Bemutatkozott a Bayern München játékosaként az ingyen szerződtetett Konrad Laimer, valamint Raphaël Guerreiro. Mutatjuk, miről beszéltek a tegernsee-i edzőtáborban tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Már a szezonstart előtt hivatalos volt, hogy lejáró szerződésük után sikerült megszereznünk a Lipcse sokoldalú osztrák középpályását, valamint a Dortmund ugyancsak multifunkcionális portugál balhátvédjét. Minden bizonnyal mindketten nagy erősítések lesznek majd.
A Tegernseeben rendezett edzőtábor harmadik napjának fő programja a sajtó előtti hivatalos bemutatásuk volt a vezérigazgató, Jan-Christian Dreesen társaságában. Konni beszélt a posztjairól, Rafát megkérdezték arról, hogy miként élte meg a Bayern megkeresését, a CEO pedig az átigazolási pletykákkal kapcsolatban tett fontos kijelentéseket.
Konrad Laimer
Az első hetekről: Nagyszerűen halad a beilleszkedésem. Salzburgiként nagyon jól tudok azonosulni Bajorországgal, ismerem a bajor nyelvjárást. Az edzés kemény dió, de minden jól halad. Még nem volt sok tréningünk, viszont már látható az irány, amely felé haladunk.
A posztjáról: Hatosként és nyolcasként is tudok játszani. Korábban szerepeltem támadóbb és védekezőbb szerepkörben is. Olyan játékos vagyok, aki csak a gázt tudja nyomni. Most egyszerűen csak annak örülök, hogy elstartolt a szezon.
A csapaton belüli versenyhelyzetről: Mindenki a maximum teljesítményre hajt. A versenyhelyzet pedig kell ahhoz, hogy mindenki elérje a maximumot. A lényeg a győzelem. Ezért vagyunk ennél a klubnál.
A mezszámáról, a 24-esről: Megkérdeztem Yann Sommert, ideadja-e a 27-est. De végülis mindegy. A Red Bull Salzburg utánpótláscsapataiban mindig a 24-est viseltem, ezért választottam most ezt.
A jövő héten kezdődő ázsiai turnéról: Sosem voltam még azon a kontinensen. Nagyon várom már, biztos jó élmény lesz.
Raphaël Guerreiro
A pozíciójáról: A kedvencem a balhátvéd, de több poszton is képes vagyok jó teljesítményre. Az edzőnek lesznek lehetőségei, én pedig tisztelni fogom a döntéseit. Tudom, hogy itt jó sokat kell védekezni. Már most, az edzéseken nagy nevekkel nézek szembe.
Thomas Tuchelről: Ismerem őt Dortmundból. Azóta nagyon sokat fejlődött edzőként, rengeteg kitűnő focistával volt dolga. Pontosan el tudja magyarázni nekünk, mi a dolgunk a pályán. Először telefonon beszéltem vele. Elmondta, hogy nagyon kellek neki a csapatba. Most egy nagy esély előtt állok. João Cancelo bátorított erre a lépésre. Csak jókat mondott a klubról és a városról.
Arról, hogy a Dortmundból jött: A szezon végén átgondoltam, hogy mit is szeretnék. Egy olyan együttest kellett találnom, ami jól illik a szintemhez és az ambíciómhoz. Amikor a Bayern érdeklődni kezdett, igent mondtam. A játékstílusuk és a labdabirtoklási vágyuk jó pont volt nálam. Sokszor játszottam a Bayern ellen, de kevésszer nyertem, talán csak kétszer. Örülök, hogy itt lehetek és a klub színeit viselhetem.
A kommunikációról: Tudok németül, de nem tökéletesen. Viszont több nyelven is beszélek. Franciául, angolul és portugálul is. Igaz, utóbbit itt senki sem beszéli. A lényeg, hogy nem lesz baj a kommunikációval. És szeretnék javítani a németemen is.
Jan-Christian Dreesen
Laimerről és Rafáról: Mindkettejükre nagyon vágytunk. Sokáig szerepeltek az előző csapatukban. Ez azért fontos, mert arra van szükségünk, hogy azonosulni tudjanak a klubunkkal. Konni kiváló a párharcokban, belead mindent. Rafa pedig nagyon hatékony. Kevesen szereztek több gólpasszt nála Európában az előző szezonban, talán csak Griezmann és De Bruyne.
Az átigazolási ablakról: Az elmúlt években volt egy pár olyan transzferünk, ami az átigazolási időszak utolsó napjaiban történt. Néha a türelem rózsát terem. Az a fontos, hogy azok a játékosok, akiket nagyon meg szeretnénk szerezni, aláírjanak nálunk. Teljesen mindegy, ehhez mennyi idő kell.
Uli Hoeneß tegnapelőtti megszólalásairól: Ismert, hogy komoly érdeklődést mutatunk Harry Kane iránt. Azt szeretnénk, hogy csatlakozzon hozzánk. Sok mindent írnak az újságírók. Minden, amit Uli mondott, igaz. Nagyon fontos, hogy türelmesek legyünk. A fű sem nő gyorsabban attól, ha húzzuk.
Kyle Walkerről: Azt fogom válaszolni, amit a vezetőedzőnk is mondott. Nem akarok beszélni olyan játékosokról, akiknek más klubbal van szerződésük.
Kim Mindzséről: Szeretnénk, ha aláírna nálunk. Azonban még nem jelenthetek be semmit. Remélhetőleg a következő napokban megtörténik a bejelentés.
Marco Neppéről, a sportigazgatói csapat tagjáról: Sokat utazunk együtt és sokat beszélgetünk. Mindig is nagyra tartottam őt. Érzi a focit. Mindenre van válasza. Igazán jó érzés vele együtt dolgozni. Most pedig nem akarok beszélni a jövőjéről.
Lucas Hernándezről: Lucas egy igazi győztes típus. Nagyon tiszteletteljes és csupaszív, amikor beszélek vele, a pályán pedig egy igazi harcos. Az itteni évei során megsérült párszor. Most vissza akart igazolni Franciaországba. A legjobb forgatókönyv valósult meg mindenki számára.
Neuerről: Ő a Bayern része, egy világklasszis kapus, aki rengeteg trófeát nyert velünk. Nagyon bízunk benne. Viszont felelősségteljesen kell megközelítenünk a helyzetét. Várnunk kell még egy kicsit, hogy lássuk, hova halad az ő szituációja.
Pingback: Hivatalos: Christoph Freund lesz a Bayern új sportigazgatója
Pingback: „Bizonyítani akarom a Szörnyeteg becenevet” | Kim Mindzse első sajtótájékoztatója