interjúk és nyilatkozatok

Kahn: Megegyeztünk a Barcával, nem akartunk önfejűek lenni



Oliver Kahn a Bildnek erősítette meg, hogy Lewandowski távozni fog.

A Bayern München vezérigazgatója Christian Falknak beszélt, miután rengeteg sajtóorgánum számolt be arról, hogy Lewandowski nyolc év után most már biztosan elhagyja a Bayernt.

Lewandowksi távozásáról: A Barcelona ajánlott egy összeget, ami észszerűvé tette Lewandowski eladását. Megállapodtunk a Barcelonával. Egyelőre csak szóban. A szerződés még mindig várat magára. Az én munkám csakis az, hogy mindig a lehető legjobbat tegyem a Bayernért. Folyton erős pozícióban voltunk és most úgy éreztük, az lesz a legjobb, ha megadjuk Robertnek az engedélyt a távozásra. Túl tudjuk élni ezt.




Kahn még mindig reméli, hogy Lewandowski marad - Eurosport

Kahnék sokági arról beszélte, Lewa kitölti a 2023-ig szóló kontraktusát.

Arról, hogy korábban nyilvánvalóan kijelentette, hogy Lewa marad: A Basta! (…és kész!) kifejezéssel egy beszélgetést zár le az ember. És így értettem akkor két hónappal ezelőtt is, hiszen még nem volt sem ajánlat érte, sem alternatívánk a posztjára. Azóta ez a helyzet alapjaiban megváltozott.

Arról, hogy miért változtatta meg a döntését: Az, hogy valamihez/valakihez az önfejűség vagy a saját ego miatt ragaszkodjunk, számomra a gyengeség jele. Mindig az volt a legfontosabb, hogy mi legjobb a Bayernnek, a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Ezek alapján ítélem meg a dolgokat.




Image

Lewa eközben elbúcsúzott a társaitól az edzőkomplexumban.

Az átigazolási ablakról: A közelmúltban nagyon sikeresek voltunk az átigazolási piacon. Most egy elég jó keretünk van, amely képes minden címet megnyerni. Eddig a lehető legjobb erősítések jöttek Sadio Mané, Ryan Gravenberch és Noussair Mazraoui személyében és Robert Lewandowski átigazolása több mozgásterületet ad nekünk.

A további érkezőkről: Folyton figyeljük a piacot és amennyiben lesz lehetőségünk, jelen leszünk. Ahogy a jelenlegi transzferidőszak mutatja, a Bayern München egy igencsak vonzó klub Európa topjátékosainak. A támadósorunk kiváló és az edzőnk, Julian Nagelsmann nagy repertoárral rendelkezik, hogy a támadópotenciálunkat a legmagasabb szinten tartsa. Tudjuk, hogy mit nyújtott nekünk Robert, de a múltban is távoztak nagy játékosok és a Bayern nem zuhant össze egyikőjük után sem.

via Bayern & Germany

Kahn: Megegyeztünk a Barcával, nem akartunk önfejűek lenni
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

To Top