Beharangozó

Félig BL-hangulatban fogadjuk Sasokat | Bayern-Frankfurt



A Bundesliga 31. fordulójában az Eintracht Frankfurt csapatát fogadja a Bayern München.

A meccset megelőző sajtótájékoztatón ugyan elhangzott, hogy nem gyakorlásra használja fel a csapat a szombat délután fél négykor kezdődő bajnokit, szinte minden bajor drukker gondolata jövő hét kedden jár már. Főleg abban a tudatban, hogy a Bajnokok Ligája-indulás több szempontból is szinte bebiztosított már.

Ugyanakkor így is rendkívül fontos ennek a mérkőzésnek a behúzása, mert amellett, hogy hazai pályán három ponttal hangolhatunk az elmúlt évek egyik legnagyobb párharcára, visszavághatunk az őszi 1-5-ért is. Mutatjuk, hogyan várjuk a szombati találkát!

A sajtótájékoztatót itt tudjátok elolvasni!

„A következő 11 nap csakis a fociról kell, hogy szóljon” | Bayern-Frankfurt



Helyzetjelentés

Novemberben fordult elő utoljára, hogy a Bayern négy egymást követő mérkőzésen is győzelmet aratott. Lassan fél éve már annak a sorozatnak, de amennyiben sikerül megverni a Frankfurtot, Thomas Tuchelék ismét egy négyes sorozatot alakíthatnak ki.

Most a Frankfurt, kedden a Real Madrid látogat az Allianz Arenába, utána pedig jön a harmadik helyezett Stuttgart elleni rangadó, majd az elődöntő visszavágója. Izgatottak lehetnek tehát müncheniek fanjai, jövő hétre ráadásul visszatér két támadó, Serge Gnabry és Leroy Sané is. Mindkettejük pihenni fog a Frankfurt ellen.

Kingsley Coman, Sacha Boey, Bouna Sarr és Tarek Buchmann még mindig nem bevethető, de kérdéses Dayot Upamecano játéka is, hiszen az utolsó edzésén kifordult a bokája. Mondjuk nagy valószínűséggel nem került volna be a kezdőbe, hiszen Matthijs de Ligt és Eric Dier remek párost alkot középen.

A Union Berlin ellen pihentetett Jamal Musiala egyenest a Startelfbe tér vissza Tuchel elmondása szerint. Mathys Tel újbóli kezdésére nagy esély van. Illetve a legutóbb remeklő Thomas Müllerére és Eric Maxim Choupo-Motingéra is. A szezon végére pedig végre összeállt a legjobb középpályás duó – Leon Goretzka és Aleksandar Pavlović kettőse.



Highlights: Eintracht Frankfurt – Augsburg

Marmoush a mezét is levette az Augsburg ellen lőtt gólja után.

Az ellenfél

Ha csak a fele döntetlennel végződő mérkőzését megnyeri az Eintracht, most a BL-indulásért harcolhatna, azonban mivel a liga mezőnyének legtöbb ikszével (12) rendelkezik, be kell érnie a 6. hellyel. Jelenleg 5 pontnyi előnnyel áll a Freiburg előtt és 12 egységgel a Borussia Dortmund mögött Dino Toppmöller együttese.

A Sasok az előző öt bajnokijukból mindössze egyet, a legutóbbi nyerték meg. Azt viszont óriási harc után, hátrányból felállva az Augsburg ellen. A második találatot a pénteken véglegesen Frankfurtba költöző Hugo Ekitike, a harmadikat pedig az az Omar Marmoush szerezte, aki egész karrierje során a Bayern ellen ünnepelhette a legtöbb gólban való közreműködést. Egy gól mellett háromszor is előkészítő volt.

Az exbajor Toppmöller nem számíthat exbajor csapatkapitányára, Sebastian Rodéra, aki a szezon végén visszavonul az aktív labdarúgástól. És nem focizhat Saša Kalajdžić sem, aki másfél éven belül két keresztszalagszakadást szenvedett és február óta lábadozik.

A Frankfurt kifejezetten erős középpályával rendelkezik, Mario Götze és Ellyes Skhiri remekül egészítik ki egymást. A két szélen két folyamatosan fel-alá szaladgáló szélsővel, elől hasonlóan gyors és technikás támadókkal próbálja megsebezni ellenfeleit a gárda. A kapuban pedig ott van a rutinos Kevin Trapp.



Image

Ez a négyes (és a hátul álló Raphaël Guerreiro) is a kezdőbe várható.

Hol lehet nézni?

A meccset az Arena4 közvetíti élőben Magyarországon.

Hiányzók

Bayern: Coman (combsérülés), Gnabry (combsérülés), Sané (csípősérülés), Boey (combsérülés), Sarr (térdsérülés) és Buchmann (combsérülés), illetve kérdéses Upamecano (bokasérülés)

Frankfurt: Rode (térdsérülés), Bahoya (bokasérülés), Kalajdžić (térdsérülés), Loune (térdsérülés), Nacho Ferri (bokasérülés), illetve Chaïbi (betegség)

Előzetes kezdőcsapatok

Bayern: Neuer – Guerreiro, de Ligt, Dier, Kimmich – Goretzka, Pavlović – Tel, Musiala, Müller – Kane

Frankfurt: Trapp – Pacho, Koch, Tuta – Max, Götze, Skhiri, Dina Ebimbe – Knauff, Marmoush – Ekitiké

Tipp

Jó iramú, adok-kapok meccsen 2-0-ra nyernek a bajorok.

Félig BL-hangulatban fogadjuk Sasokat | Bayern-Frankfurt
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top