FC Bayern München Hungary Fanklub

Tisztelt Érdeklődő!

Szurkolói klubunk 2007-ben azzal a céllal jött létre, hogy kapcsolatot teremtsen az ország elhivatott Bayern szurkolói között. Az évek során nem csak országon, hanem országokon áthidaló barátságok is kialakultak, tagjaink között található több a szomszédos országokban, Svédországban, Angliában és nem utolsó sorban Németországban élő honfitársunk is.

Az évi két taggyűlés mellett az ország több pontján szerveződnek közös meccsnézések nem csak tagjaink számára, Budapesten szurkolói foci is működik évek óta, illetve egy Vándorkupa sorozat is elindult egykori tagunk emlékére, melyet mindig a nyári taggyűlés előtt rendezünk meg évről évre.  Ezen kívül szezononként egyre több mérkőzésre juthatnak el tagjaink. A 2010-es hivatalos bejegyzésünket követően az idei szezonban bekerültünk az anyaklub által koordinált Szurkolói Klub Programba (FC Bayern Fanclub-Programm), melynek keretében két hazai bajnoki mérkőzésre nagybuszos utazás szervezésére nyílik lehetőség.

Az elmúlt három évben az összes hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen és az azt megelőző UEFA Kupás szezon több mérkőzésén képviseltettük magunkat. Nyári barátságos összecsapások keretében olyan neves európai topcsapatok ellen is kint jártunk, mint a Barcelona, Real Madrid, Dortmund, AC Milan vagy a Manchester United. A 2010-es BL döntőn az akkor közvetítő TV2 hazai helyszínén a budapesti Zöld Pardonban, 2012-ben Münchenben az Olympiai stadionban és a Marien Platzon, 2013-ban zártkörű rendezvény keretében közel 300-an a Dürer Kertben gyűltünk össze az ország egész területéről, hogy együtt szorítsunk szeretett csapatunkért.

Következő célunk, hogy regionálisan is felrázzuk a Bayern München szurkolói társadalmát közös meccsnézések és szurkolói focik szervezésével. Bemutassuk az FC Bayern München Hungary Fanklubot azon szurkolótársaink számára, akik még nem tartoznak a közösséghez, illetve tagjainkkal közvetlenebb kapcsolatot építsünk ki.

Évente egyszer nyílik lehetőség a csatlakozásra két szezon között, mely utolsó bajnoki mérkőzést követően kezdődik és június 30-ig tart.

Várunk téged is szeretettel!

Ladányi Zsolt

fanklub elnök

e-mail: fcbmhungaryfanklub@fcbayernmunchen.hu

To Top