A válogatott szünet előtt 4 pontra sikerült növelni az előnyt a Bundesligában a rivális BVB előtt, egyben pedig az idei szezon meglepetéscsapatának,...
Bayern szurkolói körökben az elmúlt időszakban elég nagy port kavart az a tény, hogy Musiala Nagelsmann érkezése óta viszonylag kevés játéklehetőséghez jut...
Rangadónak vártuk, edzőmeccs lett belőle: ez volt a hétvégi Leverkusen-Bayern bajnoki mérkőzés forgatókönyve, amelyet végül kedvenceink a vártnál is jóval simábban –...
A klub csütörtök délelőtt bejelentette, hogy Kimmich után Goretzka szerződését is meghosszabbította Münchenben. A középpályás 5 éves kontraktust írt alá, egészen 2026...
Nagelsmann érkezése óta máris óriási hangsúly fektet a fiatalokra, ennek legjobb példája Josip Stanisic esete. A 21 éves horvát az új szezon...
2 nappal a nyári átigazolási időszak vége előtt a klub bejelentette, hogy mindössze 16 millió euróért (jelenlegi átigazolási értéke 42 millió!) leigazolta...
Hosszú várakozás után a klub végre bejelentette, hogy Joshua Kimmich 2025-ig meghosszabbította szerződését Münchenben. Ennek apropóján írtunk egy játékoselemzést arról, mennyire is...
Nagelsmann első győzelme rögtön Szuperkupát ért Münchenben, sőt, Bayern-drukkerként külön örömmel töltött el minket, hogy épp a rivális Dortmund elől happoltunk el...
Borussia Mönchengladbach… Egy csapat, aki ellen mindig szenvedünk és akit ezért mumusnak tartunk. Nem volt ez másképp a Bundesliga 2021/22-es idényének nyitómeccsén...
Minden Bayern-szurkoló úgy megy neki egy új idénynek, hogy a triplázás lebeg a szeme előtt. A 2019/20-as tökéletes szezon után tavaly a...
„A futball egyszerű játék. 22 ember kergeti a labdát 90 percen át és a végén mindig a németek nyernek” – mondta egykor...
Új filozófia mellett új taktikai hadrendre is van kilátás Münchenben Julian Nagelsmann érkezésével, aki hivatalosan július 1-én mutatkozik be a Bayern új...
A parádés játékot hozó és 4:2-es fordítással végződő Klassiker kapcsán ültünk össze, hogy átbeszéljük a láttotakat: Miért alszunk be a meccsek elején?...
Álltíólag a Chelsea és a Liverpool és versenyben volt Upamecanoért, de a 22 éves belső védő a végül a Bayern mellett döntött,...
A Gladbach elleni fiaskó során ismét szembesülhettünk azokkal a hibákkal, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban olykor jobban, olykor kevésbé, de rendszeresen megfigyelhetőek...
Még szombat este biztossá vált, hogy meglepetésre a Lyon lesz a Bayern ellenfele a BL elődöntőben. Egy olyan csapatról van szó, amely...
A Barca-Bayern összecsapás előtt az volt a legfőbb taktika kérdés, hogy vajon a katalánok tényleg egy védekezőbb 4-4-2-vel lépnek pályára a bajorok...
Az elüzletiesedett európai klubfutballban állandóan felszínen tartott téma, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a TV-közvetítések értékesítéséből. A Bundesliga számára ez fajsúlyos...
A Werder Bremen elleni győzelem után biztossá vált: a Bayern zsinórban nyolcadszor lett Bundesliga bajnok. A legnagyobb érdeme ebben természetesen Hansi Flicknek...
Amikor 2013-ban Philipp Lahm magasba emelte a BL serleget a londoni éjszakában, a bajorok lettek Európa legyőzhetetlen királyai. Annak az évnek a...
Sokszor írtunk már a Müller-jelenségről, de ezúttal egy szakember szemén keresztül vizsgáljuk meg Thomas játékát. A Neofutball egyéni képzőjének – aki egyébként...
Olaszország szülötte, brazil szülők gyermeke, mindeközben pedig a spanyol válogatott tagja. Igen, ő Thiago Alcantara, a Bayern középpályájának kulcsembere, aki nagy valószínűséggel...
Sokan alábecsülik a mozgása és a játékstílusa miatt, de közben nem veszik észre a hatékonyságot. A vérbeli Bayern szurkoló azonban tudja: nem...
Az utóbbi két hónap eredményeképpen a Bayern közel áll ahhoz, hogy átvegye a vezetést a Bundesligában – ebben pedig az egyik legnagyobb...
Mint azt sokan tudják, a transfermarkt.de egy, a futballvilágban széles körben elismert és hivatkozott szakmai portál, ami a futballisták piaci értékének becslésével...