a Bayern München és a Bayer 04 Leverkusen. Mutatjuk, mit...
Vezetőedzőnk a Leverkusen elleni pénteki rangadó előtt nyilatkozott.
Tavaly nyáron az egyik legolvasottabb cikkünk volt a keretfelépítést bemutató összegzés, úgyhogy idén is elhoztuk nektek egy hasonló pletykahalmot!
Mutatjuk, játékosaink milyen menetrend elé néznek a válogatott szünetben!
A Bayern München elnöke, Herbert Hainer a SPORT1 beszélgetős műsorában érintett olyan témákat, mint az átigazolási időszak, Stani kölcsönadása, Palhinha sikertelen Münchenbe...
A Bundesliga 3. fordulójában is nyertünk, ezzel pedig továbbra is a 100%-osan állunk a tabella élmezőnyében. Ma meleg volt a pite, de...
Összeszedtük nektek, hogyan alakult a Bayern München nyári átigazolási időszaka.
Ryan Gravenberch ötéves szerződést írt alá a Liverpoollal.
Vételi opció nélkül kölcsönadta fiatal játékosát a Bayern München az átigazolási ablak utolsó napján.
Mönchengladbach a következő úti cél! A 3. forduló Bayern-bajnokiját megelőzően Thomas Tuchel tartott sajtótájékoztatót.
Megvannak az ellenfeleink! Az A csoportban a Manchester United, a København és a Galatasaray együttesével csapunk össze az ősz-tél folyamán.