Az angol sajtó szerint igen, a német szerint nem.
A bajorok 1,2 millió mezt értékesítettek a Focus szerint.
Kemény csoportbeosztások elé nézünk.
A svájci ezúttal a válogatott edzőtáborában adott érdekes interjút a helyi Neue Zürcher Zeitungnak.
Franck Ribéry is a visszatérés előtt.
A Bayern hálóőre marad a válogatott kapitánya Schweinsteiger távollétében.
„Die Mannschaft”, azaz „A csapat” címmel jelenik meg az alkotás.
Az idei szezon első angol heteit követően újra a válogatottaké a főszerep.
A Bild szerint négy hetet kell kihagynia.
Az első felkészülési mérkőzés, amely lefixálásra került.
A hétfői, Paulaner Traumelf elleni gálameccsen sima 5-1-es Bayern győzelem született.
A Világbajnok játékosnak az ezüstlabdával és az ezüstcipővel kellett beérnie.
Xherdan Shaqiri a Sport1-nek tett nyilatkozatában a hétvégi meccsről, Lewandowskiról, a bajnoki esélyekről, az átigazolásáról is megszólalt.
A Bayern München játékosai és funkcionáriusai idén is ellátogattak a világ legnagyobb népünnepélyére – a családot sem hagyták otthon.
A Bundesliga 7. fordulójában 4-0-ra győzte le a Hannovert a bajor együttes.
A bajnokság 7. fordulójában az elsőség megőrzése a cél.
A március óta sérült játékos hamarosan mérkőzésen vehet részt.
Pep Guardiola a Hannover elleni hazai mérkőzést megelőzően tartott sajtótájékoztatót.
Boateng is kiváló mutatókkal rendelkezik.
A tegnapi, zártkörű mérkőzés ellenére körülbelül 70 szurkoló élőben követhette figyelemmel a CSZKA – Bayern találkozót.
A 2012 nyarán érkező egykori aranylabdás védő korábban már kifejezte maradási szándékait.
A Bayern München a második mérkőzésén a második győzelmét aratta a Bajnokok Ligája idei csoportkörében.
A Bayern középpályása hamarosan visszatér.